Mikor hajnalban hazaértem, Will ött ült a nappaliban,és maga elé bámult. Az arca sápadt volt, de látszott rajta, hogy nem sokkal ez előtt sírt. Gondoltam, békénhagyom, de amikor a pinceajtót kinyitottam, megint elkezdett szipogni, és nem tudtam otthagyni. Odmentem hát hozzá, és leültem mellé.

-Akarsz beszélni róla?-kérdeztem.

            Ő csak bámult maga elé, mintha nem is hallana, mit mondok.

-Tudod, én is próbáltam a gondjaimat magamba folytani, de rájöttem, hogy sokkal jobban leszek tőle, ha megbeszélhetem valakivel. És hidd el, én megételek.

-Spike, én erről nem tudok beszélni. És tudom, hogy nem tehettél róla, de mégis miattad van ez az egész.

-Will, én úgy sajnáom…

-Tudom, sajnálod, sajnálom, mindenki sajnálja. De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy megöltem a barátnőmet. Azt, aki szeretett.

-Én is szeretlek, Will.

-Tudom, de gondolj bele. Két napja még gyűlöltelek, és lezbikus voltam. Szerinted ez két nap alatt meg tud változni? Gondoltad, hogy a nyakadba ugrom, és minden jó lesz?

-De valamikor még lehet esélyem?

-Nézdd, Spike, én tényleg érzek valamit irántad. De nem tudom, hogy az gyűlölet, sajnálat, vagy szeretet. Egyszerűen nem tudom eldönteni. Adnod kell nekem egy kis időt.

-Akár az örökkévalóságig is várnék rád.

-Ez…kedves. Most már aludnunk kéne. Mindjárt felkel a nap.

-Igazad van. Szép álmokat.-köszöntem el.

-Neked is…

            Tényleg aludnom kellett volna, de nem tudtam. Folyton az járt a fejemben, amit Will mondott. Hogy hasonlíthatja össze a gyűlöletet és a szerelmet. De érthető, hisz megvan zavarodva. Én is meg voltam, annak idején. De majd elmúlik….hisz nekem is elmúlt…

            Nagy nehezen elaludtam, de nem álmodhattam sokáig, mert az ajtón hatalmas dörömbölés hallatszottát. Felkeltem, és kimentem, hogy megnézzem, mi történt. Willow volt az. Füstölgött. A konyhában Giles, Buffy és Dawn álltt.

-Mi történt?-kérdeztem.

-Semmi, csak Will lerohant a lépcsőn, kicsit odakozmált, és összetört néhány dolgot.-mondta nevetve Dawn.

-Ha-ha, nagyon vicces. Szólhattatok volna, hogy még nappal van.

-Jól van na, bocs. Majd legközelebb figyelünk erre is.-felelte kevésbé vidáman.

-Az ég szerelmére, miért nem figyeltek jobban ilyenkor.

-Tudjuk Spike, mennyire aggódsz a vámpír-szerelmedért, de ne kapd fel a vizet.-viccelődött Dawn tovább.

-Hé, prücsök, úgy is tudsz viccelődni, ha betömöm a szád?-kérdeztem.

-Dawn, most jobb lesz, ha kimész.

-Öhm, rendben.

-Giles, megtudtál valamit?

-Igen Spike, külömben nem lennék itt.

-És mi az?-kérdezte Willow.

-Megtaláltam a varázslatot, amit a démon használt.

-És mi a neve?-faggatta tovább Buffy.

-A neve „Angyal-újraegyesülés.” Mivel Spikeban akkor két személyiség lakott-egy vámpír, és egy vámpír lélekkel-, ezért újra egyesítette a vámpírt benne.

-Mint amikor Angel elvesztette a lelkét?-kérdezett be Dawn.

-Igen olyasmi…Dawn, ne halgatózz!-teremtette le Giles.

-Bocsi.-kiáltott vissza.

-Tehát, mikor véget ért a varász, Spike visszakapta a lelkét. De mivel Willow is vámpír volt már akkor, ezért ő is visszakapta. Mint egy…

-Egyet fizet-kettőt kap-akció.-szólt közbe Dawn ismét, ezúttal a nappaliból.

-Igen…Az istenért Dawn, lennél szíves csendben maradni?-szólt ingerülten az egy-figyelő.

-Jó-jó, bocs.

-Tehát ez azt jelenti…-kezdett bele Buffy.

-Hogy van lelkem…-fejezte be Will.

-Igen. De majd el kell beszélgetnünk, hogyan élj tovább…

-Majd én segítek neki.-szóltam közbe.

-Rendben, de akkor is el akarok vele beszélgetni. Az elméleti dolgokról.-mondta Giles.

-Oké, de most álmos vagyok. Ha nem haragszotok, elmennék aludni.-zárta a témár Will.

-Nem menj csak. Rám is rámfér egy kis pihenés.-mondtam.

-Rendben, de ha most nem haragszotok-mondta Giles-…Buffy…aludhatok?-azzal elájult.