Anyanka egy nagy kupa mézborral igyekezett Jan uram felé, aki a felesége elől bujkálva lefekvés előtt igen csak nagy vágyat érzett egy kis mámorító borocskára. Mikor a csinos leány ellibegett mellette, s nem túl kedvesen az asztalhoz vágta a kupát úgy, hogy a bor fele az asztalra loccsant, sajnálkozva jelentette ki.

-Megátalkodott egy leányzó vagy te, galambom. Ilyet művelni ezzel a derék mézborral, amikor hetman urunk se ízlel jobbat fényes udvarában!

Anyanka egy fintort vágva folytatta éjjeli teendőit a konyhában, amik egyeltalán nem voltak ínyére, de Jan Robiew uraság méltó büntetése érdekében hajlandó volt az ocsmány munkát elvégezni.

Mikor Jan uram végre imbolyogva szobája keresésére indult, Anyanka is a lefekvés mellett döntött, s az udvaron keresztül vágva a cselédeknek fenntartott ágyasházba tartott. Útközben belebotlott Michal-ba, a kedves, ámde igen pajkos természetű fiatal lovászfiúba, aki módfelett élvezte, ha Anyanka hátsófelét csipkedhette. Ezúttal azonban a szokásosnál is rosszabbul járt, mivel nem csak, hogy rossz kedvében találta a lányt, de még el is követett egy súlyos hibát. A csipkedést Anyanka egy-egy jól irányzott pofonnal szokta jutalmazni, ám most, amikor Michal pluszban ajánlatot is tett neki arra nézvést, hogy megédesíthetnék az éjszaka egyhangú folyását egy kis entyempentyemmel, Anyanka-ban felülkerekedett az igazságérzet és szolid nőiességgel lefejelte a nem túl magas növésű fiút, aki egy ideig valószínűleg más cselédnél keres majd édes éjszakákat.

Jan Robiew ezekben a pillanatokban lelt rá hajónyi méretű ágyára, melyben már epedezve várt rá Robiewa asszony, az ő „egyetlen” szeme fénye.

Jan uram igen rokonszenves férfi volt, legalábbis bizonyos szemszögből. Tulajdonképpen már nagy dicsőséget szerezhetett volna magának a háborúk idején, ha valamilyen furcsa véletlen folytán nem került volna mindig a háttérbe. Ugyanis tudvalevő volt, hogy Robiew gyáva féreg, s a női szoknyáknál, csak saját torkát szerette jobban. Így aztán gyakran hízelgett magának pár kupa édes mézborral, ami szegény fejét folyton más-más cselédlányok kvártélyára kergette.

Robiewa asszony terebélyes, és meg kell vallani, randa egy asszonyság lévén nem igen elégíthette ki férje csapongó vágyait, ám tudván, hogy „amit Isten egybekötött” stb, stb….szemet hunyt a meghágott cselédek felett, s amikor nagy ritkán visszatalált hozzá kedves ura, ölelő karokkal várta őt.

Robiew tehát egész jól haladt a tökéletes boldogság felé, ami számára nem holmi katonai erényekben leledzett, sokkal inkább a tisztességes mézborocska gyakori kóstolgatásában és minél több asszonyi öl felfedezésében. Ám ő sem kerülhette el sorsát, hiszen egy valamire való bosszúálló démon nem hunyhatott szemet efféle nő-gyalázó tettek felett, s mint tudjuk, Anyanka különösen érzékeny volt a hűtlenségre már sokkal kisebb mértékben is, így hát azt gondolván „Egy jó cselédlány mindenhol elkel” munkába állt Robiewék tekintélyes méretű birtokán.

Nem telt túl nagy erőfeszítésébe, hogy egy alkalommal kész tények elé állítsa Robiewa asszonyt, hiszen Jan uram a „reptében a legyet is” fajta lévén már arcátlan módon saját birtokuk kellős közepén tett magáévá egy piros ajkú telt leánykát. Természetesen Robiewa asszony nem volt az a sétálós fajta, így tőle aztán a ház sarkán is űzhette volna szenvedélyét a kedves Jan uram, ám ezen a délutánon, mikor a Vad Mezők felől forró szelek fújtak, Robiewa asszony igen bölcs tanácsként értelmezte Anyanka felsóhajtását, miszerint „Oh, ha lenne időm, ebben a melegben bizony a kertben ücsörögnék az almafák csodás árnyékában!”

Tehát Robiewa asszonyság apró lépéseivel az almafák felé közeledett, s kicsit szuszogva törölte le homlokáról az izzadtságcseppeket, melyek a nagy megerőltetéstől ültek ki rá.

Anyanka készenlétben állt a megfelelő pillanatra, a bizonyos szavakra, melyekre nem is kellett túl sokat várni, hiszen hamarosan olyan magas sipító hang ütötte meg fülét, hogy a kutyák vonyítva menekültek.

-Jan! Süllyednél a föld alá ebben a pillanatban ezzel a szégyentelen cafkával! Oh, hogy a tatárok sütögetnének lassú tűzön, te hitvány féreg!- ezzel gyors iramban, hogy a föld is döngött bele, Robiewa asszonyság a házba vágtatott és magára csapta szobájának ajtaját.

„Nahát…”-gondolta magában Anyanka, ezt nem néztem volna ki ebből az ostoba nőszemélyből…Lassú tűzön…hm…micsoda jó kis mulatság lesz!”-ezzel ledobta kezéből a szörnyű nyers húst, amiből az ebédnek kellett volna elkészülnie, majd egy kacaj kíséretében Jan uram keresésére indult, akinek később „pörkölődése” közben volt szerencséje végighallgatni az összes meghágott cselédlény és útszéli cafka nevét.