8. Fejezet

A kis William születése után néhány hónappal kisírt szemekkel rohant be Nina Spike cellájába az éjszaka közepén.

„Te jó ég, Nina! Mi történt?” – ugrott fel Spike, amikor Nina-t megpillantotta.

„Meheheg kehehell akahadáhályohoznod” – zokogta Nina.

„Tessék? Nina, kérlek, nyugodj meg, egy kukkot sem értettem abból, amit az előbb elmondtál.”

„Apahaha, akahadályohozd meg!”

„Mit kell megakadályoznom, Nina?”

„Őhöket!”

„Kiket, Nina? De hát mégis mi történt?”

„El akahrnak költöhöltözni!”

„Buffy és George? Ők akarnak elköltözni?”

„Igen, ők.”

„Hová akarnak költözni?”

„Nem tudom” – mondta Nina kicsit nyugodtabban. – „De még ezen a héten el akarnak innét menni. George vett valahol egy házat. Oda akarnak menni, és engem is magukkal akarnak vinni. De én nem megyek.”

„Miért nem, Nina?”

„Én itt akarok maradni veled!”

„De ez lehetetlen, Nina.”

„De hiszen meg tudjuk oldani. Továbbra is ide járok suliba, Marisol vigyáz rám, és minden nap jövök meglátogatni téged.”

„Ez így nem fog működni, Kicsim.”

„Miért nem? Hiszen eddig is működött.”

„Igen, de Buffy és George mindig ott voltak melletted, gondoskodtak rólad. Mindig számíthattál rájuk, ha segítségre volt szükséged. De én nem leszek, nem lehetek ott melletted.”

„De hát te vagy az apám!”

„Nina. Én egy vámpír vagyok, aki megmentett téged, aki adoptált téged, és akit apának nevezel. De én nem vagyok az apád.”

„Nem” – kiáltott fel Nina. – „Ne mondj ilyeneket. Te mindig is jobb apám voltál, mint a saját vérszerinti apám. Soha az életemben nem szeretett úgy senki sem, mint te. Soha se kívánhatnék jobb apát magamnak.”

„Köszönöm, Nina” – mondta Spike, és könnyek szöktek a szemébe. – „De Buffy is ugyanúgy szeret téged. Közösen döntöttünk az adoptálásodról annak idején.”

„De ő nem szeret úgy, ahogy te. És George kimondottan utál engem.”

„Nina, igazságtalan vagy. Szeret téged.”

„Nem! Ismét van egy saját gyereke. Én csak útban vagyok.”

„Oh, te jó ég, Nina. Teljesen félreérted a helyzetet. A teljes családját elvesztette és néha nem tudott logikusan gondolkodni, érezni, akkor, ha a szeretetről volt szó. És igen, igazad van, ismét van egy saját gyereke, akiről gondoskodnia kell. De kérlek, adj neki még egy esélyt és meglátod, minden rendbe jön.”

„Biztos? De ő akkor sem lesz olyan valaki a számomra, mint te.”

„Kicsim, soha sem kell őt apának szólítanod, senki sem várja el ezt tőled. Csak fogadd el, úgy, mint egy szülőt. Meg tudod ezt tenni, egyszer, valamikor?”

„Nem tudom, de megpróbálhatom.”

„Köszönöm, Nina.”

„Apa, itt aludhatok ma nálad?”

„Igen, persze, kicsim. Feküdj le nyugodtan, próbálj meg végre megnyugodni és aludni egy kicsit.”

Amikor Nina szépen egyenletes lélegzett, Spike odament az ajtóhoz és kopogott rajta.

„Hol van Nina?” – kérdezte az ajtóban megjelenő őr.

„Ma este itt alszik nálam. Kérem, mondja meg Buffy-nak, hogy ne aggódjon Nina miatt, és majd csak holnap reggel jöjjön érte.”

„Uram, Ön is pontosan tudja, hogy ezt nem engedhetem meg. Nina-nak …”

„Nem. Nina ma itt marad nálam. Adja át Buffy-nak az üzenetemet.

„Uram, kérem, értsen meg …”

„Nem” – csattant fel Spike mérgesen. – „Maga értsen meg engem és adja végre át Buffy-nak azt a nyamvadt üzenetet” – közölte Spike dühösen, majd sarkon fordult és visszament a nyugodtan alvó lányához.

Az őr toporgott még egy kis ideig az ajtóban, majd bezárta azt, hogy átadja az üzenetet.

*****

„Nina, kicsim, kérlek, várj meg az ajtó előtt” – mondta Buffy, amikor másnak reggel Nina-ért ment. – „Szeretnék négyszemközt beszélni Spike-kal.”

„Tehát mégiscsak elmentek” – kérdezte Spike, amikor egyedül maradt Buffy-val.

„Igen. Azt hiszem, Nina már mindent elmesélt.”

„Igen, és ami azt illeti teljesen magánkívül volt a hír hallatán.”

„Tudom. Tegnap este elrohant. Már órák óta kerestem, amikor megtudtam, hogy nálad van.”

„Mi történt, Buffy?”

„Igazából nem tudom. Csak kiabált velünk, hazugok és árulók voltunk a számára, akik őt egyáltalán nem szeretik, aztán fogta magát és elrohant. Beszéltél vele tegnap erről?”

„Megígérte, hogy ad nektek még egy esélyt.”

„Köszönöm.”

„Buffy, szeretnék tőled két szívességet kérni.”

„Igen?”

„Először is, kérlek, készítsd elő a válási papírokat.”

„Már megtettem. George megemlítette, hogy beszéltetek róla. Elküldöm neked a papírokat. Mi lenne a másik kérésed?”

„Vond vissza a vétójogodat.”

„Nem. Ezt nem tudom megtenni.”

„De, meg kell tenned, megígérted nekem. Kérlek, tedd meg, Kicsim. Kérlek.”

„Meglátom, hogy mit tehetek” – suttogta Buffy, majd sarkon fordult és kiviharzott a cellából.

*****

Aznap délután George lépett be egy borítékkal a kezében Spike cellájába.

„Buffy küldött, hogy adjam át Önnek ezt a borítékot.”

„Köszönöm, George” – állt fel Spike. – „Megnézted, hogy mi van benne?”

„Nem” – tiltakozott hevesen George.

„Akkor tedd meg most.”

„De…”

„Csak tedd meg!”

„A váláspapírok …” – húzta elő George a boríték tartalmát.

„Igen, és ahogy Buffy-t ismerem, ő már alá is írta őket.”

„Igen, tényleg megtette.”

„Összeházasodhatok, amikor csak akartok. Még ma aláírom a papírokat és eljuttatom Buffy-nak.”

„Ha szüksége lenne még egy kis időre, akkor nyugodtan várhat még az aláírással.”

„Mire várjak? Ha már halott vagyok, akkor sohasem lehettek egy pár. Ha már csak egy kupac hamu vagyok, akkor Buffy sohasem fogja tudni igazolni a halálomat, és örökre a feleségem marad.”

„Hamu?”

„Igen, még mindig vámpír vagyok. Halálom után csak hamu marad utánam.”

„Ok, értem már. Tehetek még Önért valamit?”

„Igen, próbáld meg Nina-t is néha gyerekedként kezelni.”

„De hát azt teszem.”

„Akkor csináld jobban, mert Nina ebből semmit sem érzékel. Azt hiszi, hogy utálod őt.”

„Tessék? Nem! Én csak…”

„…az utóbbi időben te csak William-mal foglalkoztál. Szánj több időt Nina-ra is, szüksége van rá.”

„Megteszem. Van még valami?”

„Vedd rá Buffy-t, hogy vonja vissza a vétójogát.”

„Már megtette, korán reggel felkereste Carolt, hogy visszavonja.”

„Oh, igazán.”

„Még valami?”

„Mikor utaztok?”

„Holnap reggel.”

„Vigyázz a családomra, George!”

„Megígérem.”

„Köszönöm. És jó utat.”

„Azt hiszem, hiányozni fog nekem, Spike” – mondta George, majd kimegy.

„Igen, el tudom képzelni, mennyire” – csóválta a fejét hitetlenkedve Spike.

*****

„Spike, azt hiszem, hogy van még egy elrendezetlen ügyünk” – lépett be Carol másnap reggel Spike cellájába.

„Igen, tudom” – állt fel Spike. – „Már vártam Önt. Buffy és George elutaztak már a gyerekekkel?”

„Igen, ma reggel.”

„Carol, megtenne nekem egy szívességet?”

„Mi lenne az?”

„Eljuttatná ezt a borítékot és a hamvaimat Buffy-nak? Ő pontosan tudja, hogy mi volt az utolsó kívánságom a halálom után.”

„És mi van a borítékban?”

„A válási papírok, a jegyűrűm és egy levél Buffy-nak. Megtenné, … eljuttatná Buffy-nak? Kérem.”

„Természetesen.”

„Köszönöm” – suttogta Spike és átnyújtotta Carol-nak a borítékot. – „Ha úgy gondolja, akkor el is olvashatja a levelet.”

„Nem, nem hiszem, hogy szükség lenne rá. Lenne még egyéb kívánságod is?”

„Nem, nincsen, asszonyom.”

„Akkor induljunk” – mutatott Carol az ajtóra.

Őrökkel közrefogva, némán haladtak a folyosó vége felé, majd Carol egyértelműen mutatta Spike-nak, hogy folyosón lévő utolsó szobába lépjen, ahol egy nagy szíjakkal ellátott ágy állt a szoba közepén. Amikor Spike megpillantotta az ágyat, visszahőkölt.

„Meggondoltad magad?” – kérdezte Carol.

„Nem. Csak szabad vámpírként szerettem volna meghalni és nem egy ágyhoz kötözve.”

„Ezen könnyen segíthetünk. Állj arccal a fal felé, kezeidet kulcsold össze hátul, a tarkódon” – jött Carol utasítása.

Spike hirtelen nyelt egy nagyot, amikor Carol kezében lévő karót megpillantotta.

„Ezt választottad” – közölte Carol, amikor észrevette, hogy Spike a karót bámulja.

„Igen, tudom” – mondta Spike, majd arccal a fal felé fordult.

„Maradj nyugton” – hallotta Spike Carol hangját a háta mögött, behunyta a szemét és várta azt az utolsó, mindennek végetvető szúrást.