Buffy sietve sétált az utcán. Körülötte olasz gyerekek sétáltak iskolába. Na de ők aztán nem siettek. Az olaszok sosem sietnek... Ha valamit, hát ezt megtanulta azalatt a pár hónap alatt amit itt töltött. Befordult a sarkon, egyenesen egy kis bárba tartott, ahova megbeszélték a találkát.

      Egy hónapja itt találkoztak először. Buffy éppen állást keresett, és próbálta elmagyarázni a bár tulajdonosának, hogy ő nagyon jó munkaerő lesz, már dolgozott pincérnőként, és nagyon jó természete van, és hogy vele biztosan nem lesz probléma. Mindezt persze angolul. A tulajdonos pedig egy szót sem tudott angolul. Marco vendégként ült a bárban, egy darabig mosolyogva figyelte a lány szerencsétlenkedését, majd odament és segített neki. Persze a munkát nem kapta meg, hiszen elég nehezen tudta volna felvenni olaszul a rendelést, de egy vigasztaló-nyalókát azért kapott a tulajdonostól kárpótlásul, hogy ne legyen szomorú. Marco-val pedig elkezdtek találkozgatni. Spike óta ő volt az első, akivel biztonságban érezte magát. Szüksége volt rá.

Buffy az emlék hatására mosolyogva lépett be a bár ajtaján, s szemei rögtön rátaláltak a sarokban ülő férfira. Marco középmagas volt, szénfekete haja össze-vissza állt. Szemei is szinte feketének tűntek. Lehuppant mellé:

- Bocs a késésért.

Marco nem szólt semmit, csak mosolygott. Azzal a bizonyos mosollyal, ami mindig pirulásra késztette a vadászt.

- Öhm… Azt mondtad a telefonba, hogy elmegyünk valahova.

Marco bólintott, a mosoly nem tűnt el ajkairól.

- És hova?

- Meglepi…

***

Dawn és Willow együtt sétáltak az egyik kis sikátorban, az épületek szorosan körbefogták őket, de a napsugarak még így is találtak maguknak utat, s meleggel árasztották el az utcácskát. Dawn a város egyetlen angol kéttannyelvű gimnáziumába tartott. Willow pedig a közvetlenül mellette lévő, szintén kéttannyelvű egyetemre. Így legalább értették az órák anyagát.

Kiértek a térre, ahol a két épület állt. Mosolyogva mondtak egy-egy szia-t egymásnak, majd ki-ki ment a saját iskolája felé.

***

Xandler egy építkezésen dolgozott. Úgy tűnt, neki ez a sorsa. Na meg ehhez értett, és semmi máshoz. Szerencsére a szeme rendbejött, – amit teljes mértékben Willow varázslatának köszönhetett - így kaphatott állást. Teljesen megváltozott mióta eljöttek Sunnydale-ből. Komolyabb lett, csak néha-néha viccelődött, és azt is csak gúnyosan. Nagyon fájt neki Anya halála, még mindig nem dolgozta fel. Talán soha nem is fogja.

***

Giles otthon olvasott egy számára roppant izgalmas tudományos könyvet, Kennedy pedig egy újságban töltött ki egy szerelemtesztet – vagy valami hasonlót. Megfogadta, hogy most az egyszer nem csal, és nem nézi meg melyik válasz ér a legtöbb pontot. Nyelve hegyét kidugva karikázgatta a válaszokat, majd végezvén lapozott egyet.

- Három, három, kettő, három – mondta hangosan a pontértékeket – három, egy… Egy? Mi az, hogy egy???

Giles felpillantott a könyvéből, hogy megnézze min háborodott fel Kennedy, de megcsörrent a telefon. A figyelő odalépett és felvette.

- Szervusz… Hogy mi?... Persze. Azonnal indulok – s mielőtt a kanapén ülő lány annyit kérdezhetett volna, hogy ’mi az?’ elhagyta a lakást…

Kennedy csak bámulta a férfi után becsapódó ajtót, majd megrázva fejét visszatért a teszthez, hogy megtudja mire is kapott ő csak egy pontot…

***

Már estefelé járt az idő. Buffy egy csodálatos napot töltött Marco-val a vidámparkban. Nem is emlékezett mikor járt utoljára vidámparkban. Ezért szerette az olasz férfit. Felvidította. Csak most, lassan 23 évesen döbbent rá, hogy imádja a hullámvasutakat. És azokat a bigyókat amik ide-oda rángatóznak…

Mindenesetre a szép nap véget ért, s miután már sütött sütit, jobb dolga nem lévén ismét a tévénézésre szorult. Valamilyen akciófilmet nézett. Csak annyit értett belőle, hogy Tom Cruise a főszereplője…  De azért nagyon elmerült benne, s érdekesebbnek találta, mint a másik adón menő romantikus filmet.

Kinyílt a bejárati ajtó, s Giles lépett be rajta. Buffy mellé sétált.

- Híreim vannak – mondta, majd levette és megtörülgette a szemüvegét.

- Ne most – de alighogy kimondta, vége lett a filmnek –Hé! Így nem lehet vége… ennek nem is volt vége! - azzal dühösen kapcsolta ki a készüléket.

Giles leült a fotelba:

- Nem is tudom, inkább várjuk meg a többieket.

Buffy megvonta a vállát, jelezvén, hogy neki aztán édes-mindegy. A konyhába sétált és kihozott egy tál furcsa, barna sütit.

- Én csináltam. Kóstold meg!

A figyelő bátorságot gyűjtve elvett egy szeletet.

- Ja, és ma Marco-nál alszom.

Giles prüszkölve köpött ki egy darabka sütit…

- Khm… Ti már ilyen… jóban vagytok?

A lány mosolyogva bólintott, az őrző csak bámult maga elé, majd megkérdezte:

- Willow és Kennedy hol vannak?

- A szobájukban… társosoznak… legalábbis azt mondták… - válaszolta Buffy szemeit forgatva.

- Uh… Rendben… Akkor megnézem…

- Hé Giles! Nem etted meg a sütid! – szólt utána csalódott arccal a lány.

***

Fél óra múlva már mindannyian a nappaliban ültek, Xandler is hazaérkezett a munkából. Nem igazán tudták mire vártak. Giles felállt:

- Nos, úgy néz ki, hogy… szóval Sunnydale-t az Amerikai Állam újjáépíttette.

A hírt döbbenet és némaság fogadta.

- De miért? És hogyhogy eddig nem tudtuk? – tette fel csöndesen a kérdést Dawn.

- Sunnydale-i lakosok kártérítést követeltek, hiszen házuk, vagyonuk mind odalett. Ha az állam megtagadja, nagy dobra verik… És mivel a város furcsa körülmények között egyszerűen eltűnt… Nagy sajtóhír lett volna. Így hát két választásuk maradt: kifizetik a károkat, vagy újjáépítik a várost. És gondolom az újjáépítés mögött hatalmas adócsalások vannak, úgyhogy nem nagyon közölték mással, csak az érintettekkel… Vagy… a másik, valószínűbb megoldás, hogy a sötétség erői újra felszínre emelték a várost…

- És, fennáll a lehetősége… - kezdte Buffy.

- Attól tartok igen. A Pokol szája újra megnyitja kapuit…