Szereplők:-Spike

                     -Willow

                     Giles

            A temetőben jártam már, méterekre a kriptától. Máskor, valami belül vámpírvadászatra késztet. Ma nem így volt. Ez ma nem tudott érdekelni. A fák, a sírok, a hold ugyan olyanok voltak. Az éjszakai sötét sem változott, még a szellő is ugyan ott érte arcomat, mint régen. Mégis…valami megváltozott…valami más lett.

            Visszaértem a kriptába. Rettentően éhes voltam. Ám a mélyhűtött vér ma nem olyan volt, mint rég. Valami tényleg változott. Rá kell jönnöm mi az…csak tudnám, hol kezdjem. Muszáj tennem valamit, hogy rájöjjek, mi a baj…és akkor talán ő is megnyugszik.

            Már fél órája járkáltam fel-alá, de ez nem segített. Leültem hát, és behunytam a szemem. Akkor újra előjött egy kép…olyan képek, mint a bűbáj-boltban…a szoba vakítóan fehér…egy démon kántál…nem is kántál, inkább énekel…igen tisztán hallatszik az ének…de mit énekelhet? Willow és Kennedy is ott van. Willow sír…Kennedy ordít vele. De ezt sem értettem. Minden szót, minden hangot hallottam…de semmit sem értettem.

            És vége. Sose nem jutok a végére. Így nem tudom meg, mi a baj. De ez benne van. Ez a kiindulás. Talán…hisz van még annyi időm…ő tényleg segíthet. Igen…Giles…muszáj megkeresnem.

            Már 2 óra eltelt, mikor megtaláltam, amit kerestem. Egy cédula, rajta Giles címe, …és egy takaró. Sietnem kell, hisz már hajnalodik. Mikor elértem, már reggel volt, és a nap sugarai égették bőrömet. Az ajtó nyitva volt. Már ébren lenne? A nappaliból fojtott hangú beszélgetés hallatszott- Az egyik Giles-é. Az ő hangja kellemes és nyugodt, mint mindig. A másik…egy sírós, női hang…Willow!

-Giles, én ezt már nem bírom tovább. Én nem tudok így élni.

-Nyugodj meg, minden rendbejön majd. Csak csináldd azt, amit eddig, de vigyázz. Senki nem tudhatja meg, amíg rá nem jövünk a megoldásra. De ha nincs, hidd el Buffy megértő lesz. Hisz már csinált ilyet…kétszer is.

-Rendben. Úgy lesz köszönöm.

Willow kijött a nappaliból. Furcsán nézett rám, mintha attól félt volna, hogy végig itt voltam, mindent hallottam.

-Mit akarsz itt?-kérdezte. Hangjában már nyoma sem volt a sírásnak, és a gyengeségnek, amit az előbb hallottam.

-Giles-hoz jöttem-feleltem.

-Sejtettem, ma mindenki hozzám jön-ez már Giles hangja volt. Itt már korántsem olyan megnyugtató, mink korábban. Inkább fáradt, és megvető. Biztos nem szívlelt, de most csak ő segíthet. Csak akkor adtam elő neki a gondomat, mikor Willow már elment.

-Giles, valami baj van. Willowval is. Mintha csináltam volna valamit, pedig semmi rosszat nem tettem. Hisz te is tudod…hogy mennyire…

-Igen, Spike?

-Véres pokol, ezt most direkt csinálod?

-Igen, azt hiszem.

-Szóval…valami megváltozott. Valami más lett. Ez itt már nem ugyan az.

-Persze hogy nem, hiszen, miután leromboltad sunnydalet, furcsa, hogy megint itt vagyunk, nem?

-Ember, te is tudod, hogy az az felépítette magát.

-Hát igen. És bezárta ezt a Pokol Száját.

Mindegy, nem nosztalgiázni jöttem.

-Én meg nem óhajtok lelkizni veled tovább, úgyhogy ha megbocsájtasz, visszfekszem.

-Várj. Van még valami. Egy…látomás szerű…izé.

-Na, ez már jobban érdekel. Meséld el nekem, mi volt benne!

-Hát, először egy nagy fehér szoba, melyben egy démon énekel. Aztán Kennedy ordítozik Willowval…Giles…ez mit jelent?

-Nem tudom, ennyi az adat kevés. De talán…van egy szerkezet, amivel az egész álmodat megláthatjuk.

-Ha még egyszer egy olyan követ akarsz az agyamba dugni, hát én…

-Ha választ akarsz, elfogadod.

-De…rendben.

-Hát akkor…én lefekszem.

-Rendben, elmegyek. Kösz…előre is.

-Szívesen. És igyekszem.