Sunnydale utcáin lehullott a várva várt első hó, de nem tört rá az emberre az a kellemes érzés, mint amikor Karácsonykor kinéz az ablakon, és látja a kedvesen szállingózó hópelyheket amint a csendesen a földhöz érnek. Inkább valami nyomasztó, furcsa érzés járta át a városkát. Az utcán tébláboló céltalan kamaszok is érezték ezt, és a szokásos esti kóborlás és hógolyózás helyett már hatkor vacogó foggal siettek haza. Valami nem stimmel, mindenkin úrrá lett az a bizonyos szorongató és egyben megmagyarázhatatlan érzés: a félelem. Sunnydale lakói jól tudták, hogy az sötétség mélyén valami, vagy valaki megint készülődik, erőt gyűjt, és ha eljön az idő, lecsap.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Buffy összekucorodva pihen Spike mellkasán azon a bizonyos szőnyegen amin már annyiszor szeretkeztek és harcoltak egymással, Buffyt mégis minden alkalommal körülölelte a forróság ha a vámpírral tölthette az éjszakát. Most viszont a kegyetlen hideg mintha belülről szorongatná a testét. Szótlanul fekszenek egymás mellett, arra várva, hogy valamelyikük végre megtörje a kínzó csendet. Kétségtelen, hogy a lány mind lelkileg, mind testileg vonzódik a vámpírhoz, még soha életében nem találkozott az érzéki vágynak ezzel a fájdalmasan éles, egyszerre jéghideg és tűzforró, ellenállhatatlan fajtájával. Márpedig az éles érzelmek útját többnyire mély sebek kísérik. Jól tudta, hogy már nem tudja objektíven szétválasztani a szívében a vámpírt és magát Spike-ot, a férfit akihez ragaszkodik.

-         El kell mennem. - pattant fel a lány megtörve az idegesítő csendet, gyorsan magára kapva fehérneműit próbálta elkerülni a fölösleges magyarázkodást.

-         Micsoda? – állt fel Spike is. – Nem mehetsz el, most mi bajod van? – rángatta a lány karját.

-         Spike, ez nem megy. Nem szeretlek, soha nem is foglak szeretni, egy vámpír vagy, és elméletileg az én prédám, örülhetsz, hogy nem karóval fekszem melletted az ágyadban, vagy mi is ez? Egy nyamvadt szőnyegen. Nem tudlak elviselni, nem…nem is tudom mi ütött belém, pillanatnyi elmezavar lehet csak…

-         Pillanatnyi?? Háh, ezt te sem gondolhatod komolyan? Pillanatnyinak nevezed az amit tegnap este műveltünk? Most komolyan, viccelsz? Szó szerint letepertél engem! Elfelejtetted amikor, azt nyögted a fülembe, hogy „Oh Spike, még sosem…”

-         Ezt nem hallgatom tovább, undorító vagy. Elmegyek. – elindul kifelé, majd hirtelen visszafordul a zajra, amint Spike egy üres vodkás üveget vág a földhöz.

-         Elegem van belőled. Kiszámíthatatlan liba vagy, tudd meg! Nem tudok alkalmazkodni a beteges hangulatváltásaidhoz. Holnap úgyis visszajössz, rám mászol, mint már annyiszor tetted, és utána kezdődik minden előröl. „Utállak Spike, te szemét vérszívó, mit tettél velem?…blablabla” – gúnyosan utánozva Buffy gesztusait. Képmutató vagy, és…és álszent, és…- ebben a pillanatban Buffy szenvedélyes csókkal zárja le a vámpírral való vitát, amit Spike természetesen viszonoz, majd egy hirtelen balegyenessel búcsúzik a vámpírtól.

-         Baszódj meg Spike! – majd kisétál a kriptából.

-X-

-         Anya! Megtennéd, hogy majd bezárod a boltot? – mondja Giles, közben idegesen az órájára pillant. – találkozóm van egy régi barátommal, és nem szeretnék elkésni, tudod a pontosságomról vagyok híres.

-         Persze Giles! Milyen barátoddal? Biztos valami befolyásos angol ürge ő is! Siess, nehogy megvárakoztasd.

-         Nem, tudod ő egy…szóval ő egy elég rejtélyes alak, az az igazság, hogy még sosem láttam, és azt hiszem, jobb ha csak ő lát engem.

-         Ó, milyen titokzatos! Szóval valami misztikus lény! – támaszkodik a kasszára Anya, hogy minél jobban hallja a férfi szavait.

-         Hát igen, valóban misztikus. Ma hajnalban kaptam egy hívást, felvettem. Nem szólt bele senki másodperceken keresztül, majd megtudtam amit tudnom kellet.

-         Igen, és mit?

-         Ma 8-kor a Henderson sír előtt.

-         Henderson? Ő meg ki?

-         Ő az a fiú, aki tavaly Karácsonykor öngyilkos lett, fejbe lőtte magát az apja pisztolyával, de másnap a holttest nyomtalanul eltűnt. Pár nappal később találták meg a fiú megcsonkított testét,  – nagyot nyel, rosszul érinti a történet – valaki vagy valami üzenni akart, és meg is tette, a fiú életébe került. Késsel véste bele Freddy Henderson mellkasába, hogy „A tél hozza el a vért. Ő az első csepp.” Még csak 12 éves volt…

-         Úristen, és mi köze van a fiúnak a rejtélyes barátodhoz?

-         Hát azt hiszem ezt is hamarosan megtudjuk – majd ezzel kisétál a varázsboltból.

-X-

A Spike-kal való összezördülés után Buffy a temető felé veszi az irányt, egyértelmű, hogy egy kis vadászat megnyugtatja a fáradt idegeket, főleg azután, hogy egy hülye szőke vámpír felbosszantja az embert.

-         Helló szivi, -szól egy sunyi hang a vadász mögül- fincsi lehetsz, hadd szopogassam meg az ütőeredet!

-         Ezt szopogasd, seggfej! –és egy vadászos mozdulattal átdöfi a karót a vámpír csontos testén, egyenesen a szívén át –Na fincsi volt? Van még önként jelentkező, aki nem etetnek otthon rendesen?

-         Buffy….Buffy –szól egy nyöszörgő hang az egyik sír mögül.

-         Ki az? –közelít a vadász

-         Segíts rajtam!  -szól az ismeretlen elhaló hangon

Ahogy vadász egyre közelebb ér a hanghoz, valahogy minden olyan csendessé válik, a szél is lecsillapodik, csak a férfi segítségkérése hallatszik egyre közelebbről. Odaérve a hang hirtelen lassan elvékonyodik és Buffy meglepődve tapasztalja, hogy egy kisfiú reszket a sír mögött. Öltözéke csupán egy sártól megszürkült alsónemű, könnyes szemeivel Buffyra tekint.

- Te ki vagy? És mit keresel a temetőben ilyenkor? – kérdezi a vadász, gyorsan leveszi a kabátját és ráadja a védtelen gyerekre,  majd felsegíti a sáros földről. A fiú egy mosollyal köszöni meg a segítséget. Majd egyik pillanatról a másikra a fiú Buffy válla mögött átnézve jelzi, hogy valami szörnyű a vadász mögött leselkedik. A félelemtől elkerekednek a szemei, ujjaival jelezve, hogy Buffy cselekedjen. A vadász hátra sem pillant csak lesújt a karóval egyenesen a szíven át, a begyakorolt mozdulat most sem téveszt célt, ám ezúttal a szúrást, nem kíséri porrá hullás. Buffy teste a döbbenettől csaknem megmerevedik, majd remegve arcához kap, kezéből a hóval fedett földre hullik a gyilkos fegyver. Még fél szemmel látja, ahogy a kisfiú semmivé foszlik a légben, mint aki sohasem volt ott, és sohasem létezett. Buffy lecsukja könnyektől átitatott szemeit és Giles vére hosszú vércsíkot húzva folyik le a megdöbbent vadász arcán, majd a hó puha felszínén megpihen.