Buffy csak állt, miután Spike elrohant,nem tudta teljesen felfogni, amit Will zokogva elmondott neki, nem tudta megérteni, hogy tehették ezt meg hármójukkal…az a két ember, akikre az életét rábízta volna.Fáradtan megfordult és Gilesra nézve megkérdezte.

-Miért?

-Buffy, így kellett...

-Nem!Giles!Nekem ne mondd, hogy így kellett lennie!-nem kiabált, de olyan fájdalom csendült meg a hangjában, hogy Giles nem bírt a szemébe nézni.

-Tönkretettétek az életemet. Elvettétek a két legfontosabb embert tőlem.Ne szólj közbe!-emlte fel hangját Buffy Gilesra nézve.-Egész életemben azt hittem,meg sem élem a 30 éves kort, mindig azt hittem, arra készültem, hogy egyszer egy démon kitöri a nyakam, vagy egy vámpír legyőz, hogy egyszer nem leszek elég gyors. Mindig mindent csak feláldoztam. Nem!Még nem fejeztem be!Feláldoztam a szerelmet, megöltem Angelt, aztán elengedtem, tudtam, hogy soha senkit nem fogok úgy szeretni. Tudtam, hogy nem lehet gyerekem, ha lehetne se vállalnám a felelősséget, hogy megszüljem, aztán egyszer csak holtan lásson átharapott nyakkal, hogy 1-2 éves korában árván hagyjam ezen a szörnyű világon. Beletörődtem, meg volt a saját életem, próbáltam elhinni, hogy elég nekem, ami jutott, de amikor Spike belépett ide Rubyval, minden megváltozott. Megérte a sok szenvedés és lemondás, ha ez volt a jutalom. Mindig úgy néztem Rubyra,mint egy ajándékra, egy kis csodára…Ti ezt sosem fogjátok megérteni, hogy is érthetnétek...Most pedig,te!-mutatott Gilesra-Indulj, és hozd vissza!

-Nem lehet, Buffy, értsd meg, tudom, hogy fáj...

-Hogy fáj?Nem tudsz te semmit. Nem érdekel, most azonnal indulj érte. Veled megyek én is, az lesz a legjobb. Haza fogjuk hozni.

Giles nem tudott már mit felelni, Buffy szavai a szívébe markoltak, összeszorították a torkát, és már kezdte felfogni, hogy élete legrosszabb döntését hozta meg.

-Buffy, valamit nem mondtam el...-szólalt meg végre Giles.-Nem tudom, hol van…egy barátom várja a reptéren, de megegyeztünk, hogy nem árulja el,hova viszi,a saját érdekében, hogy rendesen…rendesen fel tudják készíteni. Mi…megszakítottuk  a kapcsolatot, én nem tudom őt megtalálni, ő keres majd…-alig bírta kimondani ezeket a szavakat-egy év múlva…, ha eljön a harc ideje…

Buffy most felkapta a fejét, és könnyek közt majdnem sikítva ordítani kezdett.

-Hogy tehetted?! Azt mondtad, utána mész!Azt mondtad...

Giles Willow mellé lépett, fel akarta segíteni a földről, ám ő ellökte magától és felállt remegő lábakkal, Buffy-ra nézve fojtottan szólalt meg.

-Sajnálom..Buffy...bocsáss meg...

Buffy a távolba meredve halkan szólalt meg.

-Tűnjetek innen.

Egyikük sem szólt egy szót sem, Buffy elindult fel a lépcsőn, végtelenül fáradtnak és öregnek érezte magát, amikor belépett a szobájába, nekidőlt az ajtónak és összeesett.

Giles lehajtott fejjel lépett ki a ház ajtaján, a szíve olyan hevesen dobolt a mellkasában, hogy szinte hallott minden egyes dobbanást. Willow felsétált a szobájába, összeszedett egy-két ruhát, a táskáját és rogyadozó lábakkal egy szálloda felé vette az irányt.

Mindhárman elvesztettek mindent, ami egész életükben a legtöbbet jelentette számukra.

Ruby eközben a repülőgépen ült,maga elé bámult, már nem tudott sírni, akkora fájdalom gyötörte, hogy nem voltak azok a könnyek, amik a szíve súlyán könnyítettek volna. Spike járt a fejében, apu, akit a világon a legjobban szeretett, aki most megcáfolt minden szeretetet ,amit kapott tőle, aki már nyűgnek tartja, aki kidobja a házából,mint egy elhasznált semmirekellő tárgyat. Anyu is eszébe jutott, soha nem bánt vele, úgy mint apa, de tudta, hogy ő a legfontosabb számára, hogy jobban szerette az ő kislányát bárkinél. Folyton kérdezgette magát, hogy miért történik ez vele, mit tett, amiért ezt érdemelte. Végiggondolta az utóbbi hetek történéseit, hiszen valaminek lennie kellett. Valamit biztos tett, amivel  megbántotta őket, az nem lehet, hogy már nem szeretik...az nem lehet. De akkor miért küldik el,miért nem akarják látni?Nem szertik már, ez az igazság, csak gondot okozott nekik, csak egy teher volt, amit egyikük se akart soha... Ez fájt Rubynak a legjobban, nem tudta elengedni magát, görcsbe rándultak az izmai, legszívesebben üvöltött volna fájdalmában. Egy szemhunyásnyit sem aludt egész úton, nem érdekelte, mi fog történni, nem érdekelte, mi vár rá, már semmi sem érdekelte.

Spike a régi kriptájában mély álomba merült, folyton egy taxit látott maga előtt, ő futott, rohant ahogy bírt utána, de nem tudta utolérni, Ruby kinézett az ablakon és könnyes szemekkel kérdezte."Apa, miért küldesz el? Miért nem szeretsz már?Apa..."Spike nem tudott megszólalni, nem jött ki hang a torkán, bármennyire is szertett volna utána kiabálni, hogy mindennél jobban szereti.

Willow egy puritánul berendezett motelszobában feküdt. Kezét a szívére helyezve lázasan beszélt magában, folyton Tarahoz fohászkodott, kérdezgette, mit tegyen, bizonygatta, hogy szereti, kérte ne hagyja el, legalább ő ne vesse meg.

Giles a házában ült egy fotelben. A ház most olyan üresnek tűnt, mint még soha, hidegnek, üresnek, elhagyatottnak érezte a szobát és magát is. A kandalló felett egy képre esett a pillantása, Ruby és Buffy közt állt rajta, a két lány két oldalról adott puszit az arcára, és mosolyogtak mind a hárman, boldogok voltak.