Másnap reggel pontosan hét órakor koppant a postaládában a levél, vele párhuzamosan pedig megszólalt a zene is.

Andrew egész este nem tudott aludni, annyira ideges volt. Mikor reggel Willow álmos fejjel kiment a konyhába a fiú asztalra hajtott fejjel horkolt egy teli pohár tejjel a kezében.

-Andrew! Andrew! Ébresztő!- dörzsölgette meg a vállát Will mosolyogva.

-Mi? Hol? Merre van a démon?- kapta fel a fejét, szemei karikásak voltak az álmatlanságtól.

-Reggel van! Kérsz inni valamit?

Andrew nem nagyon hallotta Willow szavait, hanem megpróbálta összeszedni a gondolatait, hogy miért is nem tudott ő tegnap este aludni és reggel miért ébredt az asztal lapjához ragadva. Körülnézett a szobában és mivel a konyha és a nappal nyitott volt egymásra, szinte mindent beláthatott.

-Jesszus!- akadt meg egy ponton a szeme, majd a szájához kapott és kirohant a WC-be, mert hirtelen óriási hányingere támadt. Willow kérdőn nézett utána, majd ő is szétnézett és ő is figyelmes lett valamire, de nem értette, hogy Andrew miért lett rosszul Spike szőke fejétől.

A vámpír ugyanis még mindig ugyanúgy ült a TV-t bámulva, mint tegnap este mikor ő elment aludni. Ekkor Buffy lépett ki a szobából kómás fejjel. Tegnap este még sokáig edzett Angellel, kint az udvaron. (Sajnos a sötét miatt nincsenek róla felvételek, hogy mindig csak edzettek volna….)

-Hát ennek meg mi a baja?- akadt meg az ő tekintete is a mozdulatlan Spike-on. Willow megrántotta a vállát, mintegy jelezve, hogy nem tudja és nem is nagyon izgatja a dolog. Buffy odaevickélt Spike-hoz – „Tegnap este, mintha kevesebb fotel lett volna”. A vámpír szemei mereven a képernyőre néztek.

-Spike!- kiáltott bele Buffy a fülébe, de a vámpír erre se reagált semmit. Buffy integetett párat a szeme előtt, de ez se hatott, belecsípet a karjába……semmi hatás. Megunva a dolgot, behúzott neki egyet, amitől Spike kifeküdt a kanapén, Buffy pedig egy hatalmasat ásítva megrohamozta a fürdőszobát.

Az emberkék sorban ébredeztek és, ahogy már az szokás volt a házban óriási csata ment a fürdőszobáért. Ráadásul senkinek nem volt gusztusa eltakarítani Andrew hányásmaradványát, mivel a fiú nem ért el időben a WC-ig. Így még arra is várni kellet míg Willow megunva a dolgot csettintett egyet az ujjával és eltakarította az egész taccsot.

Buffy és Angel egymással szemben ültek az ebédlőasztalnál és egy-egy vigyorgós bögrét szorongatva (Buffyéban kávé, Angelében vér) csak nézték egymást.

-Mi van? Ti is átmentetek Spike-ba?- ült le melléjük Faith egy óriási megakoleszteringazdag szendviccsel a kezében és mohón beleharapott.

-Mi?…Nem, dehogy!…Spike? Csak nem már megint- kapta fel a fejét Buffy, kicsit elpirult arccal a kanapé felé fordítva tekintetét, ahol most semmi sem látszódott Spike-ból.

-Nyam! Moft éffen hokko- nyámnyogta tele szájjal Faith.

Tessék?- nézett rá értetlenül Angel, majd válaszként Spike egy óriásit horkantott- Mondjátok, hogy én nem csinálok ilyet! Normális vámpír nem TUD ilyet csinálni!- mondta szinte könyörögve Angel.

-Le kell, hogy lombozzalak. Te ennél cifrábbakat is csinálsz néha- ült le közéjük Cordélia.

-Csodálkozol? Attól a parfümesőfelhő rétegtől, amit estére magadra fújsz! Csoda, hogy még kibírtunk téged!- vágott vissza sértődötten Angel.

-Az én parfümömtől legalább nem lehet megfulladni, már ha csak egy cseppet is magamra rakok.

-Megyek, felébresztem Spike-ot- morogta Angel. Faith betömte a szájába nagy erőfeszítések kerete közt a szendvicse utolsó falatját és ő is követte Angelt, és eközben, mint a mesében Jancsi, morzsával jelölte meg az útját(akaratlanul).