5.

Spike tévedett. Evynek volt testvére, egy bátyja, aki már nem lakott velük. A lány most hozzá költözött. Eléggé zsúfoltan laktak, de érthető módon nem volt szívük a szülői házban maradni. Meg persze úgy gondolták, ott nagyobb biztonságban vannak, elbújhatnak a támadójuk elől, de alaposan tévedtek. Spike tökéletesen tisztában volt Evy tartózkodási helyével.

Evy napokig ki sem mozdult a szobájából, Frank-el sem találkozott. A fiú csak néhány napja volt a barátja, és éppen be akarta mutatni a szüleinek, amikor Spike röpke látogatást tett náluk.

Spike pedig megfigyelte őt. Persze ennek most nem sok értelme volt, csupán annyi, hogy Drusilla magányosnak érezte magát.

- Tudom, hogy miért foglalkozol annyit azzal a lánnyal – közölte egy ízben Dru a kedvesével.

- Csakugyan? Mi a teóriád? – kérdezte unottan Spike.

- Vadászt nevelnél belőle. Igaz édes Spikey? Nem bírod ki, hogy nincs itt a Vadász, igaz kedvesem?

- Ennél nagyobb hülyeséget még nem hallottam – jelentette ki idegesen Spike. Drusilla csak nézett a hatalmas szemeivel, amelyekben igenis tükröződött a biztos tudás.

- Talán… és akkor? – vallotta be Spike – Nem tudtam megölni a Vadászt. Kétszer megtettem, harmadszorra nem jött össze. Valamin nekem is ki kell élnem magam, nemde?

Dru immáron könnyes szemekkel bámult Spike-ra.

- Akkor miért nem ölöd meg?

- Mert még nem vadász – világosította fel kedvesét Spike, és ezennel, jelezve, hogy befejezettnek ítélte a társalgást elhagyta a szobát. Megnézte magának Evyt.

Úgy tűnik jól járt ezzel a döntésével, ugyanis a lány éppen randira indult a barátjával. Magas, barna úriember volt, ha eltekintünk az úrtól, lévén, hogy mégiscsak egy gyerek. Nem több mint tizennyolc, és valószínűleg Evy sem. Mi lehetett az oka, hogy egy teljesen átlagos fiatal lány vámpírvadászatra adta a fejét? Nyilván nem véletlenül tárolt a kabátja alatt két karót is… A legtöbb lány ha vámpírt lát és túléli, igyekszik minél jobban elfelejteni az esetet. Ezek szerint persze vannak kivételek.

Spike vigyorogva nézte a kedves kis szerelmes párt, ahogy meghitt vacsorát ejtettek egy távoli étteremben. Igazán romantikus volt, kétség sem fért hozzá. Legalábbis távolról annak tűnt, közelebbről jól lehetett az is hallani, hogy a lány végtelenül szomorú, és a fiú mindhiába próbálja minden kedves szavával vigasztalni. Nem elég néhány nap egy ilyen veszteség elfeledéséhez.

A szerelmesek már kedvetlenül sétáltak hazafelé, amikor Spike ekkor úgy döntött, hogy berekeszti a puszta megfigyelést, és figyelmezteti Evyt, hogy nincsen biztonságban. Menet közben döntött úgy, hogy ennyi neki nem elég, most folytatnia kell a lány kegyetlen kiképzését.

Néhány pillanat alatt megtörtént. Spike ugrott, Frank üvöltött, Evy karót rántott, de már későn. Fiatal szerelme törött nyakkal pihent az út közepén, visszafordíthatatlanul. Persze Spike nem volt hülye, gyorsan lelépett, de azért még közölte a helyzet tanulságát.

- Hármas lecke – kiáltott Evynek – szeretni túl veszélyes.

Spike nem találta otthon Dru-t amikor hazament, a vörös ház üresen kongott a magányos léptektől (persze csak átvitt értelemben)

De ennyit Drusilla is megérdemelt. Mostanában Spike gyakran azzal a lánnyal foglalkozott, és hagyta magára kedvesét, amikor az közölte, hogy nem akar megint vele menni. Spike nem is aggódott utána, tudta, hogy a lány tud vigyázni magára.

Azonban Drusilla nappalra sem tért haza. Spike pedig be volt kényszerítve az égető napsugarak elől a fedél alá.

6.

Persze ez még nem jelentett semmit. Valószínűleg Dru-t vadászat alatt kapta a hajnal, és búvóhelyre szorult. Csak ez szokatlan volt, afféle íratlan szabály volt a két vámpír között, hogy a nappalokat együtt töltik, ha az éjszakákat nem is mindig. És ez így volt már… sok-sok éve, az bizonyos. Úgyhogy Spike aggódott.

Pár órával naplemente után Dru szó nélkül megjelent, és úgy tűnt, nagyon is boldog volt.

- Hol jártál Drusilla? – kérdezte Spike felelősségrevonóan.

- Ahol a virágok teli torokból énekelnek és sírnak az ég felé tekintve – mondta elragadtatva Dru – és vércseppek hullanak gyenge szirmaik közül.

- Roppant költői – jegyezte meg Spike, és inkább nem faggatta tovább lányt, jól tudta, hogy most úgysem kap értelmes választ.

Azon az éjjelen Spike és Dru kéz a kézben jelentek meg az apró szórakozóhelyen, ami mellett a szennyes mellékutcában először találkoztak Evy-vel. Akkor éppen nem volt ott annyi részeg, kellemesen szólt a zene, a vámpír pár pedig táncolni kezdett. Finoman ért egymáshoz a testük, olyan kellemes mozdulatokkal mozogtak, teljesen egymásra hangolva, ahogy csak két olyan személy tud, akik már nagyon régóta együtt vannak, és nagyon sokat táncoltak a másikba belefelejtkezve. Úgy is volt.

De valaki megzavarta őket. Pofátlanul belenyúlt a közös kis intim terükbe, és nevetve szólt Drusillához.

- Hát ő kicsoda? Nem mutatsz be? – kíváncsian nézett Spike-ra.

- Ő az én Spikeym. Igaz, kedvesem? – Dru hozzásimult Spike-hoz, és barátságosan nézett a kérdezőre.

- Az itt a kérdés, hogy ő kicsoda – kérte számon a bemutatott.

- A kicsikém – mosolygott Dru, és végigsimított az idegen kezén. Erre az egy ördögi vigyor kíséretében vámpíri arcot öltött magára.

- Te csináltad őt? – kérdezte dühösen Spike, és ellökte magától a lányt – Mikor?

- Te mással voltál elfoglalva – nézett sértetten kedvesére Dru.

- Úgy??!! – kezdte fájdalmasan Spike – és ez a bosszúd???

- Mondd, kiről énekel a szíved, kedves?

- Talán inkább mondd meg te! – kiabálta Dru-nak a vámpír, hátat fordított, és minden további szó nélkül otthagyta őket.

Csak most tűnt fel nekik, hogy mindeközben a bár majdnem teljesen kiürült, érthető okok miatt. Három veszekedő vámpír látványa nem volt épp bizalomgerjesztő az ott tartózkodók számára, mégha történetesen közülük csupán egy mutatta meg démoni arcát. Újonc, nem tudja, mi a szokás.

Spike vérig sértődve vetette be magát a vörös házba, egyenest az asztalhoz zöttyenve. Papírt húzott elő, és régimódi, cirkalmas betűkkel írni kezdett.

7.

Evy halálos depresszióban feküdt az ágyában, és elhatározta, hogy soha többé nem kel ki belőle. A szemei vörösre duzzadtak a rengeteg sírástól, és tudta, nincs mit tennie. Ezerszer is eszébe jutott az első nap, az első vámpír, akit megölt. Miért is kezdett bele az egészbe? Miért kezdett Supermant játszani? Nem ismerte a vámpírokat, csupán a legújabb generáció néhány napos szülötteit, akik még tisztában sem voltak a képességeikkel, csak nemrég bújtak ki a föld alól, és azt hitték, belepusztulnak ha nem fekszenek nappalra koporsóba. A mai világ elkorcsosult, ostoba teremtményei voltak csupán. Evy mindig is azt hitte, hogy ennyi. Azt hitte, hogy ő a hős. De a gyenge bolondokat ölte, mostmár rájött, a java túl erős hozzá.

Hiszen csak egy kislány.

A hűvös éjszakai szellő behatolt a résnyire nyitott ablakon, kísértetiesen meglengetve a világoskék függönyt. Evyt kirázta a hideg, de nem volt kedve felkelni, hogy megszüntesse a hideg forrását.

Végül, mikor már úgy érezte, csontjai tömör fémmé váltak, és nem bírnak mozdulni mégis felkelt, hogy becsukja az ablakot. A párkányon egy gyönyörű betűkkel megcímzett fehér borítékot talált, logikus lett volna, hogy befújja a szobába a szél, ki tudja miért, mégis ott pihent a sötétbarna fa kereten.

Megrémült. Erősen sejtette, ki helyezte ide az üzenetet, miközben ő gyanútlanul feküdt néhány méterrel arrébb. Persze, a vámpírok nem léphetnek be a házba, amíg be nem hívják őket, mégis természetesen nagyon ijesztő tudni, hogy egy nemrég az ablak alatt állt.

Evy remegő, a hidegtől nehezen mozgó ujjakkal nyitotta ki a borítékot.

Hello kislány!

Szeretnél véget vetni ennek az egésznek?

Csak te meg én, holnap este kilenckor, ott

ahol először találkoztunk.

Aláírás hiányzott, de nem volt nehéz kitalálni, hogy ki írta a kis levelet.

Evy szemében vöröseszöld lángok gyúltak, és nem volt kérdés, hogy elfogadja a vadnyugati mesébe illő párbajrahívást. Jól tudta, nem kicsi esély arra, hogy ő fog halottként távozni a színhelyről, pontosabban épphogy nem-távozni, de nem volt más választása. Ezt a vámpírt csak egyféleképp lehet letudni.

Evy az ágyához sétált, kinyitotta az ágyneműtartót, és egy termetes táskát húzott elő onnan. Lassan felhúzta a cipzárt, és kiemelte a nem túl bizalomgerjesztő fegyvert a rejtekhelyéről. Kibiztosította, belehelyezte a karót, és próbaként lőtt egyet előre. A karóvető kilökte magából a hosszú fa botot, ami mélyen belevágódott a falba.

Evy már látta maga előtt, ahogy a vámpír mellkasába csapódik a karó, majd éles zajjal hullik a földre, finom porral egyetemben.

Spike mosolytalanul állt az ablak alatt, ahol Evy nem láthatta.