Caligo este idegesen ébredt, az álom és a történtek miatt. Semmihez nem volt kedve, főleg nem a kriptában várni, hogy elkapják. Tudta egy biztos hely, ha nem árulják el, nem fognak idetalálni. Nem nyugtatta meg, elindult az illatos éjszakában. Nem különösebb céllal, éhesnek éhes volt, körülnézett, az utcán szinte senki sem járt. Ez így unalmas, meglátott egy lányt, elveszettnek látszott. Észrevette őt, elindult felé:

-         Bocsánat, nem vagyok idevalósi, nem tudod, merre lehet itt éjszakai szállást találni?

-         Gyere utánam, van itt nem messze egy motel.

-         Köszönöm. Tudod, idén kezdek idejárni egyetemre, és a kollégium, majd csak holnap nyit.

-         Kellemetlen. Itt balra. – egy sikátorba kerültek, a lány megijedt.

-         Biztos erre kell menni? Ez egy zsákutca.

-         Igen, az út mindig biztos, csak néha nem oda vezet, ahová menni szeretnél. Ez az út a pokolba vezet…

-         Ne szórakozz! Oda adom a pénzem…

-         Nem kell a pénzed, - még mindig nyugodt és kiegyensúlyozott volt, ember arccal – ne félj!

-         Figyelj, odatalálok egyedül is!

-         Már nem mész innen sehova – szinte lassú mozdulattal fogta meg a lány kezét, és húzta magához közel, tehetetlenül rángatózott a kezében. – nyugodj meg.

-         Kérlek ne! – arcán könnyek peregtek, Caligoban végigfutott, hogy el kell engednie, aztán felvette a vámpír arcát, és beleharapott a lányba. Az halkan felnyögött, utolsó erejével végigkarmolta Caligo nyakát, vörös csíkokat hagyva. Mikor elengedte, már teljesen halott volt, a vámpír elrendezte a végtagjait, hogy ne legyen kicsavart állapotban, mikro megtalálják. Majd kilépett a sikátorból, a közelben volt egy kocsma, oda indult. Bent nem beszélt senkivel, nem nézett senkire, igyekezett nem felhívni az ott tartózkodó egyének figyelmét. Csak egy ásványvizet kért, hogy kiöblítse a száját. Utána újra az utcára lépett. Rögtön beleütközött valakibe, érezte az illatot, rögtön megismerte Willowt.

-         Jó estét Boszorkány! Tegnap nem bántottam a Vadászt, mi a jutalmam?

-         Ilyenkor egy vámpírnak nem jó reggelttel kéne köszönnie?

-         Már rég ébren vagyok, sétálgatok magányomban, csatlakozol?

-         Miért is ne? Pont rág gondoltam. – „Mindig rád gondolok”

-         Milyen apropóból?

-         Buffyék olvastak rólad egy érdekes összefoglalót, és érdekelne  egy mese tőled, rólad.

-         Egy mese? – elmosolyodott, egy egészen már mosoly volt, mint az előzők, sokkal több gyengédséggel. – séta közben?

-         Igen, ez elég…

-         Romantikus – de már nem nézett a szemébe, inkább az ég felé, Willow ggyomra görcsben volt, szíve vadul zakatolt, tudta a vámpír hallja a tüneteket, de nem érdekelte, már bármi jöhet, ez az éjszaka csodálatos lesz.

-         Mire vagy kíváncsi?

-         Hogy lettél vámpír?

-         Melephe tett vámpírrá, ő akkor olyan 340 éves körül lehetett, nagyon öregnek számított, és erős is volt. Akkor 21 éves voltam, utáltam az életem. Nagyon nyomorú volt, a férjem is gyűlöltem.

-         A férjed?

-         Ami azt illeti, a 17 szban normális, ha egy 21 éves lány férjnél van, sőt elítélendő ha nem. Érdekházasság, elég gazdag családból származom. Pénz a pénzhez… ha már itt tartunk volt egy fiam is, illetve neveltem egy fiút. – Willow nézésére, ami leginkább a Nane szó írta volna le folytatta – a férjem egyik kurvája szülte, és mivel én nem szültem, őt neveltem, mint a sajátom. Mikor vámpír lettem megöltem a hites uram, de a fiú életben maradt.

-          Találkoztál azóta vele?

-         Egyszer, belehalt. – Willow mintha megvilágosodott volna.

-         Ő okozta a sebed…

-         Okos, igen, erős volt. Sajnálom, hogy ezt kellett tennem, de megöltem őt is.

-         Nem fájt?

-         Akkor még nem. Kíváncsi vagy még valamire?

-         Az átok…

-         Szóval erről is tudtok.

-         Mivel lehet feloldani?

-         100 éve volt, mindenre én sem emlékezhetek.

-         Érdekelt volna. Tényleg képes vagy szeretni?

-         Ez csak egy legenda! A nevemhez túl sok legenda köthető… Ez is csak azok közé tartozik, bár az igaz, hogy nem ölhetek vadászt, de kínozhatok. Az átok hamarosan lehull, és a barátod meghal. – nem mondhatott mást, a lánynak nem szabad tudnia.

-         Buffy erős…

-         Tudom, ő nem is tudja mennyire, de te erősebb vagy.

-         Nem.

-         Willow, néz magadra, bármire képes vagy. Döntened kell, te is tudod, Buffynak csak akkor lesz esélye, ha megölsz.

-         Most mennem kell.

-         Holnap?

-         Döntenem kell, majd látlak, - Willowt meglepte saját határozottsága – jó éjt!

-         Szép álmokat… Boszorkány! – közelebb akart lépni, de Willow hátrált, majd hátat fordított és elment. Caligo nem nézett utána, lehajtotta a fejét, képes lett volna valamit összetörni, elijesztette. Az egyetlen lényt aki szeretett, akit igazán szeretett…