A nap már alacsonyan járt Sunnydale fölött. Az utcák már kihaltak. Csak
egy kis csapat igyekezett a temető felé. Az élen egy 50es angol, Giles.
Mellette egy nagy sporttáskával két 20 éves forma lány, Buffy és Faith.
Mögöttük egy vörös és egy szőke egyetemista csajszi Willow és Tara,
kéz a kézben „sétáltak”. Leghátul egy magas fekete hajú fiú – Xander –
egy vele egyidősnek tűnő lánnyal – Anya-val –, loholtak a kis csapat
után.

Megérkeztek a temetőhöz, de az, szokás szerint zárva volt.
- Nem gond… - mondta Buffy, és könnyedén átlendült a vasrácsokon.
Majd megfordult és berúgta a vaskaput, mire az nyikorogva kinyílt.
- Oh, kösz. Már azt hittem nekünk is át kell ugrálnunk a vasrácsokon,
mint pókembernek. – viccelődött a magas fekete hajú fiú.
- Jajj, Xander. Hagyd már a képregényeidet, és gyere, mert megint
lemaradunk! – hangzott az „utasítás” Anya-tól.
- Csak, gondolta…
- Gyere!


A temetőben meglepően csönd volt, hiszen gyakran mászkálnak itt
démonok, és vámpírok.
- Itt jó lesz. – mondta Giles, miközben megállt és egy nagyobb sírkőre
támaszkodott.
- Itt?- kérdezte Buffy – Tudod, hogy itt lakik...
-Vadász…
-...Spike! Nem megmondtam, hogy hagyj békén minket?
- Kicsit melegebb fogadtatásra számítottam, de...
-Melegebb fogadtatásra? Spike, mikor szállsz már le Buffy-ról? – vette
fel a hangerőt Xander.
Spike úgy nézett rá, mintha egy hibbant őrült ordítozna neki, és nem
értené, hogy miért.
- Na mindegy, csak azt hittem egy kis démont hajkurásztok, gondoltam
és is beszállok.
Buffy elég sokatmondóan ránézett, és a vámpír ebből megértette, hogy
jobb most távozni, mielőtt még, egy hegyes karó állna ki a szívéből.
Miután elment Xander így szólt:
- Nem értem mit képzel magáról.
- Áttérhetnénk végre arra, amiért jöttünk? Buffy, Faith ti készüljetek fel.
Xander, Anya, Willow és Tara. Ti kérlek, nézzetek körül vámpírok után,
de ne öljétek meg őket. – hangzott az angol parancsa.
- Befogjuk őket Taraval, egy varázsketrecbe? – kérdezte Willow
- Nem szükséges – mondta Giles, egy fura pillantással kísérve a
válaszát.
Anya felemelte a kezét.
- Anya?
- Csak lenne egy kérdésem.
-Igen?
- Ki mondta, hogy te vagy a főnök?
- Senki, de tudod, mivel itt én vagyok a legidősebb…
-Megint tévedsz, itt én vagyok a legidősebb. – javította ki Anya.
- Akkor, azért mert én vagyok itt a legokosabb. – mondta. Úgy, hogy
lezárni kívánja a kis vitájukat Anya-val. 
- Jól van. Én csak kérdeztem. – motyogta Xander-nek, de a fiú nem
sokat fogott fel belőle.

Buffy és Faith az egyik sírkőnél bemelegítettek.
- Uhh, nem… értem..uhh … , hogy miért kell … uhh, minden héten ezt
megcsinálni...uhh? – kérdezte Buffy, nyújtózkodás közben.
- Ne engem kérdezz, én sohasem értettem, de ha még egyszer
megcsináltatja velünk, akkor ő is úgy fogja végezni, mint a vámpírok.
- Faith…
- Most mi van? Ne érts félre Buffy, a démonok gyilkolásával semmi
bajom, de, hogy nem ölhetjük meg rögtön őket, az már túl sok!!!
- Tudod, hogy Giles csak jót akar, biztos csak… csak azt akarja, hogy…
hogy nem tudom, mit akar, de nyugi nekem sem tetszik ez.
-  A gyakorlat arról szól, – szólalt meg hirtelen mögöttük egy férfi hang –
, hogy tanuljatok, meg türelmesnek lenni, mert ha mindig úgy mész
neki, hogy ez csak egy vámpír, akkor bizony könnyen  megsérülhetsz.
Nem szabad lebecsülni egyetlen vámpírt sem, még azt, sem aki most
lett az éj teremtménye, sem… - Giles folytatta, de se Faith, se Buffy
nem figyelt már rá. Mire befejezte, a lányok csak kuncogtak…
- Már megint túl angol voltam?
- Egy kicsit. De nyugi Giles, előbb utóbb megszokod.
- Na mindegy kezdjük a gyakorlást. Faith, te kezded!
- Felőlem.
Faith támadóállásba állt, és rúgott. Majd 15 percig  ezt csinálta.
Támadott, támadott és támadott. Giles csak egyszer próbálkozott
megütni, de nem sok sikerrel, Faith ügyesen kivédte, aztán újra
támadott. Mire végeztek, addigra Buffy elbóbiskolt.
- Buffy! Te jössz! – hallatszott az angol hangja.
- Mi? Ja, igen persze… - Felállt és támadóállásba lendült. Ő is hasonló
taktikát választott, mint Faith, de egyszer megállt, és körül nézett: úgy
érezte, figyelik. Giles kihasználta ezt az alkalmat és kigáncsolta. Buffy
hanyatt vágódott, de mikor felállt, nem folytatta, amit elkezdett.
Alaposabban körül nézett, de nem látott semmit. Viszont a különös
érzéssel, nem tudott nyugodni.
- Buffy! Folytathatnánk?
- Mi?
- Buffy, figyelsz te rám?
Buffy még egyszer utoljára körül nézett, mielőtt visszament volna. Faith
észre vette, mit figyel és odament hozzá.
- Mi van? Láttál valamit?
- Nem t’om, de úgy érzem valaki figyel. Nem nézel körül?
- Oké. Elvihetem a nyílpuskát?
- Persze.
Faith éppen indulni készült, mikor megérkeztek a többiek. Valamit
találhattak, mert nagyon rémült arcuk volt.
- Willow, találtatok vámp…
- Nem, vámpírt nem, de vmi nagyobbat igen. Egy kriptát, ami tele van
hullákkal, minden csupa vér… jajj istenem – Tara átölelte, de Willow
nem nyugodott meg - Jajj, Giles, olyan megrázó volt. Én nem hiszem,
hogy vissza tudok oda menni.
Leült, egy sírkőre.
- És én is egy véleményen vagyok a boszival. – mondta Xander – Anya?
- Nekem semmi ellenvetésem ellene, a belek érdekesek. – mondta
érdeklődő kifejezéssel az arcán Anya.
Néhányan köztük Buffy és Faith (természetesen) elindultak az említett
kripta felé. Mikor odaértek, valamiféle erőmező vette körül, valahol
hátul Will ziháló hangja hallatszott.
- Várjatok, várjatok! Ne érjetek a falhoz! – kiabálta.
- Willow, mi ez? – kérdezte Buffy.
- Ez egy védőfal, ami megvédi a kriptát. Gondoltam „felhúzom”, hogy
nehogy visszatérjen az a valami, ami ezt csinálta és eltüntessen
mindent. Ha valaki/valami hozzáér a falhoz, az felragad arra. És ha
erőszakosan próbál közeledni felé, akkor a fal villámcsapással válaszol
vissza, és az illető porrá ég.
Nagy csönd. A többiek ledöbbentek. Giles homlokán kidagadtak az
erek. De nem kezdett el kiabálni, sőt még csak egy rossz megjegyzést
sem tett. Nagyon nem tetszett neki az, ahogy Willow mostanában
viselkedik. Minden csak a mágia körül forgott, ha lehetett, a
varázsboltban még a könyveket is varázslattal lapozgatta. Willow tudta
ezt. Ezért megpróbálta nem Giles előtt csinálni a dolgokat.
- E-ez, nagyon figyelmes volt tőled Willow, de nem hiszem, hogy a
szörnyünk visszajönne. – mondta Giles, a tőle legnyugodtabb hangon.
- Egy perc és feloldom az erőmezőt. – mondta, és olyan közel ment a
falhoz, amennyire csak tudott.
- Faduh – hangzott Will hangja, de valahogy mélynek tetszett, mélynek
és sötétnek, mint egy villám dörgés.
A fal leengedett, Willow felnyögött.
- Kicsim jól vagy? – kérdezte Tara gyengéden.
- I-igen, csak … csak ,amikor semlegesítettem a varázslatot, akkor
éreztem valamit,  valami ősit, valami gonoszat, és mintha velem üzent
volna.
- És mit üzent? – kérdezte Faith.
- Hogy meghalunk.