Az idő már dél felé járt, amikor Buffy felébredt. Marco még mélyen aludt mellette, kimerítette az időeltolódás… na meg persze a múlt éjszaka. A lány lassan emelte fel Marco rajta fekvő kezét, és óvatosan bújt ki alóla, nehogy felébressze őt. Olyan édesen aludt.

      Buffy leosont a nappaliba, ahol Xander már a tévét nézte, s közben chips-et evett. Mikor meghallotta a lépteket, felkapta a fejét:

- Um, nem is tudod milyen jó érzés újra angol műsort hallani... Kérsz? – nyújtotta a vadász felé a chipses zacskót, majd miután az fejével nemet intett, már fordult is vissza a focimeccs felé.

Az emeletről kézen fogva jött le Willow és Kennedy. Arcukon a mosolyból Buffy arra következtetett, hogy ők sem csak alvással töltötték az éjszakát. Na de erre inkább nem is akart gondolni…

- Jó reggelt! – majd meg se várva, hogy visszaköszönjenek, nagyot sóhajtva hozzátette: - uhm… Willow, utána néznél ennek a városépítősdinek? Biztos vagyok benne, hogy van valami mögötte. Én addig…

- Miért pont ő? – szakította félbe ingerülten Kennedy – add ki Giles-nak, neki úgy sincs jobb dolga…

- Amennyire ismerem, már rég belevetette magát a kutatásba – mondta szinte magának Buffy, majd kicsit hangosabban hozzátette: - Szóval Will?

A boszorkány csak bólintott, s Kennedy sem fűzött már többet a dologhoz egy bosszús arckifejezésnél.

***

Már kora délutánra járt az idő. Xander és Kennedy elmentek az építkezésre munkát keresni, mert hát valamiből csak meg kell élniük. Dawn a szobájában tartózkodott, s éppen hatalmas telefonszámla gyártásán igyekezett. Marco pedig valamilyen könyvet olvasott a mágikus világról, amit Giles-tól kért kölcsön, hogy ne legyen annyira ’tudatlan’. Így hát a vadász és Willow kettesben üldögéltek a nappaliban.

Willow az interneten keresgélt, hogy megtudja az újjáépítés hivatalos körülményeit. Buffy mellette ült és szalvétákat hajtogatott, bár maga sem tudta miért. Nem bírta tovább, valakinek beszélnie kellett a tegnapi napról. Hirtelen, könnyed hangnemben szólalt meg:

- Tegnap találkoztam Spike-al – mondta szinte félvállról, mintha csak egy kis semmiség lenne, s közben arról győzködte magát, hogy az is. Semmiség.

Willow felkapta a fejét, tekintetében meglepettség és döbbenet tükröződött:

- Hogy mi? Mármint Spike-al? És uhm… hol? És egyáltalán miért… miért van itt?

- A temetőben. És nem tudom! Nem mondta – válaszolt a vadász vállvonogatva.

- Nem mondott semmit? Úgy értem ő Spike… nem az a csöndes típus.

- Akart valamit mondani, csak aztán nem fejezte be – majd Will kérdő tekintetét látva hozzátette: - ok, nem hagytam, hogy befejezze…

***

- Muszáj ezt? Tudod Buffy, hogy utálom ezt az iskolát! Te is utáltad! Tudod, sok ronda és gonosz démon… - mondta Dawn, mint utolsó érvét a Sunnydale-i Gimnázium ellen.

- Persze, hogy muszáj. És egyelőre híre sincs a démonoknak – tette hozzá kicsit szomorúan – És amúgy is, tanulni kell. A Gimnázium nagyon fontos.

- Persze, tudom-tudom – sóhajtott lemondóan Dawn, így hát csöndesen folytatták az útjukat az iskola felé.

Még mindig nem tudtak semmit a város újjáépítésének körülményeiről, eljöttek mielőtt Willow talált volna valamit.

***

Kennedy boldogan lépett be a Summers ház ajtaján. Felvették az építkezésre dolgozni, csakúgy, mint Xander-t. Benyitott a konyhába, ahol Willow ült az asztalnál szorgosan jegyzetelve valamit a számítógépéről. Halkan mögéosont, s hátulról belefújt a lány fülébe, aki felpattant a székről és ijedten nézett hátra.

- Ah, nagyon megijesztettél… Ne, ne mosolyogj, ez egyáltalán nem vicces!

Kennedy viszont nem hagyta abba a mosolygást, s magához húzta a boszorkányt, hogy megcsókolja, kezeivel szorosan tartva. Willow megszakította a csókot:

- Hé-hé… Xander…

- Az építkezésen maradt, találkozott valamilyen régi barátjával… - suttogta, majd ajkai Will nyakára tévedtek.

- Hagyd ezt abba! Nekem… nekem még be kell fejeznem ezt… - majd mikor Kennedy még szorosabban magához húzta, hozzátette: - uhm, végül is ráér még…

***

A nap már lement, Buffy egyedül lépdelt az utcán hazafelé tartva. Dawn-t sikeresen beíratta az iskolába, ahol most kivételesen elég kedvesnek tűnt az új igazgató. Bár a vadász meg volt róla győződve, hogy egy igazgató sosem lehet normális, úgyhogy el is határozta, hogy szemmel tartja majd a nőt. Gyorsan el is intézték a papírokat meg mindent, úgyhogy Dawn hétfőtől már mehetett is.

Elég sokára végeztek, és Buffynak nem volt kedve hazamenni, úgyhogy szétváltak Dawn-al az iskola előtt. Ő Giles-hoz ment, de nagy meglepetésére nem találta otthon. Több mint egy óráig várt rá, majd megunva elindult haza.

Így hát most unottan lépkedett a sötétben. Az egyik kisebb utcában mintha mozgolódást látott volna, úgyhogy befordult. Nem is kellett sokat várnia, két vámpír támadt rá. Elővette a karót a zsebéből, s egyetlen mozdulattal szíven szúrta ez egyiket, aki nem számított a hirtelen támadásra, így nem volt ideje védekezni. A másik viszont elég erőteljesen arcon ütötte Buffyt, hiába, egy év hosszú idő, nehezen vallotta be magának, de egy kicsit kijött a gyakorlatból. Arcon rúgta a támadóját, aki viszont elkapta a lábát. Buffy eldőlt, a vámpír rá esett, pontosan beledőlve a karóba. A vadász felegyenesedett, s kissé leporolta ruháját. Szeme alatt halványan meglátszott az ütés helye, de széles mosollyal suttogta bele az éjszakába:

- Úgy, mint rég…