Giles napok óta kutatott Willow-val az oldalán,Buffy-ék háza pedig kezdett egy menekülttáborra hasonlítani.A nappali matracokkal telezsúfolva ,Giles és Willow is náluk éjszakáztak,Xander szintén ott maradt néha-néha ,Anya mint Xander erényének megveszekedett őrzője,a nyomában járt lépten-nyomon Buffyéknál.Nem mintha bármelyik lány is veszélyt jelenthetett volna rá,Anya mégis vad nőstényoroszlánként védte,ami az övé.Az éjszakák voltak a legrosszabbak,senki nem akart egyedül lenni,ott akartak lenni,amikor fény derül a dolgokra,de beszélni sem volt kedvük.Mindenki próbálta tartani magát,és élni az életet,de őrjítő volt a gondolat,hogy talán nem is a maguk életét élik,hogy mi lesz,ha rájönnek,mi is történt velük.Ennél egytlen dolog volt csak ijesztőbb:Mi lesz ,ha nem jönnek rá? Mi lesz,h! a sosem derül ki..ha le kell élniük az életüket mélyen belül a kétellyel,hogy rossz az egész ahogy van.

Buffy a kertben üldögélt a padon és a csillagos eget nézte,halkan reccsent mögötte egy ág,de meg se rezzent,tudta,hogy nincs mitől tartania...ennél,ami most van..ennél semmi rosszabb nem történhet az emberrel.

Xander óvatosan Buffy vállára tette a kezét és mögötte állva felnézett az égre,majd nagyot sóhajtva mellé ült a padra.

-Van,ami sosem változik.Ezek a csillagok mindig így világítottak...egy hete..egy éve..Valmikor,amik mi talán..
Buffy még mindig az eget nézte és önkéntelenül befejzte Xander mondatát.

-...amikor mi talán ugyanígy ültünk ezen a padon.Tudod...Minden ellenére..a vámpírok,az apokalipszisek...a felsőbb erők...minden ellenére mindig azt hittem,én irányítom az életem.

-Úgy is van.Buffy,én nem tudom,mi történt,nem tudom ki az őrült,csak az egyikünk,vagy mindannyian..és azt se tudom,hogy őrültség-e ,amit mind gondolunk,vagy..vagy a világ őrült meg,de itt vagyok melletted.-kezét lassan Buffyéra tette és nagy tenyerébe fogta a lányét.-Együtt mindent megoldunk.

-Honnan tudod ilyen biztosan?-nézett Buffy végre Xanderre,aki erre másik kezével a szívére mutatott és így szólt:

-Itt érzem.Itt..belül.Minden rendben lesz újra...vagy most először,vagy..Akárhogy is..de rendben lesz.

-Xander.Mit gondolsz...amiről beszéltünk este...Angel.Ugye meg kell tennem..? De hogyan..mégis hogyan..?Felhívom és azt mondom.."Szia.Pontosan tudom,hogy nem beszéltünk már vagy..uh mennyi ideje is..De lenne egy kérdésem..Ne nézz hülyének,de ismertem én valaha ezeket az embereket:Xander Harris,Willow Rosenberg..stb tsb..? " Ez egy kész agyrém.Idiótának fog nézni,azt fogja hinni,megbolondultam...És..ezen kívül..nem megy.Legalább egy tucatszor odaültem a telefon mellé,és ..egyszer sikerült fel is vennem a kagylót,de..nem megy.Belül nem engedi valami..Egy hang..mintha megállás nélkül ismételné..folyton...csak azt,hogy..hogy nem lehet,nem hívhatom fel,hogy lezártuk az ügyünk,hogy nem szerethetjük egymást..és..nem hívhatom,nem léphetek kapcsoltba vele.Nem megy..egyszerűen nem megy.

-Tudom.Láttuk...és..mielőtt kijöttem,Giles és én is megpróbáltuk,és senkinek se megy...Tudod,mi a vicces..hogy egyikünk se ismeri Angelt személyesen,csak a te elmondásodból,és mégis hasonló gondolatok tartanak vissza,hogy "Buffynak nem okozhatunk fájdalmat,az ő ügyük már lezárult,nem szerethetik egymást,nem szabd kapcsolatba lépniük." Ijesztő...

-Az.-bólintott Buffy-És tudod,mi az még? Hogy mindenkivel így van..Wesleyt ugyanúgy nem lennék képes felhívni,vagy csak érdeklődni utána,és senkit..egyszerűen senkit,aki támpontot adhatna..A napokban eszembe jutott egy régi szerelmem még Angel után...Jimmy. Szinte beleégtek az emlékezetembe a szavai,az arcvonásai,és a szakításunk körülményei,és egy...szív.

-Szív?De nem egy dobogó..-próbált Xander viccelni,de rögtön elhallgatott,és hagyta Buffyt tovább beszélni.

-Egy szív,amit...ennek a padnak a hátuljába karcoltunk.

-Milyen romantikus,akár egy lányregényben.Benne a kis neveitekkel?

-Igen..Pontosan,egy kis bicskával belekarcolt szív.A pad hátuljában.Tudod,furcsa,de ez valami olyan dolog,amit sosem tennék meg..olyan..nyálas és...És bár..furcsa,de sosem támadt kedvem megnézni azt a szívet.
-Pedig milyen szép emlékeket ébreszthetne fel.-nevette el magát Xander.

-Ha ott lenne.
-Hogy mi..?Ezt nem értem..-hallgatott el Xander.
-Sosem jutott eszembe megnézni,de egyik nap,idegurult egy utcán játszó kisfiú labdája,letérdeltem és alig bírtam kiráncigálni a pad lábai közül a labdát,álltam fel és akkor megakadt a szemem rajta.A pad hátoldala teljesen sima.Sehol egy karcolás..semmi..főleg nem egy romantikus filmbe illő nevekkel ellátott szivecske.Visszadobtam a ksifiúnak a labdát,aztán leültem ide és gondolkoztam...-itt Buffy mélyen Xander szemébe nézett és lassan,tagoltan mondta-Jimmy sosem létezett..ahogy az a szív sem.De akkor miért vannak emlékeim róla?