Lain a kertben elnézte Tara hosszú szőke haját,ami lágyan hullott derekára,és úgy keretezte hátát,mint egy különleges kabát.Tara virágokat ültetett át a kert egyik részéből,ami teljesen értelmetlen és lényegtelen volt,de valamit mégiscsak tennie kell az embernek.Élni kell.

Lain elpirult a feltörő érzései miatt.Egy percre kinyújtotta kezét és majdnem megérintette Tara haját,de aztán visszahúzta tenyerét, és inkább felszedett egy földre hullot virágszirmot.Ujjai közt forgatta a kis vajszínű szirmot,közben azon gondolkozott,milyen egyszerű lenne odamenni,átölelni Tarat és azt mondani: "Meghalt.Igen,meghalt,de mi élünk." Aztán megcsókolni a homlokát és egy éve először érezni igazán,hogy mégis ezen a világon vannak.

Minden egyes gondolatot és érzést átélt,amit Willow valaha gondolt,érzett,és Lain néha úgy érezte ,szétfeszíti a fájdalom,és lehetetlen megoldani a helyzetet,Willow nem engedi.

Egy álomutazónak elképzelhetetlen sok helyzettel kell szembesülnie,és mindig a legjobb megoldásra törekednie.Ez alaptanítás az álomutazók körében,mint ahogy az is,hogy az elrendelt célt kell elérni,nem az utazó,nem Lain dönt,mi a leghelyesebb,neki tennie kell a feladatát.Ebben az esetben a feladat egy szerelemes éjszaka,Willow és Tara egymásra találása.Semmi több.Nem szabad kutyulni,nem szabad bonyolítani,az álomutazó sosem cselekedhet saját érzései szerint.Ezerszer hallotta tanáraitól: "A jó álomutazónak nincsenek saját érzései,a jó álomutazónak küldetése van,amit a legrövidebb idő alatt,a leghatékonyabban végre kell hajtania."

Lain egyedül érezte magát,és végtelenül ostobának,a hosszú tanulással töltött évek alatt mindig feleslegesnek gondolta az "uatzótudást",egy percig se hitte,hogy rá hagyományozódik a szerep és valóban álomutazóvá lesz.Csak minden 10.kiválasztott család egy tagja kapja örökül a képességeket,azonban előre nem lehet megjósolni,ki lesz az a kevés kiválasztott,ezért minden leszármazott hosszú évekig tanulja a "mesterséget".

Lain összerezzent és fülig vörösödött,mert Tara ahogy elhaladt mellette,reflexszerű mozdulattal végigsimított a hátán.Lain sokszor volt szerelmes,hamar és meglehetősen sokszor szeretett bele ebbe-abba...Fiúkba. Idegen volt a helyzet,és az érzések is.Mély,kimondhatatlan szeretet,szerelem,eltéphetetlen kötelék.Lain tudta,hogy a saját érzései nem befolyásolhatják...neki nem lehetnek saját érzései.Ő Willow.Most.Ha megzavarják saját gonoldatai,nem tud a feladatra koncentrálni,és ha nem tud,akkor keveredést okoz.Azzal,hogy álomutazással Willow-vá változott,megváltoztatta az alaphelyzetet,ha nem oldja meg a feladatot,akkor kavar,és ha kavar,annak beláthatatlan következményei lesznek.Vagyis nagyon is beláthatók.Az emlékek ,a feladat,és a cél mellé minden álomutazó megkapja az esetleges kudarc várható következményei! nek "listáját" is.A helyzet úgy állt,ha Lainnek nem sikerül elérnie,hogy Tara és Willow újra egymásra találjanak,feldolgozzák Lily halálát,akkor Willow hamarosan egy üres testi kapcsolatba menekül,Tara mind jobban magába zárkózik,majd mikor rájön Willow félreléápéseire,öngyilkos lesz.Ugyanott,ahol Lily balesete történt.

Vacsora közben Lain többször megemlítette,hogy a kert egyre szebb.Tara a 4. dicséret után felállt az asztaltól,majd kezdte összeszedegetni a tányérakat.Lain felállt és segíteni akart,ám Tara gyorsan kivette a kezéből a poharat.

-Nem kell.Tényleg.Nem kell segíteni.Menj csak.

-De én szívesen...

-Willow.Nem kell.Köszönöm.-elfordult és a mosogatógépbe kezdte pakolni az edényeket.

-Tara...Mindegy.Lefekszem.-Lain a lépcsőfeljáróban leült az egyik lépcsőre ,ahol Tara már nem láthatta és sokáig hallgatta,ahogy a lány elfojtottan zokog a konyhában.Sírás fojtogatta.Hiába mondogatta,hogy nincs köze hozzá,nem az ő fájdalma,nem az ő élete,mindennél jobban érezte mind Willow ,mind Tara fájdalmát.