6. fejezet

Szereplők:-Spike

                  -Willow

            Tehát maradhattam. Újra ott lakhattam, ahol a többség elvisel. Mégsem örültem neki. Nem tudtam ott maradni aznap éjjel. Muszáj volt elmennem sétálni. Nem bírtam azt a kínos csendet, amit érkezésem okozott. Elmentem onnan, el a temetőbe. Ott csend és nyugalom van. Talán még néhány vámpír is. Akkor bunyózhatok. Az mindig megnyugtat. Igen, a temető a legjobb hely….

            Már vagy egy órája sétáltam, amikor olyat láttam, amin megakadt a szemem. Egy sír. Más esetben nem lenne ez baj. De ez a sír más volt. Igazából ez a két sír egymás mellett. Az egyiket már láttam. Régen…talán kicsivel több, mint 3 éve. De a másik…ez új volt. Az a sír…Kennedyé volt. Tehát Buff nem hazudott. Tényleg meghalt. Vajon ki ölte meg? Will azt mondta…hogy csináltam egy vámpírt. De én nem…én nem emlékszem ilyenre. Vajon…mi történik velem?

            Mivel hajnalodott, hazamentem. Gondoltam rá, hogy beszélek Willel. De nem tudtam, miről. De valamiről kellet…Talán arról, hogy…hogy halt meg Kennedy.

            Hazaértem. A konyhában éreztem valamit. De nem tudtam. Elindultam a pince felé. Megálltam a lépcső felett, és elgondolkodtam…vajon ki lopakodik utánam. Hátra akartam fordulni, hogy megnézzem, de ekkor meglökött valaki hátulról, és leestem a lépcsőről, és bevertem a fejem. Elvesztettem az eszméletem…Nem éreztem semmit…

            Körülbelül 1-2 óra múlva ébredtem, az ágyhoz, és a falhoz láncolva. Szembe velem egy lány ült. Nem láttam az arcát, mert a fal felé fordulva ült, és aludt. Akkor még homályosan láttam, de kicsit később tisztán láttam a vörös haját. Ilyen lángvörös haja csak egy lánynak van. 1000 közül is felismerném. Elkezdtem  neki kiabálni…

-Hé, Willow. Ébredj. Segíts oldozz el.

            Jó darabig ordibáltam neki, mire felébredt. Megfordult, és gyűlölettel telt örömmel az arcán nézett rám. Nem szólt semit…csak nézett. Csak én eszéltem. Dé én sokat.

-Willow, miért nem oldozol el. Van itt valaki. Valaki leütött engem. Lehet hogy még itt van. Willow, figyelsz te rám? Willow! WILLOW!!!

-Figyelek rád, Spike. Én ütöttelek le. Én is kötöztelek ki. És azért nem oldozlak el, mert tetszik, ha így látlak.

-Póló nélkül?

-Megkötözve.

-Sejtettem. De te nem üthettél le. Hisz te csak ember vagy. Egy ember nem tud ekkorát ütni.

-Ó, én több vagyok, mint ember, Spike. Újjászülettem. Pedig én nem akartam. Én jobban szeretnék ember lenni. Te hála neked…nem lehetek.

-Nekem? Mit tettem? Semmire sem emlékszem…semmi rosszra.

-Hát persze, hogy nem, Spike. Hiszen te akkor biztos máshol voltál. Biztos az ikertestvérwed volt. NA NE SZÓRAKOZZ VELEM!!

-Akkor legalább meséldd el, hogy mit tettem!

-Meséljem el, Spike? Inkább megmutatom.

            És akkor olyan történt, emit a legkevésbbé vártam. Egy másik Willow nézett rám. Egy Willow, vámpír arcal.

-Hát ezt csináltad te, Spike. Engem. Vámpírt…belőlem.

-De én nem…

-Tudom, tudom. Te nem lehettél. Neked lelked van. De te tetted. És most megbosszulom.

            Azzal felkapott egy karót, és felém rohant..és beledöfte…a szívembe…