Spatson nyomottan sietett le a reggelihez, úgy döntött ma elhagyja a házat Angel ide vagy oda. Az ő idegei nem bírják a gyilkosságokat, a rejtekajtókat, a leszbikusokat. Egyáltalán nem szórakozik jól, Xander minden reggel becsönget, és monoton hangon elnyikorogja, hogy keljen fel, újabb gyönyörű nap virrad a házra, ezért Spatson olyan hajnali 5 körül a fejére húzza a párnát, és véreres szemeivel figyeli a sötét szobát várva, mikor jelenik meg a pokoli lakáj. Körülbelül 3 óra ilyen fekvés után megunja, lehet, ma nem jön, gondolja, lehunyja a szemét, valami virágos rétre gondol, és hogy éppen ott alszik, amikor megtörténik az ébresztés. Tehát hajnalban ezért nem tud aludni, de este sincs rá sok lehetősége, olyan 11 óra körül szoktak ágyba kerülni, de tegnap este végighallgathatta a papírvékony falakon átszűrődő beszélgetést is Ms. Summers és Mr. Knight között. Az eleje unalmas volt, Buffy olyan nagyon szomorú volt eltévedt húgocskája halála miatt, hogy bánatát, csak a felügyelő karjai enyhíthették. Angel hősiesen felkínálta az említett karokat, sőt más testrészeit is figyelembe ajánlotta. Spatson ennél a pontnál húzta fejére kedves, hangszigetelő párnáját, és fordult a másik oldalára. A szomszéd szoba hangjai hajnali 1 körül elcsendesedtek, Spatson fél órát tudott is aludni, majd elkezdődtek a sikongatások, huhogások, ajtócsapkodások. Ezeknek eredetére rá se akarta jönni. Hajnali 3kor ezeknek vége, és ezután aludhat, majd 5 körül… na de erről már beszéltem.
Spatson meggyötört testtel és aggyal lépkedett a kihalt folyosókon. Mr. Andrew Glett lépett mellé. Szegény, gondolta William, elvesztette a nejét, és mégis ebben a kísértetházban radadt, mint gyanúsított, pedig biztos szívesebben gyászolna valahol máshol. Valahol nagyon messze… Andrew bizonytalanul beszélgetést kezdeményezett:

-         Hogy van Mr. Spatson? – a segéd felkapta a fejét, őt senki sem miszterezte.

-         Én, köszönöm jól. És maga? Gondolom sokat szenved felesége halála miatt.

-         Nem annyit, mint ő hiszi. Tudja, voltak kisebb nagyobb zűrjeink… De, hogy meghalt, az tényleg, igen megrázó – szipogta az özvegy, majd könnytől csillogó szemmel nézett a szőke Spatsonra – talán, ha lenne valaki, aki segítene elfeledtetni a sze… a feleségem hiányát.  – William rájött, nem a könnytől csillog az a szempár, sokkal inkább kihívó, és ahogy összerakta az iménti mondat jelentésével, rögtön megkövült. szeme elkerekedett, agya kiürült, miközben Andrew még egy kacér pillantás kíséretében elhaladt mellett hányingere is lett. Azt már kezdte megszokni, hogy Willow és Tara a reggelinél folyamatosan nyalja-falja egymást, de hogy andrewnak ez legyen a terve. Vele. A gondolat iszonyú volt. Miután így állt 15 percig agyában a menekülési tervvel, és sikítási ösztönöket próbálva legyőzni, két dolog térítette észhez, az egyik korgó hasa, a másik Angel elhaladt mellette, és meglengette előtte a kezét:

-         Jól vagy öcskös?

-         Én… én nem!

-         Ugye nem láttál megint valami szellemet?

-         Azt nem… én csak élőket láttam.

-         És attól rémültél meg?

-         Ühüm!

-         Egyre rosszabb vagy… - csóválta meg Angel a fejét, és indult el az ebédlő felé. Spatson követte, mikor beértek, már csak egy szabad hely volt, az is Andrew mellett. A srác kihúzta a széket, és megpaskolta, jelezve, szeretné, hogy leüljön a segéd. Spatson az ájulás gondolatával játszva bambult a kihúzott székre, amikor megjelent Harris, és bejelentette, a vacsora tálalva mindenki üljön le. Spatsonnak ez volt az utol cseopp a pohárba, megadta magát az eszméletvesztésnek. Pár perc, de tőle akár pár nap is lehetett, felébredt. Andrew hajolt fölé, és valami büdöset szagoltatott vele. Borszesz gondolta, de miután ébresztője jót húzott belőle, valami kevésbé mérgezőre gondolt. Körbenézett a szobában, a falon egy hatalmas kép, rajta a boldog Mr. Glett és Dawn, egy ágy, de még mekkora, ezen feküdt ő, gyorsan ellenőrizte, megvan-e minden ruhadarabja, és egy asztal. Rekedt hangon szólalt meg:

-         Köszönöm, hogy megmentett mennem kell…

-         Hova? Maradj még! – kérlelte boci szemekkel fogva tartója – még csak most jöttél!

-         És most megyek! – ült fel ijedten az ágyon, Andrew visszanyomta

-         Ne menj vissza a csúnya üres hideg szobába!

-         Itt túl meleg van nekem! - újra megpróbál felugrani, de Andrew visszanyomja, és gügyög neki, Williamnak sikerül felállnia az ágyról, mire a felhevült pasi mögé esik, és lesmárolja a párnát. Majd, mikor észrevette, hogy ez nem a hőn áhított száj, felpattant, és Spatson felé araszolt. Szerencsétlen ostromolt, addig hátrált, még egy íróasztalba nem ütközött, ahol elvágva a menekülési utat, megállt.

-         Köztünk nem lehet semmi – jelentette ki határozottan – maga egy férfi, ez még nem zavarna, ha én nem az lennék! – Andrew mély búgó hangon válaszolt

-         Mit számít a nem, ha két ember ennyire kívánja egymást!

-         Nagyon is sokat! – majd félrelépett, egy ölelési kísérlet elől – és egyébként is… miért pont én?

-         Angel, olyan szögletes… olyan túl férfias, benne van valami… nőies, amitől megvadulok! – Spatsonra vetette magát, aki leguggolt, majd négykézláb átbújt támadója lába között, utána felegyenesedett. Az ajtóhoz rohant, megpróbálta kinyitni, Andrew meglengette a kulcsot a csörgésre automatikusan hátraforduló segéd, csak annyit látott, a kulcs eltűnik Andrew alsónadrágjába…

-         Magának nem elhunyt nejét kéne gyászolnia? – ez volt az utolsó érve, utána sikít.

-         Vele mint mondtam voltak már gondok, most nem gyászolni akarok, hanem téged!

-         Uramisten! – Spatson felsikított, belekapaszkodott egy gyertyatartóba, és eltűnt. Egy világos folyosón volt, balra fordította fejét, és felsikított, közben 3 métert ugrott hátra. Ugyanis Xander nézett rá, körülbelül 4 centiről.

-         A frászt hozta rám!

-         Mit keres maga itt?

-         Nem tudom … - közel volt az idegösszeroppanáshoz – egyébként hol az az itt?

-         A konyha mellett… azt hittem ön most ájult.

-         De jó lenne… - hátát fordított a lakájnak, és sétálni kezdett a házban. Ideje sem volt elgondolkodni a történteken, lövést dördült

-         Nem akarom! – letérdelt, és sírni kezdett, de valaki hátulról tarkón vágta

-         Gyere már! Újabb gyilkosság…. – Angel volt a lelkes híresztelő

-         Ki volt az?

-         Glett…

-         Nem én voltam!

-         Gyanúba se kevertelek… csak egyet nem értek – Spatson félve kérdezett rá

-         Micsodát főnök?

-         Miért volt rajta női harisnyakötő….