**Vannak emberek, akiknek elképzelhetetlen hatalom van a kezükben, akik megtehetnek bármit, bármit, amit sosem hittél volna, akiknek az idő és az emlékek bonyolult játékszerek, de csak játékszerek. Akik, ha akarják, egy lányt más útra terelnek. Egy lányt, akiben a harag és szenvedés akkora erőt szült, amivel az ő hatalmuk sem bírt volna.**

Xander a lakásában üldögélt és a törött lábú asztalon lévő újságokat bambulta. Vicces, hogy egy ács asztalának legyen törött a lába. De aki annyit csavaroz,vág,illeszt,farag mások parancsára, mint ő, az könnyűszerrel el bírja nézni a törött asztallábat az otthonában. Azon a lányon járt az esze, akit reggel majdnem elütött.

Vékony, szőke hajú lány, első látásra afféle törékeny kedves nőnek tűnik, aztán...uh...Xandert majdhogynem a földbe döngölte mindenféle szitokkal. Mint egy fúria úgy viselkedett. A végén már Xander érezte magát sértettnek, és ő kezdett el védekezni, hogy miért is ugrott a lány a kocsi elé, akkora veszekedést sikerült csapniuk, hogy leállították az egész forgalmat azon az útszakaszon a városban és a végén egy 200kg-os buszsofőr bírta őket jobb belátásra. A lány, aki Anyanak hívta magát, még a hatalmas leginkább egy kétajtós szekrényhez hasonlító férfival is veszekedni kezdett, ami túl nagy sokk volt Xandernek, tekintve, hogy ő sosem kezdett ki olyannal, akivel szemben esélytelen volt. Tehát sosem kezdett ki senkivel.

A lányt szolidan odébb ráncigálta egy „Meg vagy te őrülve???” kérdéssel, majd begyűjtött tőle egy pofont jobbról, aztán balról is. Utána meg nézte Anya távolodó alakját.

Hm. Anya. Milyen furcsa név. Biztos hazudott, így nem hívhatnak senkit.

Giles már 2 hete dolgozott ebben a könyves boltban Sunnydaleben, nem volt túl izgalmas munka egy volt őrzőnek, de ez is jobb a semminél. Mióta utolsó vadászát, Faitht elvették tőle mondván, hogy nem bír vele, nem találta a helyét. Végül ide kérette magát a pokol szájához ebbe a kis boltba. Egész kis tárat gyűjtött össze a legkülönbözőbb titkos könyvekből, amik egy sok ember számára egy hihetetlen világról meséltek. Nem sokat gondolt Faithre, és a vele töltött hónapokra. Igazából furcsa volt a kapcsolatuk. Giles sokat gondolt rá, hogy ír neki levelet, hogy elmondja, mennyire hiányzik neki, és hogy apjaként szerette. És mindig itt volt a bökkenő. Ha nekiállt volna levelet írni, biztos, hogy ezeket írta volna, de nem érezte.

Nem érezte. Furcsa, és hihetetlen. Az esze azt súgja, a lányaként szereti Faitht, bármit megtenne érte, bármit feladna érte, szembeszegülne a tanáccsal, de a szíve…a szíve mindezt nem érzi. Mintha egy betanult szöveg lenne: „Faith a vadász, én az őrző. A szabályok ellenére megszerettem, veszélyesen megszerettem, szinte apjaként. Ezért döntött a tanács is úgy, hogy ne legyek az őrzője, bár kitaláltak mindenféle indokokat ”

Pár régi emlék jutott eszébe, Faith fut, Faith rúg, átöleli őt , köszönetet mond, ő törölgeti a vérfoltokat Faith fejéről, Faith szétvert megkínzott arca…És mindez semmit sem jelent neki. Mintha egy feliratos filmet nézne. Mennek a képek, és a felirat azt mondja, mit kell éreznie: Faith szétvert arca, végtelen fájdalom,az érzés, hogy megelőzhette volna a bajt. Faith legyőzte a démont, a büszkeség érzése, hogy az ő vadásza tette.

Gilest a könyvtár ajtajának nyikorgó hangja zökkentette ki a gondolataiból.

-Áh Buffy Summers. A sarokban vannak a megrendelt könyvek, bizton állíthatom, hogy kitűnő választás mindegyik, ezek nélkül üres az otthoni könyvgyűjtemény…