Angel türelmesen várt arra, hogy Cordelia végre felvegye a telefont. Egy törölközőt tekert a dereka köré, ruháit pedig – amiket az este viselt – egy jó szorosan lezárt papírzacskóba tette, amely most szállodai szobájának legtávolabbi sarkában állt. Spike-ot egyszerűen bezárta a lakásba, nem aggódott azért, hogy teremtménye éppen az elkövetkező pár napban tűnne el azok után, hogy már évek óta ott lakott – egy vagy két nap már igazán nem számított. A bontás amúgy is csak három nap múlva kezdődik, addig is lesz elég ideje, hogy valamilyen tervet készítsen.

Természetes fogalma sem volt róla, hogy mégis mit kellene tennie, csak azt tudta, hogy Spike-ot valahogy ki kell onnét hoznia, alaposan le kell fürdetnie, és egy biztonságos helyre kell vinnie, ahol vigyázni tud rá. Dehogy aztán mi …

„Remélem, hogy nagyon fontos” – mondta Cordelia, amikor végre felvette a telefont.

„Sajnálom, Cordi” – mondta Angel köszönés helyett, majd a háttérben hangokra lett figyelmes, és arra gondolt, hogy Cordelia éppen tévézik.

„Angel, minden rendben?” – kérdezte Cordelia azonnal. – „Várj egy kicsit” – majd a következő pillanatban Cordelia megpróbálta kezével eltakarni a kagylót, de Angel még így hallotta Cordelia hangját - „Doyle, vedd már egy kicsit halkabbra.”

’Doyle?’ – húzta fel Angel a szemöldökét álmélkodva. – ’Cordelia-nál hajnali háromkor?’

„Rendben, mi történt?” – kérdezte Cordelia.

„Doyle?” – kérdezett vissza Angel.

„Csak egy borzalmas filmet nézünk éppen” – mondta Cordelia. – „Kate is itt van. Kihangosítsalak?”

„Igen” – válaszolta Angel.

„Hello, Angel” – köszönt Doyle. – „Ha csak azért hívsz, hogy elhozzuk a holmidat, akkor az sokba fog neked kerülni.”

Angel inkább úgy döntött, hogy nem kerülgeti a forró kását és inkább azonnal a tárgyra tér.

„Megtaláltam Spike-ot.”

„Spike?” – kérdezte Cordelia ámulva. – „Kiszőkített hajú, idegesítő, három éve eltűnt Spike?”

„Pontosan” – válaszolta Angel. – „De ő már nem …”

„Mi nem?” – kérdezte Kate azután, hogy Angel hirtelen elhallgatott.

Angel vett egy mély lélegzetet, aztán folytatta. – „Úgy él, mint egy állat” – mondta és idegességében frissen mosott, nedves hajába túrt. – „Tényleg kellene egy kis segítség. Nem tudom, hogy mit tegyek.”

„Beszéltél már Giles-sal?” – kérdezte Cordelia.

„Nem” – tiltakozott Angel. – „Kétlem, hogy örülne neki, ha ebben az időpontban hívnám fel.”

„És az teljesen mindegy, hogy minket ébresztesz vagy nem” – közölte Cordelia mogorván.

„De hisz ti nem is aludtatok” – vágott vissza Angel.

„Ez csak véletlen” – jött Cordelia gőgös válasza.

Miután majdnem egy órán keresztül beszéltek egymással, kitaláltak egy kezdetleges, de működőképes tervet. Cordelia kibérel egy kisteherautót, és Willow segítségét fogja kérni, hogy egy megfelelő szert állítsanak össze, amivel Spike-ot tartósan el tudják majd kábítani. Kate szappant, sampont és más hasonló dogokat próbál beszerezni, amivel Spike-ot tetvetleníteni tudják, és amivel a három éves koszt le tudják mosni róla. Ez idő alatt Doyle fogja vezetni az irodát, Angel egy kicsit később megpróbál Giles-sal kapcsolatba lépni és informálni őt arról, hogy Spike még mindig él. Utána elkezdhetnek azon gondolkodni, hogy hogyan kerülhetett a fiatal vámpír ilyen lehetetlen helyzetben és azon, hogy hogyan tudnának ezen az állapoton változtatni.

Miután megegyeztek abban, hogy Cordelia még aznap délután elutazik Angel-hez a szállodába, Angel elköszönt és letette a kagylót. Egy kicsit jobban érezte magát, hiszen végre megoszthatta valakivel problémáit és már tudta, hogy mit kell tennie, hogyan tud Spike-nak segíteni. Néhány másodperc múlva könnyek gördültek végig az arcán, amikor ráeszmélt, hogy miről is beszélt idáig munkatársaival.

Spike élt!

Örült, hogy évekkel ezelőtt találtak egy lehetőséget, amivel lelkét mindörökre megtarthatta, mert most olyan boldogságot érzet, amitől lelkét biztosan elveszítette volna.

*****

„Itt fogjuk őt lemosdatni” – jegyezte meg Angel, aki Cordelia-val, Kate-tel és Giles-sal a régi épület előtt állt.

Egy utcai lámpa alatt leparkoltak a kisteherautóval, a hátuljában lévő tisztító-felszerelés készen állt. Angel egy hosszú gumicsövet szerelt az épület egyik csapjára és azt az általuk beszerzett kádba vezette.

Angel a kezében lévő kibiztosított injekciós tűre pillantott.

„Willow nyugtatója remélhetőleg segíteni fog nekünk, hogy minden simán menjen. Az egyedüli, amire figyelnetek kell, és amiért aggódnotok kell, hogy ne hányjátok el magatokat.”

„Szóval akkor ezek voltak a bátorító szavak” – közölte Kate egykedvűen.

„Biztosan nincs szüksége segítségre. Ki tudja hozni Spike-ot egyedül is?” – kérdezte Giles.

„Rupert, még az ellenségemet sem kérném meg rá, hogy bemenjen oda” – mondta Angel egy halvány mosollyal az arcán. – „Rögtön jövök.”

Angel belépett és mindent megtett, hogy ne hányja el magát, amikor a lépcső tetején ismét megérezte azt a förtelmes bűzt. Azt gondolta, hogy nem lesz az egész olyan borzalmas, ha már előre felkészíti magát az elviselhetetlen szagra. Tévedett. Sőt amikor belélegezte azt a levegőt, azt a bűzt, szinte úgy érezte, hogy az elviselhetetlen szagú, áporodott levegő, amely a rothadó hús szagára hasonlított, belőle árad.

A fecskendőt az ingzsebébe csúsztatta, majd elővette kulcsait, hogy kinyissa az ajtót. Lassan belépett a patkányoktól hemzsegő lakásba és rögtön egy lehetséges támadásra készült, hiszen az állatok reakciója kiszámíthatatlan volt.

„Spike” – szólt halkan, és ismét azt a nyugodt és mély hangot használta, mint korábban. – „Spike, én vagyok az Angel. Azért jöttem, hogy hazavigyelek.”

Az alomkén felhalmozott ágynemű megmozdult és egy ismerős arc jelent meg. Ez kimondottan komikus jelenet is lehetett volna, ha ez az egész csak egy ártatlan előadás lett volna. A tény, hogy Spike mozgása, tettei valódiak voltak, még megrázóbb és fájdalmasabb volt Angel számára. A darabjaira hullott matrac szivacsdarabkái Spike kócos, gubancos hajába ragattak és egy vékony vércsík is éktelenkedett az állán. Csillogó kék szemei Angel-t figyelték, orrlyukai kitágultak, amikor a levegőbe szimatolt.

A patkányoktól mentes ösvényen Angel arra várt, hogy Spike tegye meg az első lépést és a fiatal vámpír nemsokára ki is bújt vackából. Amikor négykézláb Angel felé közeledett, szinte minden „lépés” után megállt egy – egy pillanatra, hogy körbenézzen, hogy Angel mozdulatait megfigyelhesse. Angel-től viszonylag távol megállt, kezére támaszkodott, kinyújtotta a nyakát, hogy Angel-t alaposan megszaglászhassa. Amikor Spike Angel szagát felismerte és nem tekintette többé veszélyesnek közelebb merészkedett, majd arcát a sötét hajú vámpír nadrágjához dörzsölte.

Angel megpróbálta a fecskendőt óvatosan elővenni – nem akarta Spike figyelmét felkelteni – levette a védőkupakot a tűről, előrehajolt, elmondott egy halk imát mielőtt Spike kezébe szúrta a tűt. Spike felvisított, visszafordult és kiütötte Angel kezéből a fecskendőt. Mielőtt Spike Angel-re támadhatott volna a különlegesen erős nyugtató azonnal hatni kezdett és eszméletlenül terült el a földön.

Angel gyorsan körbenézett, hogy biztos legyen abban, hogy semmi fontosat nem hagy ott. Pillantása az éjjeliszekrényen álló bekeretezett fényképen pihent meg. Összehúzta a szemöldökét és azon gondolkodott, hogy ő hozta volna ide a fényképet, de nem emlékezett rá. Átlépte Spike eszméletlen testét és fényképhez lépett. Felemelte és Buffy mosolygós arca nézett rá, amitől összeszorult a szíve – felismerte a képet, amely Buffy 21. születésnapján készült.

Angel gyorsan zsebre vágta Buffy képét, visszament Spike-hoz, óvatosan felemelte a lesoványodott vámpír testét és elindult kifelé.

Nevetés fogta el, amikor barátai reakcióját meglátta. Mindenki hátrahőkölt, amikor Spike testével megjelent az ajtóban és gyorsan szájuk és orruk elé szorították kezüket. Mégis szemükben szomorúság és rémület tükröződött, amikor a fiatal vámpírt abban a borzalmas állapotban megpillantották.

Amilyen óvatosan fölemelte, ugyan olyan óvatosan fektette le Angel Spike testét egy előre elkészített takaróra, amelyet az épület előtt a járdára terítettek le. Elővette Buffy fényképét és átadta Cordelia-nak, aki elsőként lépett közelebb. Egy szomorú mosollyal vette szemügyre a fényképen boldogan mosolygó arcot, majd a teherautóba tette, elővett egy ollót az előkészített felszerelésből és Angel-hez lépett.

„Cordelia nem kell ilyen közel jönnöd” – mondta Angel, amikor elvette tőle az ollót.

„Tudom” – válaszolta Cordelia és fintorgott, amikor Spike lábáról leráncigálta csizmájának maradványait.

Kate megtöltötte a kádat, Giles gumikesztyűt húzott, hogy az erős vegyszereket is kézbe vehesse. Angel és Cordelia eltávolították Spike szétszakadt ruháit, levágták a haját, majd lábáról és kezéről is levágták hosszúra nőtt körmeit. Angel óvatosan felemelte Spike testét és a kádba fektette, a háta mögé térdelt, hogy megtámaszthassa őt.

Csendben dolgoztak, senki sem szólalt meg, mindenki tudta, hogy mi a teendője. Csak amikor Angel Spike testét megszárította szólalt meg Kate.

„Angel, azt hiszem, hogy Spike megsérült” – mutatott Kate Spike mellkasára. – „Vérzik.”

Angel odanézett, ahová Kate mutatott és egy vérfoltot vett észre Spike mellkasának a közepén. Összeráncolt szemöldökkel letörölte a vérfoltot és érezte, hogy valami hegyes állt ki a sebből.

„Elkérhetném a csipeszt?”

Cordelia átnyújtotta, miközben Angel ismét végigsimított kezével a seben és egy szálkára lett figyelmes, amit a csipesszel megfogott. Rögtön észrevette, hogy kés segítsége nélkül nem fogja tudni kihúzni a beszorult fadarabot. Miután átnyújtottak neki egy kést is, Angel óvatosan egy bevágást ejtett Spike bőrén és kihúzta azt.

Egy két centiméter hosszú és két centiméter átmérőjű fadarabot húzott ki Angel Spike mellkasából, amit Angel rémült arckifejezéssel tartotta a magasba.

„Spike megpróbálta megölni magát” – közölte Angel elhaló hangon. Könnyek szöktek a szemébe, amikor eszméletlen teremtményére nézett. – „Oh, Spike, mi történt?”

Angel nem törődött semmivel és senkivel, a csipeszt a földre ejtette és szorosan magához ölelte Spike testét, és hagyta, hogy könnyei arcán végiggördüljenek. Közben Cordelia, Kate és Giles tapintatosan elkezdtek összepakolni és az eddig használt eszközöket letakarítani.

Senki sem tudta pontosan, hogy mi is történhetett azon az éjszakán, amikor Buffy meghalt, Spike pedig eltűnt. Csak azt tudták, hogy valaki Sunnydale főutcáján rátalált Buffy holttestére és értesítette a rendőrséget. Nyomozást indítottak az ügyben, de az eset megoldatlan maradt. Halál okának gerinctörést állapítottak meg és Buffy többi sérülése arra utalt, hogy magasból zuhant le.

Barátai csak arra tudtak gondolni, hogy harc közben ölhették meg Buffy-t, és a közelben lévő épület tetejéről a mélybe hajították, Spike-ot pedig ugyanabban időben leszúrták. Willow úgy tudta, hogy együtt mentek őrjáratra, és miután nem jöttek haza arra gondolt, hogy mint mindig, akkor is biztosan összevesztek. Csak a rendőrség tájékoztatása után hallottak Joyce-tól Buffy halálhíréről, és röviddel azután észrevették, hogy Spike eltűnt.

És most Spike-ot megtalálták, jobban mondva egy állatias Spike-ot fadarabbal a mellkasában, amely öngyilkosságra utalt. Mindenkinek kérdések kavarogtak a fejében, amelyekre ezen az éjszakán biztosan nem fognak választ kapni.

Cordelia gyengéden megérintette Angel vállát. – „Készen vagyunk.”

„Köszönöm” – mondta Angel és segítőtársaira nézett.

Giles fejével biccentett, elköszönt és elindult hazafelé.

Angel változtatott testtartásán, hogy Spike-ot felemelhesse, odament a teherautóhoz és bemászott, hátát a kárpitozott falnak döntötte. Úgy döntött, hogy amint a szállodában lesznek megmosakszik, Spike-ot felöltözteti és rögtön visszaindulnak Los Angeles-be.

De addig is Angel Spike-ot mindenképpen karjaiban akarta tartani, és mindenkinek – istennek, embernek – köszönetet mondani, hogy Spike még mindig életben volt.