Varázsleckék 8.

Egy szombati reggel feszülten ült a kis társaság a Summers-ház
nappalijában. Csak semmiségekről beszélgettek, de mindenki az ajtót
leste. Spike persze úgy tett, mint akit abszolút nem érdekel a dolog,
Anya pedig ki is jelentette, hogy nem érti ezt a nagy koncentrálást, de
ennek ellenére ők is az ajtóra oda-oda lesve ültek a többiek közt.
Egyszer csak lenyomódott a kilincs, Dawn és Willow felugrottak, Xander
pedig már is ott termett a belépő Buffy mellett. Giles mögötte jött, s
Xander segítségével beemelte a tolókocsiban ülő Faith-t az ajtón.
Willow megdöbbenését leplezendőleg habogva szólalt meg:
-Örülünk, hogy...hogy megint...hm....itthon vagy.
Faith megszokott kemény tekintete az "itthon" szóra kissé meglágyult.
Ez volt az utolsó hely, amit otthonának nevezett volna. Tulajdonképpen
nem is volt otthona, de most megérezte, milyen az, ha az ember
hazatér.
-Hát.Kösz.-mondta.-Ne nézzetek már ilyen rémülten-s száját nagy
nehezen mosolyra húzta, ám a felső ajkán gyógyuló vágás miatt ez
nem volt olyan könnyű feladat-Két hét és táncolni megyünk valahova,
olyan pörgőset bulizunk, hogy...-ekkor kecsesen megemelte karját,
hogy feje felé hajlítva szexi mozdulatot tegyen, ám félúton feladta-
...vadász vagyok, gyorsan gyógyulok. Öhm. Buffy, szeretnék...
-Ok. Megkapod Dawn szobáját, már mindent előkészítettek, Dawn
addig Willow szobájában alszik.
Mikor Fith-t sikerült felvinni az emeletre ,a nappaliban még nagyobb lett
a csend, mielőtt megérkeztek volna. Megdöbbentő volt látni a lányt
összetörve, arcán kék-zöld foltokkal, durva repedésekkel. Lábai
begipszelve, válla megrogyva…ez csak árnyéka volt az élettől duzzadó
Faith-nek, aki annyit sajtolt ki az életből, amennyit csak tudott, aki
féktelenül tudott szórakozni, és…ez a Faith már nem ugyanaz. Hiába
próbált úgy tenni, ebben a tolószékben senki nem hitte volna el, ki volt
ő valaha.
Dawn felsétált az emeletre, be akart menni Faith-hez és Buffyhoz, csak
hogy ott  legyen, hogy szavak nélkül is, a jelenlétével éreztesse Faith-
szel, hogy a régi dolgok ellenére ő mellette áll a bajban. Mielőtt
belépett volna a szobába, megtorpant az ajtóban. Faith rekedt hangja
kihallatszott a folyosóra, amint Buffy-hoz beszél:
-Azok a szemét mocskos állatok! Rohadt...Buffy, eleget gondolkoztam
ezen, a csapos volt, az a szemét rakott bele valamit a piámba,
összejátszott velük. Hogy nem vettem észre? Hát hogy lehettem ilyen
istenverte hülye?A következő amire emlékszem a bár után- s itt nagyot
nyelt- az a fájdalom....egy vasrúddal csak ütötték....a lábaim. Éreztem
ahogy darabokra törnek a csontjaim...Buffy, ha nem tömik be a szám,
én úgy ordítok, ahogy még soha nem hallottak....Arra már nem is
emlékszem, az arcommal mit műveltek, csak az a hang a
fejemben....Tényleg Willow volt? Nem tudom, hogy voltam képes
kimászni a fényre, de az a hang végig mintha ordította volna  fejemben,
hogy induljak. Azt hiszem, nekem...szóval én csak azt akarom
mondani...és Willownak is....hogy....Tudod.
S Buffy tudva azt, Faith-nek nem erőssége a köszönet mondás, csak
bólintott és azt mondta:
-Tudom. Megmondom Willownak is.
Mikor kezével már az ajtó kilincsét nyomta le, Dawn elugrott a
küszöbről, s szobájába szaladt.
Egész nap az ágyán feküdt, nem tudott másra gondolni, csak Faith el-
elcsukló szavaira, és arra a látványra...a tolókocsiban. Már késő este
volt, mikor úgy érezte, muszáj kiszellőztetnie fejét, kisurrant a házból
és céltalanul útnak indult a sötét utcában.
Szinte nem is látott maga körül semmit, gondolatai csak Faith körül
jártak. Egyszer csak erős kéz érintette vállát, s a lány rémülten fordult
hátra.