Teltek múltak az évek, Ruby szépen cseperedett, s a kis csapat élete is csendesen folydogált. A béke éveit élték, Buffy már csak hetente 1-2szer ment vadászni, amit akkor is inkább csak esti sétának lehetett nevezni. Willow még mindig náluk lakott, nem volt komoly kapcsolata, lassan belenyugodott, hogy az életén nem változtathat, elfogadta így, ahogy van, egy ideje már nem is keresett új kapcsolatokat. Giles az utóbbi időkben egyre lassúbbá vált, gyakran elfelejtett dolgokat, ami őt idegesítette a legjobban. Xander és Anya naponta jártak Buffyékhoz, ami még mindig, mintha a saját otthonuk lett volna, hiszen 1-1 nagyobb veszekedésük alkalmával „Utálom!” kijelentéssel bevették magukat Willow szobájába, ami úgy működött olyankor, mint egy kollégium.

Buffy nehezebben viselte az elszálló éveket, Ruby betöltötte a 15. évét, ő maga pedig az életvidám erőtől duzzadó lány mellett érezte csak igazán, hogy már nem fiatal. Igazából még mindig gyönyörű volt, csak a nevető ráncai mélyültek el, és egy-két szarkaláb jelezte, hogy már nem 20 éves. Mindemellett Spike még mindig olyan csillogó szemekkel nézett rá, mint régen. Buffy kételkedett magában, esténként sokáig ült a tükör előtt, nézegette magát, fésülte a hosszú haját, aztán mikor Ruby befutott hozzá ouszit adni újra elgondolkodott.

Imádta a lányt, de eleinte leküzdhetetlen feladatnak tűnt felnevelni egy gyereket, főleg úgy …úgy ahogy történt…Egyik napról a másikra ölébe hullott ez a hatalmas felelősség és senki nem kérdezte meg,akarja-e. Megint a felsőbb erők döntöttek. Leküldték a „csodagyereket” és a legmegfelelőbb nevelők kezébe adták. Az igazat megvallva Buffy egy ideig abban bízott, talán tévedtek, talán mégsem ők azok, de idővel belenyugodott és ő is viharosan és visszavonhatatlanul megszerette a kis fürtös apróságot.

Soha nem gondolta, hogy része lesz abban a sok mindenben, ami Ruby érkezésével rászakadt. Ezernyi más, addig sosem ismert, annyira mindennapi, de az életet teljessé tevő mozdulat, érzés, szó… Még mindig nagyot dobbant a szíve, ha visszagondolt rá, amikor Ruby először szólította anyunak. Csak állt a kicsi előtt, nézte a kerek mosolygós arcocskáját, aztán felkapta, és úgy ölelgette, puszilgatta, mint még soha. Talán akkor szerette meg igazán…Első szava persze az volt, hogy apa, amin nem is lehetett csodálkozni, hiszen egészen az elejétől fogva megkülönböztetett szeretettel csüggött Spike-on.

Buffy a tenyerébe hajtotta a fejét és mosolyogva emlékezett vissza az első napokra. Spike a kiborulásig hisztizett, próbálta rátukmálni mindenkire a kicsit, aki azonban ezt keserves sírással fogadta, így Spikenak bele kellett nyugodnia, hogy a kicsi huzigálja a kabátját, fogatlan szájával ránevessen, és kizárólagos tulajdonának tartsa a vámpírt. Buffy-nak eltartott egy ideig, míg megszokta a helyzetet, de amikor látta, Spike esetlen mozdulatait, amikkel magához szorította a picurt, eldöntötte,nem tesz semmit, amivel elszakíthatná a vámpírtól az apróságot.

Ekkor Ruby szaladt a szobába, megpördült Buffy mögött, majd hátulról megölelte őt.

-Anya!Már megint itt üldögélsz?

-Csak..elgondolkoztam kicsit…-válaszolt Buffy, majd arcát hátrébb fordította és hagyta, hogy Ruby megpuszilja. Talán a sors fintora, de Ruby rettentően hasonlított a fiatal Buffyra, kicsit magasabb volt, vonásai talán lágyabbak, de soha senki nem cáfolta volna meg, hogy Ruby Buffy lánya.

Ruby már odébb is pördült és Buffy szekrényébe beletúrva kihúzott onnan egy nyári szoknyát.A tükör elé állt és magához fogva a ruhát kritikusan nézegette azt.

-Anya…mondd, hogy ezt soha nem vetted fel, csak valami gonosz nagynéni küldte karácsonyra…

Buffy felállt és nevetve tépte ki a ruhát a láyn kezeiből.

-Kikérem magamnak! Ez igenis csinos!-majd jobban megnézve helyesbített-Vagy...legalább is az volt..úgy…10 éve…

Ekkor Spike lépett be az ajtón, és Ruby fejére egy puszit nyomva megállt Buffy mellett és a ruhát megtapogatva szólalt meg.

-Ááá..Willow úgyis panaszkodott, hogy nincs itthon elég törölgető ruha.

-Törölgető ruha???-hitetlenkedett Buffy-Azt már nem! Ez..ez egy nagyon drága darab volt és …vegyétek tudomásul…ti összeesküvők..-itt viccesen megfenyegette Rubyt és Spike-ot, akik cinkosan összemosolyogtak-fel fogom venni, és holnap ebben megyek dolgozni!

-Rby, drágám, menj és Willow-nak is adj egy puszit, aztán még benézek hozzád, nagyon remélem, hogy meg van a leckéd. Nekem most beszédem van anyáddal, nem hagyhatom, hogy- itt újra összemosolyogtak-nem engedhetem meg, hogy egy ilyen vásári holmit aggasson magára.

-Na ebből elég, árulók!Ruby! Apádnak igaza van! A matek leckéd a legfontosabb, menj és csináld meg!-Buffy egy puszit adott Rubynak ,majd elnézte,míg  a lány kilibeg a folyosóra.

Spike hátulról átölelte a lány után bámuló Buffyt, halkan suttogott bele a hajába.

-Nem is olyan rossz az a ruha. Még emlékszem, mikor vetted fel először, azt hiszem, épp Ruby …

-Spike…-Buffy egy akkorát sóhajtott, hogy az ember azt hihette volna, hatalmas bánat nyomja a szívét.

Spike maga felé fordította Buffyt és úgy kérdezte.

-Valami baj van?

-Nem…nem, semmi baj…Csak.. Spike..Öreg vagyok?

-Buffy! Gyönyörű vagy.

-Nem..nem ezt kérdeztem…Spike…te…-Buffy végtelen gyengédséggel megsimogatta Spike arcát, majd megcsókolta a száját. Spike gyengéden, majd egyre nagyobb átéléssel szinte habzsolta Buffy édes csókjait.

Buffy szorosan átölelte Spike nyakát, majd a válla felett szinte suttogva kezdett beszélni.

-Olyan régóta összetartozunk, olyan sok mindent átéltünk és Ruby…Ruby a mi lányunk, mintha csak most léptél volna be az ajtón azzal a pici babával, mintha ...Tudod, olyan sok idő telt el azóta….úgy elrepültek az évek, el se hiszem.Spike én már nem vagyok fiatal…és nem is leszek fiatalabb…

-Buffy-vágott bele a lány szavába-Te…nem vagy öreg, és tudod, te  vagy a mindenem, szeretlek,és ez mindig így lesz.

-De Spike…érts meg.Ember vagyok…idővel egyre öregebb és..és ráncosabb és….-lemondóan elhallgatott.

Spike megsimogatta Buffy hosszú haját, majd megcirógatta az arcát.

-Tudom pontosan, hogy mit hoz a jövő, és Buffy veled akarom eltölteni azokat az éveket, melletted akarok lenni, amíg csak lehetséges, az utolsó pillanatig és…-újra szorosan magához ölelte és elfúló hangon mondta.- Az utolsó pillanatban fogni akarom a kezed, és…és azt akarom…-elcsuklott a hangja, s csak magában fejezte be a mondatot:” az lesz az én utolsó pillanatom is…”.

Buffy és Spike összebújva sétáltak aznap éjszaka a holdfényben, meg-megállva csókolóztak, ölelkeztek mint egy fiatal pár, akik nem tudnak betelni egymással.