Egyik reggel Gilles megjelent az ajtóban. Elhozta a kövét. Miután bejött, kihívott engem és Buffyt a konyhába.

-Buffy, emlékszel még arra, amit akkor mondtam, amikor Spike-ot idehoztam?-Kérdezte Giles.

-Igen, azt mondtad, van valami baj a dalocskájával.

-Igen. Nos, ahhoz, hogy megtudjuk,hogy megint mi törtét, el kell végeznünk egy varázslatot, amitől mi is megláthatjuk az álmát. És így talán aztis megtudhatjuk, hogy mi lett Kennedyvel.

-Jó, de ehhez nekem mi közöm?

-Azt szeretném, ha te is ott lennél, hátha megint kiakadna.

-És mondd csak, Giles, ugyan úgy fog lezajlani, mint legutóbb?-kérdeztem.

-Nem teljesen. Először is a kö kisebb, és könnyebb is lesz bejuttatni.

-Hogy, nyeljem talán le.

-Maradj nyugton. Nem. Porrá fog változni, és be kell lélegezned. Ugyan így fog majd távozni.

-Hát, ez tényleg jobban hangzik.

-Igen.-mondta Buffy-És mikor kezdjük.

-Ha neked jó, akár most is.

-Rendben, csak szólok a többieknek.-mondta Buffy.

            Visszament a nappaliba, és előadta a többieknek a helyzetet. Mindenki meglepődött, kivéve Willt. A pincébe csak négyen mentünk le, mivel Will is velünk jött. Buffy kikötözött, Giles meg megbűvölte a követ. És tényleg porrá változott.

-Na, Spike, most, hogy belélegezted, nemsokára megint álomba merülsz, és a látomásod teljes egészében ki fog bontakozni, és ezt mi is látni fogjuk majd.-mondta Giles.

            Egy ideig nem történt semmi, majd elaludtam. Újraéltem az álmomat, de most nem kívülállóként. Egy sziklához voltam láncolva, és kábának éreztem magam. A démon egy kört rajzolt, és elmondott egy varázsigét. Táűncolt, és hadonászott hozá. Mikor befejezte, megjelent Willow, és Kennedy. Ekkor ugrott egyet a kép, és most már a démon a körben ült, és a dalomat énekelte. Aztán bepöccentem, és megharaptam Willt. Utána megint ugrott a kép, és már csak a halott Kennedy-t láttam. És aztán Giles felébresztett.

-Giles, mi volt a baj, most sem láttam sokkal többet.-ez volt az első kérdésem, mikor felébredtem.

-Nem tudom.

-Giles, ha Spike tényleg megharapta Willt, és Will még most is él… akkor…

-Igen Buffy, ez pontosan azt jelenttei, amit gondolsz.-szólt közbe Willow.

-De hát, akkor hogyhogy nem lettél gonosz?-kérdezte értetenül Buffy.

-Elmesélem azokat a részleteket, amik kimaradtak. Akkor is, ha kellemetlenek. Tehát a démon elvarázsolta Spikeot, aki vámpírrá tett…majd mikor vámpírként felébredtem, rádámadtam Kennedyre. Ő tudta, hogy meg kell ölnie engem, hiszen én vámpír voltam, ő meg vadász. De nem volt képes rá. És én…megöltem…belőle nemlett vámpír…minden vérét kiszívtam. Mikor a varázslatnak vége lett, Spike visszakapta a lelkét. És én nem tudom, hogy nekem is van-e lelkem…-ekkor Buffy nyakába borult, és megint sírni kezdett.

-Giles, derítse ki, hogy Willnwk van-e lelke. Akármennyi idejébe kerül. Derítse ki.-monda Buffy.

-Rendben. Értem. Akkor én el is megyek.

-Buffy, mi lesz, ha nem lesz lekem? Engem is meg fogsz ölni?

-Ne aggódj Will, nem foglak.

-Engem seölt meg, amikor még nem volt lelkem.-próbáltam vígasztalni én is.-Ha nem lesz lelked, majd segítünk. Nekem se volt könnyű jófiúnak lenni, lélek nélkül.

-Köszönöm nektek, hogy most is mellettem álltok.

-Ez természetes, Will.-mondta Buffy.

            Mivel már éjjelvolt, magukra hagytam őket, és elmentem vadászni. Már tudtuk, hogy Will is vámpír. Azt is, hhogy én tettem azzá. És azt is, hogy ő maga ölte meg Kennedyt. Remélem, egyszer majd megbékél a gondolattal, és azt is, hogy egyszer nekem is megbocsájt…