Sjornjost-ban az volt a szokás, hogy  a férfiak egy-egy vadászat után beültek a kocsmába, s addig ittak, míg orruk el nem vörösödött. Ekkor aztán hazamentek asszonykáikhoz, s a tisztességes vacsora és persze egy-két elengedhetetlen pofon után könnyítettek égető vágyukon, mely napnyugta táján már igencsak feszítette nadrágjukat. Olaf kitűnő harcos lévén nem lóghatott ki a sorból, tehát már a kocsmában tódította, hogy mit fog művelni az ő kis fehér bőrű, kerek mellű Aud-jával.

Aud ez idő tájt otthon sürgött-forgott kis házukban, melynek legnagyobb részét az ágy és az asztal tette ki, mintegy szimbolizálva Olaf összes létszükségletét. A lány lába alatt mindenhol nyulak szaladgáltak, amik a nyitva felejtett ajtón csoszogtak be. Aud felkapott egy kicsi nyuszit, orrát hozzá nyomta rózsaszín nózijához, majd visszatette a földre, kihessegette őket a házból és újra össes figyelmével a két ölnyi fazékra figyelt, melybe alig fért el a hatalmas darab hús, amit Olaf még a héten zsákmányolt.

Aud sajnálkozva nézte a húst, ami már porhanyóssá válva készen várt Olaf feneketlen gyomrára.Ez volt a nap elviselhetetlen részének előjele, ugyanis Olaf egyfajta hatodik érzék folytán abban a pillanatban állított haza bűzlő lehellettel, mikor Aud a tányérra pakolta az ételt.

A lány tehát beletörődve az elkerülhetetlenbe az asztalra rakta a fazekat,s az ablak alatti kis fa padra ülve várta urát.

Olaf nem is váratott sokáig magára, hamarosan kivágódott az ajtó, s a férfi nagy harcoshoz illően bedübörgött rajta. Méretes hasa már igencsak keservesen korgott, s még a szakálla is belefehéredett a nagy éhségbe, legalábbis ezen szavakkal panaszkodott kis feleségének, aki már is elétolta a gőzölgő ételt. Olaf tehát azstalhoz ült, csak úgy ropogtatta foga alatt a csontokat, nem törődött azok válogatásával, mindent megevett, amit elé raktak, csak tisztességes étek legyen, tehát hús hússal. Aud reménykedve húzódott egyre beljebb az ablak melletti sarokba, hátha megússza a szokásos durva érintéseket, ám mint egyetlen este sem, ma sem járt szerencsével, mert Olaf nem törődve a szakállában megkapaszkododtt húscafatokkal, máris kinyújtotta az ő galambocskájáért hatalmas karjait, s egy mozdulattal az ölébe húzta.

Fel-felröhögve bődítette az ocsmány megjegyzéseket miközben Aud fenekét markolászta, aki ezúttal mindennél jobban gyűlölte még Olaf szagát is. Egy gyros mozdulattal kicsúszott ura karjaiból és a korsóért rohant mondván, hogy talán jól esne egy kis friss bor a szaftos húsra. Ám Olafot ez kihozta sodrából, s hatalmas testét meghazudtolva ugrott fel és vágta pofon a törékeny lányt.

Aud-nak nem volt esélye ellenállásra, ám most évek óta először érzett a fájdalom és undor mellett valami mindent elnyomó érzést, valami olyat, amit szavakkal képtelen lett volna leírni. Tekintetében kigyúlt valami addig nem látott mindent elsöprő gyűlölet és ha Olaf esetleg egyszer is belenézett volna az ő asszonykájának szemeibe, most tudta volna, hogy mit ne tegyen. Ám Olaf bárdolatlan, durva harcos lévén nem törődött efféle apróságokkal, s egy mozdulattal letépte Aud melléről a masszív vászonból készült ruha felső részét. Ez volt az a pillanat, amikor Aud felvetette a fejét, s egy kézmozdulattal Olafot a ház falába repítette.A fal megrepedt, a férfi pedig eszméletét vesztve ülve maradt. Aud lassan jobbra fordította fejét, felemelte két tenyerét és felrepedt ajkát mosolyra húzta.

Aud életében először nézte meg a napfelkeltét. A falutól nem messze lévő dombon állt, és tudta, egy egészen más élet vár rá. Ahogy a nap első sugaraival megvilágította a kis házakat, hirtelen eget rengető üvöltés rázta meg a falakat.

-AUD!

A lány meg sem rezzent, mozdulatlanul állt, nem mosolygott, nem volt szomorú, egykedvűen álldogált, még akkor sem moccant, mikor a falu egész népe sikítva menekült így kiáltozva:”Egy troll!Egy troll!”

Olaf egy hatalmas kőkalapácsot lengetve lépkedett hatalmas lábaival az emberek közt, akik rémült arccal menekültek előle, s hiába mondogatt öblös hangján, hogy ő csak Olaf, a nagy harcos, az irigyelt, kitűnő vadász, ezt már senki el nem hihette neki zord külseje láttán.