3. Fejezet

Angel egy ketrecet fedezett fel a lakosztályában, egy 1,5 x 1,8 x 2,0 m ketrecet, amit általában kutyák vagy egyéb nagyobb testű állatok tartására használtak. A szoba túlsó végében állt, ott ahová korábban egy rajzot akasztott ki. Egy tábori ágyat állítottak be ketrec végébe és egy nyitott lakat lógott az ajtón, a kulcs még benne volt a zárban.

Angel homlokát ráncolva fordult barátjához - „Mi a fene ez?”

„Egy ketrec” – válaszolta Doyle és a bejárati ajtó mellé dobta Angel táskáját. – „Miért, minek néz ki?”

„Tudom, hogy ez egy ketrec” – közölte Angel, miközben még mindig karjában tartotta a továbbra is eszméletlen vámpírt; Willow nyugtatója tökéletesen hatott. – „De mégis mit keres itt?”

„Teremtményedre gondoltam, amikor ide hoztam” – mondta Doyle. – „Ha már egyszer úgy viselkedik, mint egy állat, akkor biztosan nem szeretnéd, ha szétcincálná a cuccaidat.”

Angel eddig erre még nem is gondolt. De eddig sok mindenre nem gondolt még, azon kívül, hogy Spike-ot kihozza arról a helyről, és hogy végre újra emberi formát öltsön neki. De leginkább az emberi formáról gondolkozott a legtöbbet. De tényleg be akarta zárni teremtményét, úgy, mint egy állatot, még ha úgy is viselkedett?

„Szóval lemondtam minden megbeszélésedet az elkövetkező néhány napra. Most csak a kölyökkel foglalkozz” – ragadta meg Doyle az ajtókilincset – „és ha bármi gáz van, akkor szólunk neked.”

„Köszönöm, Doyle.”

A féldémon csak biccentett a fejével és halkan becsukta az ajtót a háta mögött, amikor kiment.

Angel lassan elindult a szobán keresztül a ketrec irányába, belépett és az ágyra fektette Spike-ot. Ahogy felegyenesedett, hirtelen úrrá lett rajta a fáradtság. Az hogy két napja szinte semmit sem aludt, lassan őt is levette a lábáról. Egy sóhaj kíséretében nyitva hagyta a ketrec ajtaját, és már az ágya felé vezető úton levette ruháit. A hálófülkében lévő ágya szinte hívogatta őt, és ő hálásan elfogadta a meghívást, majd takarója alá mászott.

A fejtámla fölött lévő összes lámpát kikapcsolta és a lakás teljes sötétségbe borult, majd nem sokkal később boldogan álomba merült.

Úgy tűnt, mintha csak az előbb csukta volna be a szemét, amikor egy hangos csattanás és dühöngő, tomboló zaj ébresztette fel Angel-t. Gyorsan felült és óvatosan körbepillantott a sötét lakásban és fülelt, nem akarta csak a szemére bíznia magát. Ráébredt, hogy a zaj a ketrecből jön, gyorsan felnyúlt és felkapcsolta a gyenge világítást, amit normál esetben a műalkotások megvilágítására használt.

Az ágyából szemlélve látta, ahogy Spike a fény láttán felkapja a fejét, szájában még mindig ott lógtak a széttépett matrac darabkái. A huzat fehér szálai beleragadtak és most ott lógtak rövidre vágott hajában; kék szemei ide – oda cikáztak, fejét jobbra – balra kapkodta, ahogy a lehetséges veszélyt kereste.

Az ágy felborítva feküdt, vas kerettel az oldalán, a matrac pedig részben összetépve hevert a padlón. Spike kezei a matrac belsejében voltak és éppen azon volt, hogy még jobban széttépje azt. Pillantása Angel-re tévedt és rögtön kiköpte a szájában lévő matracdarabkákat. Ugyanúgy, mint legutóbb Angel irányába szimatolt, majd a ketrec rácsihoz mászott és arcát a rácsokhoz nyomta. Még egyszer beleszimatolt a levegőbe és olyan hangot hallatott, ami leginkább morgás és vonyítás keverékére hasonlított.

Angel az ágya mellett lévő órára pillantott és meglepetten vette tudomásul, hogy majd hat órát aludt, habár ő csak perceknek érezte az eltelt időt. Spike ismét azt a furcsa morgó-vonyító hangot hallatta, és kezével a ketrecet ütötte.

„Éhes vagy, Spike?” – kérdezte Angel és felkelt az ágyból.

Spike figyelmesen nézte Angel-t, ahogy nadrágot húzott és a szobán keresztül a félig leválasztott konyhába ment.

A lépcsőházba vezető ajtó a pincében berendezett lakás északi falánál volt. Az ajtó mellett jobbra egy saját kezűleg készített szekrény állt, amelyben Angel a fegyvereit tartotta. Az ajtó mellett jobbra az egész fal végig be volt polcozva, amelyek tömve voltak könyvekkel.

A lakás nyugati részében volt kialakítva a konyha és egy kis étkező. Angel egy vastag falat alakított ki a kályha, a bojler és a többi olyan dolog leválasztására, amelyek a ház működéséhez kellettek, és mint mindenhol máshol a pince kellékei voltak.

Egy kis fürdőszoba állt a lakás déli sarkában. Itt állt a mosógépe, amit abból a pénzből vett, amit az egyik éjszaka talált. A hálót, ahol az ágya is állt, a saját kezűleg kialakított fürdőszoba és a ruhásszekrény szegélyezte. Ezenkívül állt még egy íróasztal a szekrény szomszédságában, amelyen papírok, egy telefon és egyéb más dolgok sorakoztak.

A lakás többi része nappaliként funkcionált. Egy kipárnázott szék állt egy lestrapált heverő mellett, eléjük pedig egy alacsony asztalkát helyezett Angel. Egy olvasólámpa volt felszerelve a heverő végében lévő kis asztalra. A szoba másik végében, a hálóban felszerelt polcok egyikén állt egy kisméretű hifi, a hozzá tartozó hangszórók pedig az íróasztal fölött a falra voltak rögzítve. Angel-nek már csak arról kellett magát meggyőznie, hogy egy tévét is vegyen, de tévézés helyett szívesebben olvasott inkább.

Angel csodálkozott, hogy Spike miért nem csinált nagyobb ügyet abból, hogy most egy másik lakásban volt. Ha tényleg három éve már, hogy azon a másik helyen élt, ahogy a sötét hajú vámpír gyanította, akkor a szag, jobban mondva a szag hiánya Spike-ot nyugtalanná kellett volna, hogy tegye. Amikor Angel ismét tépdeső zajt hallott hátrapillantott a válla felett és látta, hogy teremtménye ismét nekiesett a már félig széttépett matracnak.

Fejcsóválva kivette az egyik Spike számára előre elkészített vért tartalmazó edénykét a hűtőből és a pultra tette. Összeráncolta a homlokát. Hogy a fenébe fogja Spike-ot rávenni, hogy igyon a tálkából? Patkányokon élt és belőlük táplálkozott éveken keresztül. És ráadásul nem túl sikeresen, amiről a nagyon vékony teste árulkodott. A ruhák, amit Angel Spike-ra adott, két Spike-ra is ráillettek volna. Spike vékonyabb volt most, mint Cordelia vagy mint Kate.

Ezen Angel jót kuncogott. Kizárt, hogy bármelyik lány szívesen vette volna, ha ezt előttük is megemlítette volna. Kezébe vette az edényt, berakta a mikróba, majd beállította, hogy a vért testhőmérsékletűre melegítse. A pultra támaszkodott, amíg a mikróra várt és Spike-ot szemlélte, ahogy a matracot lassan, de akkurátusan cafatokra tépte.

Mégis mit kellene most tennie, kérdezte magától, amikor Spike állatias viselkedését elnézte. Hogy tudná Spike-ot rávenni, hogy ismét rátaláljon arra az enyhén idegesítő önmagára? Hogy tudná elérni, hogy Spike ismét beszéljen? Vagy hogy ismét egyen? Vagy hogy végre felegyenesedve járjon?

A mikró csipogott, amitől Spike felugrott, és zoknis lábaira támaszkodva, vicsorogva megpördült. Angel kinyitotta a mikró ajtaját és ezzel együtt abba maradt a hangos csipogás is, majd kivette az edényt. Amikor megfordult, látta, hogy Spike a cella legtávolabbi sarkába húzódott vissza és most az oldalára fordított ágy mögül pislogott kifelé.

Angel óvatosan a ketrechez vitte az edényt és a még mindig nyitott ketrec ajtóban megállt, leguggolt, a földre tette a tálkát és levette róla a tetőt. Felpillantott és látta, hogy Spike ismét a levegőbe szimatolt. Angel felegyenesedett és visszahúzódott, az asztal szélére ült, ami kellő távolságra volt ahhoz, hogy ne tűnjön veszélyesnek a viselkedése. Várt.

Spike ismét rá pillantott, majd a tálkára, és ismét rá. Orrcimpái szünet nélkül mozogtak, de továbbra is a feldöntött ágykeret mögött maradt. Jó néhány perc eltelt, anélkül, hogy bármelyik vámpír is megmozdult volna.

Egyszer csak Spike mocorogni kezdett és négykézláb előrébb araszolt. Miközben a tálka felé közeledett, végig a szobát kémlelte, míg végül Angel-re szegeződött a pillantása, majd lehajtotta a fejét és a vérbe szagolt. Kidugta a nyelvét, hogy a sötétszínű folyadékot megkóstolja.

Angel a szó szoros értelmében visszafojtott lélegzettel nézte, ahogy Spike testsúlyát a lábaira helyezte, és a tálkát két kezébe fogta. Vér fröccsent mindenhová, amikor Spike a műanyag tálka széleit összenyomta és egy furcsa hangot hallatott – valószínűleg a meglepetéstől, de Angel nem volt biztos benne – majd a tálkát a szájához emelte.

A sötéthajú vámpír halkan kuncogott, amikor a szürcsölést meghallotta, ahogy Spike a tálka tartalmát szürcsölve próbálta meg kiszívni. Kék szemeivel, amik eddig őt figyelték, most a tálkába pillantott. Meglepetett arckifejezés ült ki Spike arcára, mielőtt a tálkát fejjel lefelé megfordította, és már éppen megrázta volna, amikor a benne lévő vér a földre ömlött és Spike-ra fröccsent.

Spike lehajtotta a fejét és a megfordított tálkába lesett. Még egyszer megrázta, mintha arra számított volna, hogy még több vér jön majd ki belőle. Leejtette, majd a kezével a földön körbeforgatta. Egy kissé erősebb lökés után a tálka arrébb csúszott a földön és Spike négykézláb utána iramodott.

Angel egyáltalán nem tudta, hogy most mosolyogjon Spike játékán vagy inkább ne. A tálka néhány perc játék után Angel lábától nem messze landolt, majd Spike is megállt nem messze tőle. Spike felpillantott Angel-re, majd ismét vissza a tálkára.

Angel továbbra is nyugodt maradt, várt, majd Spike lassan Angel felé közeledett. A vértől maszatos vámpír először körbeszaglászta Angel-t, majd arcát nadrágjához dörzsölte, ugyanúgy, ahogy az előző nap este is tette. Angel óvatosan végigsimított Spike rövid haján, mielőtt még teremtménye fogával tálkáját fel vette volna, majd visszatért a ketrecbe és a tálkát a szétszaggatott ágymaradványok, közé rejtette.

„És most?” – kérdezte Angel félhangosan.

Spike felpillantott, amikor a hangot meghallotta és halkan felmordult.

„Hej, azzal, hogy rám morogsz, nem érsz el semmit sem, Spike.”

Angel felállt, hogy néhány papírtörlőt hozzon a földön kiömlött vér feltakarításához.

„Totális káoszt csináltál ide a padlómra. Ezen kívül valahogy ismét meg kell próbálnom téged megetetni. És fogalmam sincs, hogy mégis hogy csináljam. Talán el kellene mennem, hogy vegyek neked néhány élő, még futkosó patkányt. Persze, hogy aztán Cordelia velem veszekedje, hogy milyen undorító és ellenszenves vagyok …”

Elhallgatott, amikor megfordult és a ketrecre pillantott. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, amikor észrevette, hogy Spike a szétszaggatott matrac maradványai alá bújva, összegömbölyödve aludt.