Anyanka kihívó tekintettel tolta el magától a két férfit, akik nem törődvén az utcán járókelőkkel már nadrágjuk madzagjánál matattak.

-Nézzétek el nekem, kedves urak, hogy vonakodom, de még kezdő vagyok eme szakmában, ha fogalmazhatok így. Ha kérhetném, elébb jöjjön egyiktek, s majd ha szólok, a másiktok.

Sjug és Glejku egymásra néztek, majd Glejku idősebb lévén átkarolta Anyanka derekát, s a közeli sikátorba sietett vele.

Száját mohón tolta Anyanka piros ajkai felé, ám az mintha csak kéretné magát elhúzódott.

-Kedves uram, hamarosan meg fogsz halni.

-Ha sokáig kéreted magad szemtelen perszóna, bizony belehalok a várakozásba.

-Nem kell oly sokáig várnod, kedves uraság, bizony mondom, mindjárt meghalsz.

-Ily nagy kéjeket tartogatsz számomra?Hát egye fene, ha meghalok hát meghalok, senki sem él örökké, de most már hadd ízleljem meg ajkaid!

-Csak ne olyan hevesen, mit szól kegyelmed, ha azt mondom, igenis meghal még ebben a szent órában?

-Halljak hát! Bolond vagy te lány?Minek kérdezgetsz ilyeneket?

-Azt akarom, hogy kedves uramat elfogja a félelem, s hideg kezével markolássza szívét, miközben testemben megmerítkezik.

-Egyenes beszéd, Istenemre mondom, de egyre bizonyosabb, hogy abból a házból szalasztottak téged kisasszonyom, ahol épelméjűek nem kapnak szobát. Na de hagyjuk a beszédet máskorra. -itt megragadta Anyanka kezét és egy mozdulattal a nadrágjába húzta ahol már oly elviselhetetlen kínnal égett forró vágya. Egész testével a lánynak dőlt, hogy még meg se kelljen tartania magát, miközben a karcsú ujjak fel-le siklanak férfiasságán.

Sjug egyre türelmetlenebbül várakozott sorára, s halványan elmosolyodott, mikor eszébe jutott Bejka, a kedves kisasszonykájuk. Arca mint a márvány, haja oly fekete, hogy az ember már-már kéknek látja. Szegény kisasszony, talán még eladósorba sem került, mikor szerelemre gyulladt Glejku iránt. Bizony rossz embert választott, heves udvarlása és könyörgő tekintete mögött alantas szándék lapult. Ámde ígéretet soha sem tett, mindenki a maga ura, ha a lány igazán ellenkezik, egy házzal odébb áll, s ott próbálkozik. Ez az, amit már megtanult zsenge kora ellenére, leánykák mindenütt százával teremnek, s mindegyikben ott lapul a szűzies álarc mögött a vad kurtizán,aki csak egy igazi férfira vágyik. Így hát, miután Glejku elérte célját, nem sajnálva barátjától a jót, átadta "helyét" Sjugnak. A lány nem sírt, nem könyörgött, üveges tekintettel bámult, majd amikor kidobták az utcára elbotorkált a sötétben, Isten tudja hazért-e valaha. De mint már említettem, lány van elég a világon, mit számít az az egy.

Ekkor Sjug fülét Glejku hangja ütötte meg, kéjes ordítása villámcsapásként hasított bele az éjszakába, majd az ordítás halk hörgéssé csendesült, végül teljesen elhalt.

Sjug azt gondolván, barátja a gyönyörök gyönyörét élte át, elindult a sikátor felé, hogy most már ő is magához szoríthassa azt a szendeképű lotyót. Ám ahogy befordult a sötét kis utcába, riadtan tett egy lépést hátra, majd futásnak eredt, s ki tudja, meddig vitték lábai.

Anyanka vöröslő démoni arcával lépett elő a sikátorból, egyik kezével a nyakéken lógó medálját simogatta, másikkal pedig kicsit megemelte szoknyáját, hogy bele ne lépjen egy pocsolyába. Mielőtt teljesen eltűnt volna látószögéből a kis utca, visszafordult és még egy pillantást vetett Glejku-ra, aki meztelenül, karóba húzva kimeredt szemekkel bámulta a nagy sötétséget.