Életem legemlékezetesebb pár napja volt. Egy koszos kis környéken szereztem egy kis kétszobás lakást. Nem akartam az Angeltől kapott pénzt rögtön elherdálni, így munkát is szereztem magamnak. Pincérnő lettem egy étteremben. Nevetségese kis összeg ellenében persze, de a szomszéd utcában volt egy éjszakai bár. Nappal a munkámat végeztem este pedig a bárba jártam. Nem állt szándékomban nagy feltűnést kellteni, ezért nem mentem oda minden egyes vendéghez, hogy „Hé te! Nem tudod, hogy ebben a városban van-e még Spike..tudod vámpír…szőke haj…lélek….”…Ez túl morbidnak éreztem volna. Viszont a csapossal néhány nap alatt mély barátságot kötöttem. Szegény Freddiet kidobta a felesége. Minden baját elmondta nekem. Kicsit talán meg is sajnáltam, de alig vártam azt a pillanatot mikor is végre az én időm jött el.

-Stella! Nem akarsz egy kis plussz pénzt szerezni?- kérdezte tőlem cinkos mosollyal. Soha nem árultam el neki a nevem, így a lánya után engem is Stellának hívott, mert szerinte nagyon hasonlítottam rá, amíg az anyja el nem rontotta.

-Hogy gondolod ezt Freddie?- mosolyogtam rá viszza. Egy kis pénz mindig jól jön, főleg, ha az embernek lehetősége nyílik egyszerűen, bonyodalmak nélkül új ismerettségeket kötni.

-Nekem kb. egy fél órára le kéne lépnem innen, de a pultnak viszont nem lehet bezárnia. Mi lenne, ha addig beugranál helyettem. A főnök lelépett az ex-neje fogadott lányával a Papagáj- szigetekre asszem, úgyhogy nem szólna érte senki.

-Nem Kanári- szigetet akartál mondani?- nem tudom mióta nem kacagtam akkorát, mint ott szegény Freddie tudatlanságán.

-A fene tudja! Madár- madár. Nos, mit szólsz?

-Hát legyen- egyeztem bele vigyorogva. Nem hagyhattam ki egy ekkora lehetőséget.

 Freddie bevezetett a pult mögé, mindent elmagyarázott; mi hol van; hogy használjam, stb. Aztán egyedül hagyott. Nem sokan fordultak meg arra, így a forgalom se volt valami sok. A félórából óra lett, majd más fél és én kezdtem egyrészt egyre idegesebb lenni. Hogy történt vele valami, másrészt egyre többen ültek oda a pulthoz és beszélgettek velem, aminek nagyon örültem. Pár szép pillantással és néhány wishkys pohárral feloldva a gátlásaikat nyugodt szívvel kérdezgettem őket különleges, furcsa dolgokról. Kiderült, hogy e legjobb helyen járok, mert az egyik pasi vámpír volt. Egy igazi, lelketlen vámpírral beszélgettem. Azt is elárulta nekem, hogy az állítólagos zárás után ez a hely tele van démonokkal meg vámpírokkal. Furcsálltam, hogy Freddie ezt nem említette, de ez akkor nem nagyon érdekelt.

Spike-ra így egyenesen nem mertem rákérdezni, hidz sejtettem, hogy nem lehet valami kedvelt személy a többi vérszívó körében.

Éppen csapolt sört töltöttem ki egy Frank nem pasasnak, aki olyan részeg volt, hogy alig bírt megülni a székén. Nem láttam sokat, abból mi történik körülöttem, mert azzal voltam elfoglalva, hogy végre sikerüljön úgy felszolgálnom a sört, hogy nem folyt le a habja a korsó oldalán és állt utána tócsában az ital a pulton. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy óriási reővel kivágódik az ajtó és valami legurul a kocsmába vezető lépcsőn. Felénéztem és Freddiet láttam, amint megpróbál felkelni a földről, de nem megy neki. Odasiettem, felkaroltam és a pult mügé segítettem.

-Mi történt? Hol késtél?…Csak nem verekedtél?- a jobb szeme alatt egy monokli volt kialakulóban. Tudtam, hiszen én is kaptam egyet még mikor kisebb voltam és pár fiúval összeverekedtem.

-Zá…Záróra!- köhögte ki magából a mellkasát dörzsölgetve- Köszi Stella a segítséget, de most inkább menj haza. Van itt egy kis dolgom…itt egyedül.

-Biztos ne maradjak?- kérdeztem aggódva, majd csalódott arccal kitessékelltem a vendégeket az6 utcára, de én elbújtam egy sötét sarokban a zenegép mellett egy függöny mögött. Léptek zaját hallottam, majd Freddie nyöszörgését.

-Spike…..esküszöm, hogy semmit sem tudok!!!