Új papírt fűzök az írógépembe, igencsak fáradt vagyok, egész nap írtam. Este 8 óra körül lehet, a szemem már lecsukódik lassan, egyre kábább vagyok, és ez meglátszik a stílusomon is. Vesszők maradnak el, szóközök lesznek túl hosszúak, és szavak mosódnak össze. Majd holnap kijavítom, de ma írnom kell. Ebéd után elszunnyadtam, s egy érdekes álmot láttam. Egy lány szerepelt benne, szőke, középmagas és iszonyúan szemtelen. Álmomban Buffynak neveztem el, ez a név illett rá. Egy történet főszereplője voltam vele, lehet nem kellene annyi horrorfilmet néznem, ugyanis vámpírok is szerepeltek a kis történetemben. Igazi vámpírok, vérszagú, mocskos, sápadt és perverz vámpírok. Kergettek engem át a városon, és én futottam ahogy csak bírtam, bár középiskolás koromban benne voltam az iskolai atléta csapatban, úgy látszott ez nem érdekli az álmot, lassú voltam. Utolértek. Harci jelenet, nem túl nagy fantáziával egy átlagos B kategóriás horrorfilmből vehette a tudatalattim, falhoz vágtak, megrúgtam, aztán az egyik lefogott, a másik meg akarta harapni a nyakam. Aztán elporladt, a másik elszaladt, én pedig megpillantottam a lányt. „ A maga korában nem kéne otthon ülnie ilyenkor a feleségével?” – kérdezte tőlem nem túl tapintatosan. Mielőtt visszaszóltam volna felébredtem. Azóta írok. Lassan 5 órája. Egy forgatókönyv lesz. Zabálni fogják a fiatalok, lesz benne szerelem, ármány, hősiesség helyes pasik és jó nők. Benne lesz Buffy, a vámpírok réme. Ez címnek se rossz. Azt hiszem megfogtam az isten lábát ezzel az álommal, Toy Story után végre újra valami jót alkothatok. Joss Whendon