Szeánsz


Fekete haj, erezett arc. Megnyúzott Warren. Mindenhol pusztítás,
ahová csak elér. És a bosszú. A vérbosszú, melyet Tara halála váltott
ki. S ekkor egy vörös hajú lány felriadt álmából. Szörnyű álma volt.
Gyorsabban kapkodta a levegőt, és leizzadt. Ekkor Kennedy is
felébredt.
- Már megint a rossz álmok? - kérdezte.
-Igen, de ez most minden eddiginél élet hűbb volt. - még mindig
kapkodta a levegőt.
- Gyere ide. - mondta Kennedy, s megcsókolta. - Gyere, aludjunk
vissza, majd holnap megbeszéljük Buffy-val és a többiekkel.
- Nem, aludj csak. Én már nem tudok. Inkább kimegyek és iszom egy
teát. Talán megnyugtat.
Hirtelen támadt egy ötlete. De nem avatta be Kennedyt. Gyorsan
kiment a nappaliba. Elővette a gyertyáit, majd körbe rakosgatta és
meggyújtotta őket. Elmondott gyorsan egy imát, majd hirtelen sűrű köd
támadt fel.
-Gyerünk. Meg akarom tudni, miért álmodok ilyeneket.
-Willow te mit csinálsz itt? - kérdezte hirtelen Buffy.
- Ne érts félre, csak mostanában újra és újra azt álmodom, hogy
gonosz vagyok. Szeretném megtudni miért. Megidézek egy halottat,
ami remélem, elmondja, majd mi történik.
- És kit idézel meg?
- Igazából nem tudom. Csak azt, hogy egy olyan valaki fog előttem
megjelenni, akit ismeretem.
A köd kezdett kirajzolódni. Egy fiatal nőt lehetett benne felismerni.
Szőkésbarna haja lágyan hullott vállára. Arca nyugodt volt.
-Tara... - mondta Willow.
- Szia Willow.
Will arcán szomorúság tükröződött. Nem gondolta volna, hogy Tara fog
neki megjelenni.
- Tudom, nem ezért hívtalak, de... de hogy vagy? - kérdezte elfúló
hangon. Úgy látszott mindjárt elsírja magát.
-Willow ne sírj, mert akkor én is sírok.
- Ne, kérlek, te ne. Abba hagyom, csak ... csak ne menj el. -mondta a
boszorkány könnyeit törölgetve.
- Miért idéztél meg?
- Mostanában álmodok. Hogy újra rossz vagyok. Mármint, hogy
miután... te... te...- nem tudta kimondani a szót.
- Meghaltam.
-Igen.
-Az álmok jelentését neked kell megfejtened. Ne a felszínt nézd, hanem
ami mögötte van.    
- De képtelen vagyok rá. Visszamenni. Mert olyankor újra és újra
átélem ugyanazt, ami akkor történt.
- Tudom, hogy fáj de, meg tudod csinálni. Én nem azért haltam meg,
hogy elhagyd magad. Ismerlek. Tudom milyen vagy, és hogy képes
vagy rá. De én most megyek, mert ha maradok, még több emléket
szakítok fel, és az nem lenne jó.
-Ne! Várj! Még annyi mindent nem kérdeztem meg.
-Willow.
- Tara, még nem mondtam, meg valamit azon a reggelen.
- Igen?
- Szeretlek.
- A halott boszi úgy látszott sír, de már csak halványan, mert kezdett
szertefoszlani.
- Én is szeretlek. - És mint varázsszóra Tara szertefoszlott.

Buffy könnyezett, és inkább kiment a szobából. Willow próbálta
visszatartani a fel-feltörő zokogást, de egy kis idő múltán feladta. Mély,
görcsös sírás tört rá, melyet nem tudott és talán nem is akart
visszatartani. Tudta, hogy tovább kell lépnie, hisz ott van neki
Kennedy, aki szereti. De most nem tudott erre gondolni. Csak sírt.
Körülötte gyertyák. Kinn sötét volt még. De ő csak sírt. S ekkor eszébe
jutott egy idézet, melyet még régen olvasott: ” Szerelem az élet nagy
ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az
életét a maga teljességében”.