Egész délután nem ment haza, csak a takarítónőnek sikerült kikergetnie az iskolából, mikor be akarta zárni az épületet.

Miután kipaterolták az iskolából a parkban tévelygett tovább, akár egy szellem, aki mindenki számára érzékelhetetlen. Mikor a nap a horizont alá bukott Willow még mindig az egyik pad háttámláján üldögélt arcát két tenyerébe temetve, gondolataiba merülve.

Amint az első csillag feltűnt az égen a háta mögül valami hörgő hangot hallott és érezte, ahogy erős kezek a vállánál fogva hátrarántják. Sikított volna, ahogy a torkán kifér, de a vámpír befogta a száját. Willow lázasan gondolkodott, hogyan tudna megszabadulni. „Hogy is csinálta Buffy?”, villant a fejében ez a kérdés, de ahogy gondolatban végigmondta legjobb barátnője nevét az összes életkedv eltűnt belőle és teljesen elernyedt a teste. Az élőhalott úgy ráncigálta őt tovább, mint egy élettelen bábut.

Willow összeszorított szemmel várta a halálos harapást, és közben az jutott az eszébe, hogy legutóbb mikor ilyen helyzetbe került Buffy megmentette az utolsó pillanatban. Azt viszont nagyon is jól tudta, hogy most senki sem fog a segítségére sietni. „Senkinek sem fogok hiányozni!”

Már a nyakán érezte a vámpír leheletét mikor is az őt szorító erős test egyszer csak megmerevedett, majd porfelhővel borította be Willowt.

Köhintett párat a belélegzett hamutól, majd érdeklődve fordult meg, hogy megnézze, ki mentette vajon meg az életét.

-Jól vagy?- pillantotta meg a már jól ismert búsédes, melegbarna szempárt, amibe legjobb barátnője úgy bele volt habarodva.

-Aham. Kösz- köszönte meg Will. Mardosó érzés kerítette újra hatalmába. EZ pedig a csalódás érzete volt. Legbelül ugyanis még mindig azt remélte, hogy Buffy tért észhez, és jött el járőrözni.

-Mit keresel itt ilyenkor…..egyedül? Hol van Buffy?- kérdezte Angel kicsit gyanakvó hangnemben.

-Nem tudom kiről beszélsz- vágott vissza sértődötten Will.

-Öhm…..Tessék? Willow? Te vagy az?- bizonytalanodott el Angel.

-Igen- bólintott durcásan a kérdezett.

-Akkor nem értem. Miért….hogy……- Angel csak kapkodta a fejét. Willow körbeforgatta a szemét már elkeseredett unalmában és leült vissza a padra. Onnan mesélte el dióhájban Angelnek az elmúlt néhány nap történését.

-Aham- Szóval Lola visszatért. Kellemetlen- állapította meg semmitmondó hangon a vámpír.

-Igen, így is lehet fogalmazni…..öhm…izé….szóval….te beszélhetnél a fejével. Rád hallgatna.

-Rám?- mutatott saját magára kétkedő tekintettel, majd keserűen elvigyorodott- Buffy mindig a saját feje után megy. Amíg nem bizonyítod be neki, hogy neked van igazad, addig Lolát fogja isteníteni. Szerintem ha igazán fontos számodra a barátsága beszélj te vele, győzd meg valahogy, ne pedig saját magad büntesd és nyírasd ki magad- bökött fejével a hátuk mögé, célozva ezzel az előbb történt incidensre.

Willow maga elé bambulva hallgatta Angel szavait, majd hallgatásba burkolózott. Mire felemelte tekintetét, hogy szembenézzen a vámpírral, az már eltűnt addigra a sötét park homályában.

-Legalább adhatott volna valamilyen tippet, hogy hogyan is csináljam- mondta keserédes mosollyal a sötétségnek.