Beth

Csak résnyire nyitotta ki szemeit, érezte a férfi illatát és talán mert még az álom hatása alatt volt, talán mert olyan édesbús szemeket látott maga előtt, mindennél jobban vágyott arra, hogy megcsókolják egymást. Ahogy Adam megmoccant, lehunyta szemeit és egy pillanat múlva olyan élményben volt része, mint még soha. Adam és az ő ajkai hosszú csókban forrtak össze, s Betht, mintha valami röpítette volna téren és időn át. Régi, számára soha nem volt, mégis oly valóságos csókok rémlettek fel előtte, érezte az ízüket, az érzést, amit keltettek, a félelmet,a  szenvedélyt, a szerelmet, fájdalmat, és valami olyan visszafordíthatatlan örök köteléket, amit semmilyen erő el nem szakíthat. Beth körül forgott a világ, szavak visszhangzottak fejében, és két tekintet tartotta fogva, egy édesbús szomorú  és egy cinikus, vérszomjas tekintet. Hirtelen mindent elsöprő érzésként tört rá a félelem és egy kép, pár vérrel írt szó egy ismerős szoba falán. Mintha hurrikán ragadta volna magával Betht, kitépte ebből a furcsa világból, s egy pillanat múlva riadtan választotta el ajakait Adaméről.

Adam

Adam végre megérezte Beth puha ajkait, lassan hosszan csókolta őket,s hamarosan mintha valami felülkerekedett volna benne, mintha álomvilágba került volna, őrült vadsággal szinte már harapta az ajkakat, s közben összevissza szavak jártak a fejében: szenvedély, vér, fájdalom, kín, szenvedély, vadász…. A vadász vére. Szenvedély. Lassan felnyitotta szemeit, miközben csókolta a lányt és megvillant vérszomjas tekintete, látta a lány lehunyt szemeit, arcát, karjaiba simuló testét, ahogy teljes odaadással csókolja őt. Hirtelen újra lecsukódtak Adam szemei, rémülten adta át magát a csóknak, hideg futott végig a hátán és egy érzés, hogy nincs egyedül, hogy bármit is tesz, van benne valaki más, nagyon mélyen, valaki aki egészen mást akar, mint ő, akinek villog a gonosz tekintete és aki azt a lányt nem szeretni akarja.

Őrült gyorsasággal lebegett valóság és képzelet közt, tiltó szavakat hallott, észérveket és távolodó lépteket, könnyeket, könyörgést, megfontoltságot és mindent elsöprő szenvedélyt, majd újra elválást.

Egyszer csak elváltak ajkai Bethtől, s úgy süppedt bele az ülésébe, mintha valami hatalmas erő taszította volna oda. Cikáztak a gondolatai, minden olyan valóságos volt, mindent úgy érzett, úgy átélt, nem lehet, hogy csak képzelte, az nem lehet… De mégis itt ülnek egy vonaton, ez nem lehet, ez nem valóság volt. Rémülten tekintett Bethre, aki hasonló állapotban süppedt az ülésébe, s hosszú ujjaival a száját simította végig. Adam látta, hogy egy helyen felszakadt, s most apró vércseppek törnek elő a sebből.

-Sajnálom, én… nem is értem.

Beth ránézett próbált mosolyogni, de csak annyit mondott halkan:

-Én sem.