Engedj be!Giles, engedj be!-dörömbölt Willow Giles házának ajtaján. Már majdnem 5 perce kopogtatott, amikor elunta és jó hangosan verni kezdte az ajtót.

Giles fáradtan kelt fel, korán volt még és ő az elmúlt hetekben egyre nehezebben kelt fel. Majdnem egy hónapja, hogy Ruby elment, és ő nem találkozott se Buffyval, se Willow-val, így amikor most kitárta az ajtót bármire és bárkire számított csak Willre nem.

Szóhoz sem jutott hirtelen, legszívesebben megölelte volna a lányt, de nem tudta, haragszik-e még rá, így csak szó nélkül betessékelte és kérdőn nézett rá.

-Giles, sokat gondolkodtam és...-kezdte hadarva Will és közben levett hátáról egy táskát és Giles asztalára dobva , elkezdett kipakolni belőle különböző régi könyveket.

Giles gyorsan átfutotta a könyvcímeket, majd amikor Willow épp azzal foglalkozott, hogy egy nagyobb könyvet a világra hozzon a táskájából, kétkedve kérdezte meg.

-Asztrálkivetítés??Teleportálás??Will...ezt te sem gondolod komolyan....-anélkül, hogy kérdezte volna Willt tudta, hogy Ruby-val kapcsolatos amit mondani akar, nem volt nehéz kitalálni, hiszen hetek óta neki is azon járt a feje, hogyan találhatná meg a lányt.

-Giles, nincs más esélyünk, ezt mi rontottuk el, nekünk kell helyre hoznunk és nincs több vesztegetni való időnk!

-De ez....Will, te nagyon régóta nem csináltál nagyobb varázslatot, és egy jó ideje nem is használod az erődet, ez túl nagy falat, ráadásul nem tudom, egyeltalán...megoldhtó-e...Mégis hogy gondoltad?

-Figyelj rám, Giles, az most mindegy, találunk rá módot, az erőm még meg van, tudod, hogy képes vagyok rá,és nincs választásunk. Buffy a legjobb barátom, és ha többet nem áll velem szóba, zt akkor is meg kell tennem. Giles...beszéltem Xanderrel, sokat...nagyon sokat és igaza van. Valamit tennünk kell!Nem mondogathatjuk, hogy lehetetlen, mert ez....ez a lehetetlen, olyan nincs, hogy semmi esély sem marad...Értesz?

Giles csak bólintott, majd magához ölelte Willowt és arra gondolt, bár Buffy is megbocsátana neki.

Miután mindketten megnyugodtak, leültek a könyvek fölé és lapozgatni kezdték őket. Különböző ötleteket vetettek fel, majd megcáfolták őket, rámutattak a veszélyes oldalára, vagy arra, hogy az egész megoldhatatlan. Napokig gondolkoztak, beszélgettek a lehetőségekről, Will első este még haza ment aludni, aztán már éjszaka is Gilesnál maradt,ha egyikük elaludt,a másik olvasott tovább.

Eközben Ruby Anglia egy eldugott szegletében 8 rettentően idős férfi közt ült,hallgatta, amit mondanak neki, majd a csendre koncentrált, aztán amikor végre vége volt az esti meditálós okosításnak, amit Ruby nevezett el így magában, akkor lefekvés helyett edzeni indult. A naplemente fényében futott végig a dombokon, míg a lába bírta, majd lassabb tempóban kocogott vissza a kis házig, amiben lakott. Eleinte végtelenül szomorú volt, aztán haragra gyúlt, Spike-ra és Buffyra azért haragudott, mert ellökték maguktól, Gilesra, mert az ő ötlete volt, Willow volt az egyetlen, akire nem volt miért haraggal gondolnia. Kezdetben nehéz volt megszokni az egyedüllétet. Furcsák voltak az emberek,akik körülvették. Igazából mindig egyedül érezte magát, mindig csak az edzések, vagy a meditálások előtt jelentek meg a megfelelő tanító mesterek, előtte és utána teljesen magára hagyták. Egy ideje már nem haragudott senkire, titkon azt várta, hogy megjelenik Giles az ajtóban és levelet hoz aputól, egy levelet, amiben megkéri, hogy jöjjön haza, mert hiányzik, mert még mindig úgy szereti...De Giles nem jött, a második hét elteltével Ruby rájött, hogy nem is fog jönni, akkor másféle remény fészkelte magát a szívébe. Elképzelte, ahogy Buffy futva érkezik, szélsebesen, hosszú lábaival szelve a levegőt, mint ahogy kiskorában látta. Amíg kisebb volt , 12-13 éves

,mindig ámulattal nézte Buffyt edzés közben, bámulta amilyen könnyedséggel hajlik a teste, amilyen nagy erő árad belőle. Képzeletében Buffy futva érkezett, és mosolyogva kijelentette, hogy nem hagyhatja, hogy továbbra is ezek az unalmas öregemberek traktálják mindenfélével...most rögtön hazaviszi, ahol már apa várja.

Néha álmodott is arról, hogy Spike érte jön, hogy órákig beszélgetnek, Spike leszólja az udvarlóit, kritizálja nyitott ruháit, amik helyett ő sokkal jobban el tudná képzelni Rubyt egy jó zárt zsákban, vagy garbóban és mackónadrágban sízoknival, hogy ne legeltessék a fiúk rajta a szemüket.

Willow és Giles majdnem 2 hete törték a fejüket, hogyan hozhatnák vissza Rubyt, amikor végre egy többé kevésbé használható ötletet dolgoztak ki.Nagy munka várt Willow-ra, alaposan fel kellett rá készülnie, nem akart arra gondolni, hoyg talán nem sikerül, atlán nem lesz elég ügyes hozzá, hiszen ez volt az egyetlen esélyük. Illetve ez lett volna az egyetlen esély...ha Ruby-ban nem kerekedik felül a honvágy.

Ruby másfél hónapja volt már azon a gyönyörű, de egyhangú angliai tájon egy tucat unalmas öregember közt, akiket a hátuk mögött kifigurázott, és akik egyetlen viccén sem voltak hajlandók nevetni. Ruby egyre jobban vágyódott haza, és egy nap lefekvés után nem bírta tovább, törökülésbe ült az ágyán és erősen koncentrálva egy régi varázsigét suttogva olyan varázslatot hajtott végre, ami még a legtehetségesebb boszorkányoknak is hosszú felkészülés után sikerül csak.

Willow épp a tervük pontos kidolgozásával foglalkozott, amikor kis fénypontok kezdtek kavarogni mellette, és hamarosan egy halvány folttá álltak össze, majd kirajzolódott belőlük Ruby alakja.

Willow-nak még a toll is kiesett ámulatában a kezéből, majd örömében felpattant, mikor Ruby megszólalt.

-Szia Will néni!-szólalt meg Ruby- Látom örülsz, de ne ugrálj annyira, koncentrálnom kell, csak szerettem volna beszélni valakivel itthonról.

-Ruby!Ezt meg hogyan?Ezt ott tanultad? Ez hihetetlen!

-Dehogy tanultam!-nevetett fel a lány-Ott csak azt tanulhatnám meg hogyan legyek unalmas, és hogyan vágjak mindig olyan képet, mintha citromba haraptam volna.

-Ez hihetetlen...Oh...Ruby, pont most akartunk Giles és én....

-Will néni, várj,figyelj, nem tudom, sokáig ezt csinálni, csak szeretném megkérdezni...Mikor jöhetek haza?

-Épp ezt akarom mondani!Haza akarunk hozni, de...nem tudjuk hol vagy...Ez biztos elég furcsán hangzik...

-Az nem kifejezés Will néni, de majd megbeszéljük máskor, mit mondjak? Ha azt mondom, van itt pár nagy domb és mindenhol fű és...egy kicsi ház....Ez ugye nem segít?

-Hát nem nagyon, de Ruby, eszembe jutott valami, meddig tudsz még itt maradni?

-Pár perc, azt hiszem...

-Az elég lesz!-kiáltott fel Willow majd jó erősen koncentrálni kezdett.