*Hello emberek! A nevem Adam. 17 éves vagyok. Elmesélem nektek a világ legfurcsább történetét. És egyben talán a világon a legfélelmetesebbet is. De nem úgy, mintha velem történt volna. Az túl egós, nem igaz? Hanem mintha egy másik Adam nevű tizenévessel esett volna meg. Ne haragudjatok, de így poénosabb lesz, meglátjátok.*

            Este volt. Az iskolabusz lassan robogott az autópályán, mivel ez az éjjel különösen sötét volt. Mintha valami baj készülődne. Adam az ülésén aludt, ölében a legjobb barátnője, Angie aludt. Szigorúan csak barátok voltak, bár ezt kevesen hitték el. De ez őket nem zavarta, mert ők csak barátok voltak. A Hold épp a legvékonyabb fázisában volt ezen az éjjelen. Épp osztálykirándulásról mentek haza. Olyan éjfél körül járhatott az idő, mikor Adam felébredt. A busz megállt pihenőt tartani egy benzinkútnál. Elég lepukkant hely volt, de tankolni lehetett. Adam nyugtalan volt, mert olyan csendes volt a környék. Valamit mintha látott is volna mozogni a bokrok között. De aztán a busz továbbindult, és nem foglalkozott vele. De aztán...

            Adam sokáig nem tudott még ezután elaludni. Folyton az járt a fejében, amit a benzinkútnál látott. Igazából egy alkalom még nem rémítette volna ennyire meg, de az út folyamán többször is látta. Először vadállatra gondolt, de egy állat nem jön ilyen hosszú ideig a busz után. Nem tudta mi van ott, és ez zavarta. Sokáig gondolkozott volna még ezen, de késő volt, és elfáradt. Elnyomta az álom. De nem aludhatott olyan sokat, mint szeretett volna.

            Éjjel kettőkor Adam arra ébredt, hogy a busz nagyot fékez, és megáll. Szerencsére elég közel ült a busz szélvédőjéhez, hogy lássa, miért álltak meg. Egy nagy csapat ember állt a busz előtt Előttük egy hatalmas... valami. Adam nem látta eléggé, de mintha... patája lett volna. De két lábon állt. Megvolt legalább 3 méter, és testesebb is volt, mint a többi. Időközben Angie is felébredt.

-Ezek kik?- kérdezte szemét dörgölve.- És miért álltunk meg?

-Nem tudom Angie.- felelte.

-Valami álruhában vannak?- kérdezősködött tovább. Először Adam is erre gondolt, de később rájött, kik ezek. És hogy mit akarnak. Őt...

-Nem. Ezek nem álruhások. Sőt, még csak nem is emberek.- válaszolta. Felkelt üléséről, majd elindult, de a lány megfogta csuklóját.

-Most hová készülsz?- kérdezte elkerekedett szemmel. A fiú tanakodott, mit válaszoljon, de inkább az igazat mondta. Még ha nem is teljesen.

-Muszáj valamit csinálni. Nem ülhetünk csak itt a fenekünkön. Talán ha megkapják, amiért jöttek, elmennek, és mi is továbbindulhatunk.

-De mit akarnak?

-Nem tudom...-Adam úgy döntött, hogy ezt mégse kéne megtudnia a lánynak.- De most kérlek, engedj.

            A lány elengedte a kezét, és elfordította a fejét.

-Ígérd meg, hogy visszajössz.- mondta. A fiú nem válaszolt, ezért a lány felé fordult, és rákiabált.- Ígérdd meg!!

-Nem tehetem... nem ígérhetek olyat, amit nem biztos, hogy meg tudok tenni.- válaszolta. Angie arcán legördült egy könnycsepp.