Mindenki a nappaliban ült, szorongtak, mikor meglátták Gilest a lépcsőfeljáróban, felpattantak. Mikor az öreg hallgatott, Angel rákiáltott:

-         Mondja már!

-         Nem jó a helyzet… 3 bordáját eltörte a fa, sok vért veszetett, és mint az emberek, ő is kómába fekszik. Akár évekbe is telhet, amíg regenerálja a szervezete a sérüléseket. Sajnálom…

-         Maga nem tehet semmiről – erőltetett egy mosolyt Buffy – senki nem hibás! – Ezzel sokan vitatkoztak volna, mindenki önmagát hibáztatta a balesetért. Percek teltek el ilyen némaságban, majd Willow felállt, és szó nélkül elindult a pince felé. Buffy követte volna, de Angel megfogta a kezét:

-         Hagyd, jobb nekik kettesben. – Buffy bólintott, visszaült, Angel mellkasára hajtotta a fejét, és sírt. Lent Willowt hatalmas meglepetés várta, Caligo öltözködött, még nem volt rajta póló, hasán ott virított a hófehér kötés, egy apró vérpöttyel, felvette a pólóját, felegyenesedett

-         Ne légy meglepve, nincs kedvem megint kómázni, hogy ápolni keljen – kicsit szaggatottan beszélt, Willow megölelte, a vámpír a fülébe suttogta – gyere velem, majd kézen fogta, és felvezette a földszintre, aztán ki az udvarra, a szobában döbbenten ültek.

-         Ugye, rosszul láttam – kérdezte Buffy

-         Caligo él és megy… nem értem… - ámult Spike

-         Én tudtam – mosolygott Dawn – Caligot semmi sem tudja elhatárolni Willowtól, még saját maga sem… - Az említettek, pedig kézen fogva sétáltak az éjszakában. Egy kivilágított helyen megállt Caligo, szembefordult Willowval, aki már nem állta meg szó nélkül:

-         Mit csinálsz?

-         Egyszer egy lány azt mondta nekem, beszéljek róla, különben nem tudom feldolgozni, hát ezt teszem, de előtte – és megcsókolta Willowt, csak egy röpke percig tarthatott, de mindketten beleremegtek, a vámpír az oldalához kapott

-         Nem akarsz hazamenni? Nem vagy valami jól…

-         Nem, tényleg nem vagyok jól… De nem a seb miatt, az csak rádöbbentett arra, nem vagyok halhatatlan. Nem vagyok sebezhetetlen. A testem még kijavítja a sebemet, de ahogy Buffy is mondta, ki vigyázz a lelkemre? Így is ezer sebbel égetted bele, hogy szeretlek… nem tudok szabadulni tőled, még a halálból is visszahozott, hogy sírsz a levelemen… - Willow furcsa érzés kerítette hatalmába, de egy pajzsot húzott maguk közé:

-         Túl sokat játszottál velem, már nem hiszem el, hogy boldog lehetek veled. – de sírt

-         De…

-         Nincs de, Oz megcsal, Tara meghalt…

-         Örökké élek, és hűséges vagyok, szeretlek. Sajnálom, hogy ennyi időbe tellett, míg rájöttem, ha együtt vagyunk, nem azt jelenti, lehúzlak a sötétbe, hanem, hogy megoszthatom veled az éjszakát, és teljessé tehetem a nappalod. Kérlek, engedd meg, hogy az árnyékban nézzem veled a naplementét, amikor előjöhetek…

-         Öreg leszek, és ráncos, és…

-         Gyönyörű. – Caligo mosolya nem hagyott kételyt szerelméről, és fájdalmáról.

-         Nem félsz?

-         Dehogynem, hisz élsz, meghalsz, és fájni fog, de ha most eltűnök az is, felérne egy halállal. – megölelték egymást, Willow érezte az átázott kötést

-         Menjünk haza, pihenésre van szükséged…

Willow szerelme karjában aludt, aki szó nélkül figyelte az arcát. Iszonyúan fájt mindene, de nem mert mozdulni, nehogy felébressze álmából. Éjszaka volt, Caligo minden apró ösztöne, a vadászatot üvöltötte, de szíve a mozdulatlan maradásra bírta. Érezte a lány illatát, és magába véste minden apró porcikáját. Félt, hogy elveszítheti, még jobban ölelte, már égette a sebet minden mozdulat, de nem engedte el. Majd lehajtotta a fejét, remélte, ha nem őrzi a lányt a tekintetével, attól még vele marad.

A lépcsőről Buffy figyelte őket, figyelte milyen gyengédséggel bújik hozzá a gonosz vámpír a kislányhoz. Mintha gyerekkora mesekönyveit látta volna megelevenedni ebben a szerelemben. Remélte nekik sikerülni fog, amitől ő menekül, a boldogság. Elmorzsolt egy könnycseppet, és elindult fölfelé. Érezte mennyit kell még szenvedniük, hogy Caligonak mennyire fájni fog Willow öregedése, és Willow szemébe is elképzelt egy könnyet, amikor rájön erre. Viszont addig vár rájuk rengeted apróbb-nagyobb csoda, egy élet… ennél többet senki se várhat…