5. Egy túl közeli ismerős
2005.04.02. 08:22
ha 5 Buffyrajongót megkérdezek, 4 azt mondanani jó, de hol van Spike? ITT!
A nap lement. Az éjszaka teremtményei felkeltek. Habár még viszonylag nyugis hangulat uralkodott, minden jel arra utalt, hogy a démonok még nem költöztek vissza Sunnydale-be.
Buffy a temetőt járta. Semmi mással nem töltötték a napjukat, csak pakolással, és amint lement a nap, ő kapva-kapott az alkalmon, és kijött. Persze még nem igazán szükségeltetett a járőrözés, de mégis, úgy hiányzott ez neki. De nem tudott szabadulni attól a furcsa érzéstől, hogy minden pontosan ugyan ott van, mint régen. Mintha egy centivel sem lett volna arrébb semmi. Nem lehet ilyen pontosan újjáépíteni egy várost Kizárt dolog. Na mindegy, nem akart erre gondolni, majd holnap utánanéznek a dolognak…
Mélyen magába szívta a levegőt. Kétségkívül boldog volt, hogy megint itt lehetett. Karóval a kezében sétált a sírok között, várta, hogy hátha kikel az egyik sírból egy vámpír, akit egyetlen döféssel megölhet. Olyan rég porlasztott már el valakit.
A bozótok hirtelen mintha megmozdultak volna, s egy feketeruhás alak lépett ki közülük. Buffy szíve kihagyott egy dobbanást. Érzései kavarogtak. Csak állt, és meredten nézte az előtte álló vámpírt, míg végül összeszedte magát és megszólalt:
- Spike…
- Buffy… - hallatszott a rövid felelet. A vadász mégis beleborzongott ebbe az egyetlen szóba.
Hosszasan néztek egymás szemeibe, míg végül Spike tett egy lépést felé:
- Hiányoztál – suttogta.
- Annyira nem, hogy megkeress… - felelte Buffy, s valamilyen rég magába fojtott méreg járta át.
- Ez nem ilyen egyszerű…
- Oh, nem? Szerintem igen… Tűnj el innen Spike – mondta fogai közt kiszűrve a szavakat, s elfordította arcát. Erős vágyat érzett az iránt, hogy egyszerűen szíven döfje a vámpírt, azért a sok fájdalomért, amit neki okozott azzal, hogy több mint egy éven át életjelet sem adott magáról.
Spike meredten nézett rá, érezte a belőle áradó dühöt, amit nem igazán értett. A pokolba is, neki sem volt egyszerű!
- Hát jó… - mérgesen és kissé csalódottan hagyta ott a vadászt.
Buffy sokáig nem mozdult. Csak állt ott, szemeit arra a pontra szegezve, ahol a vámpír eltűnt. Kezében görcsösen szorította a karót. A fa már csaknem felsértette a bőrét, amikor hirtelen megfordult, egyenesen hazafelé véve az irányt.
***
Buffy bár még mindig ideges volt, már kevésbé, mint a temetőbe. Lassan nyitotta ki a ház ajtaját, felment az emeletre… Gyorsan felvette hálóingjét a fürdőszobában, majd halkan nyitott be a szobájába, hogy fel ne ébressze Marco-t.
Marco azonban nem aludt, ébren feküdt az ágyban.
- Aggódtam érted – mondta mosolyogva – legközelebb engem is elviszel magaddal?
A vadász bólintott, majd befeküdt az ágyba és hevesen megcsókolta a férfit. Marco ugyanolyan intenzitással viszonozta azt, s csakhamar lekerültek róluk a ruháik. Buffy vad iramot diktált, vadabbat, mint azelőtt bármikor, amikor Marco-val volt. Nem akart gondolkodni, és ez bizonyult a legjobb módszernek a felejtésre – hacsak rövid időre is.
|