**Van egy kő. Egy rózsaszín kő, régi, szinte megfejthetetlen feliratokkal, és van egy óra. És vannak emberek, akik kezükben a hatalommal és ezzel a két tárggyal képesek kiválasztani egyetlen pontot térben és időben, és azon a ponton megállítani az életet. Visszapörgetni, ha tetszik, vagy megváltoztatni dolgokat…embereket, emlékeket…**

Spike 2 hete járkált fel-alá a kriptájában, éjszaka alig mozdult ki, leszámítva azt a kis időt, míg beszerezte a szükséges véradagot valami illegálisan működő üzletben, aztán visszatért és csak gondolkozott. Amióta Warren a fejébe tett ezt az istenverte chipet, az élete kész őrület, kibírhatatlan szenvedés.

Valami folyton motoszkált a fejében, valami nem hagyta nyugodni. Valami hiányzik. Nem, nem az emberi vér, az folyton hiányzik. És nem…nem az ölés, azon már túl van, néhány eltört démonnyak, vagy elporlasztott vámpír, és máris jobban érzi magát. Nem… valami más az. Valami fontos. Végre abbahagyta a kényszeredett járkálást és kabátját magára terítve elindult a temetőbe, hogy valahogy legyűrje magában ezeket az esze ment gondolatokat.

Hamar megtalálta a neki való szórakozást, két vámpír egy fiatal lányt próbált megcsapolni. Hangtalanul ott termett és egy mozdulattal lerántotta mindkettőt a zokogó lányról, majd egy viccesnek szánt búcsúbeszédet rögtönözve leszúrta őket. Lenézett a lányra, aki könnyek közt feküdt a fa tövében, aztán hátat fordított és elindult. Nem a lány érdekelte. Teljesen hidegen hagyta volna az is, ha már félig kiszívták a vérét. Ő csak szórakozni akart. Valahogy neki is el kell ütnie az idejét.

Ám hirtelen megállt. Fogalma sem volt róla, hogy miért, de lassan visszafordult a lány felé. 16 éves körülinek tippelte, hosszú barna haja volt, nagy szemei, a pulóverét magán összehúzva próbált felállni, de látszott, hogy fájdalmat okoz neki a dolog.

Spike közelebb lépett és felsegített.

- Gyere prücsök. Lehet, hogy eltört…- mutatott a lány lábára.

- Lehet. Nagyon fáj.-a lány még mindig félénken szólalt meg. - Köszi. Én csak…

- Te csak egyedül sétáltál itt a sötét temetőben éjnek évadján. Tudom. Minden tini ezzel szórakozik. Na idefigyelj prücsök..-„Prücsök”???gondolta magában Spike..”Valami az agyamra ment.”- Szerencséd volt, de most már indulj haza anyucihoz…

- Nincs anyucim!- vágta oda sértődötten a lány- A nővéremmel élek.

- Kit érdekel? –eltávolodott 1-2 lépést a lánytól, majd elég fenyegetően újra visszalépett mellé- Jobb lenne, ha rendesen vigyázna rád, és nem hagyná, hogy ilyenkor a temetőben sétálgass. Véres pokol! Egyeltalán mi a francért kell neked…?- a mondatot nem tudta befejezni, mert egy másodperc múlva a földön feküdt és karó szegeződött a szívének.

- Hello. Buffy vagyok. Utolsó kívánságot esetleg szeretnél elrebegni?

- Egy vadász.–lelökte magáról a lányt, majd gyorsan talpra ugrott.

- Buffy hagyd…ő mentett meg.- ugrott gyorsan a fiatal lány az idősebbik mellé.

- Megmentett? Ez is egy vámpír. - mutatott a karóval Spike felé, és szavaiban több megvetés volt, mint tekintetében, ami igen nagy teljesítmény.

- Ez meg egy tudatlan kis kölyök, aki képregényhősnek képzeli magát.- mutatott most Spike Dawnra, majd egy perc alatt eltűnt a sötétben.

A kriptájában újra gondolta az eseményeket, és így visszatekintve se értette a dolgot. Sosem érdekelte senki, sosem mentett meg senkit, de most muszáj volt. Valami belül késztette, hogy segítsen a lánynak, attól fogva hogy meglátta az arcát, valami furcsa dolog történt vele ott belül.

Előhúzta zsebéből a kis fehér hajszálvékony kendőt, ami a vadász nyakában lógott, és amit akkor csent le észrevétlenül, mikor elsuhant mellette. Megszagolta a kis kendőt, majd lehunyta szemét. És kimondta a nevet, amit csak az előbb ismert meg: Buffy.