Beth

Beth felnézett Adamre, aki kicsit elszomorodott.

-Nem, dehogy, nem untatsz, csak tudod…ez olyan furcsa…

-Micsoda? Ugyan az angyalos dolgokat nem kell komolyan venni, természetesen én sem hiszek az ilyesmikben…

-Nem, nem, félreértesz. Én is az „Angel”-ben születtem. És anyukám kiskoromban többször mesélt egy történetet. Gyerekfejjel olyan izgalmasnak tartottam, de később azt gondoltam, csak kitalálta.-Beth szélesen elmosolyodott és Adam mélybarna szemeibe nézett.-A mese mindig azzal az esős éjszakával kezdődött, mikor anyám felsikoltott és én megszülettem. Egy nővér kétségbeesetten rohant be az orvoshoz, hogy egy újszülött kisfiút találtak a kórház lépcsőjén.

Én csak sírtam, sírtam, és eközben egy újszülött kisfiú rugdalózott egy mózeskosárban. Mindenki a csodájára járt és szájról szájra adták a hírt a nővérek, hogy egy angyal kopogtatott náluk aznap este, hogy egy csodagyereket hoztak a földre.- itt végigmérte Adamet-Már kiskoromban is csak nevettem ezen, de most tényleg látom, hogy nagyon is húsvér ember volt az a kisbaba.

-Igen, abban a városban úgy élnek a babonák még ma is, mint több száz évvel ezelőtt. Egyszer egy nagyon furcsa dolog eset meg velem. Már nagyobb voltam, a nevelőszüleimmel még mindig ott éltem, hozzáteszem nem is messze a kórháztól, persze ez nem lényeges… Szóval tízéves lehettem, mikor később indultam haza, már sötétedni kezdett, majdnem a házunkig értem, amikor egy vak asszony sétált el előttem, segíteni akartam neki,mert az utcánkban olyan gyorsan hajtanak az autók,hogy kész életveszély sötétben mászkálni. Szóval meg akartam fogni a kezét, amikor megtorpant és fojtottan felsikoltott. Én csak álltam és halálra rémültem, ő meg elkezdett összevissza beszélni, mintha transzba esett volna. Arról, hogy a megtestesült gonosz vagyok, hogy pusztítást hozok mindenkire, a sátán szülötte. El tudod képzelni, hogy egy tízéves gyerek mit érez, ha ilyeneket mondana neki? Aztán a legfurcsább, rohanni kezdtem, az ajtónk felé és a nő egy fának tántorodva kiabált utánam…

-Mit kiabált?-kérdezte Beth , de hirtelen mintha valaki az agyában suttogott volna: „Angelus, Angelus, Angelus.”

-Semmi értelme nem volt tulajdonképpen, csak ahogy mondta azt  a szót, az a végtelen rémület…

Beth mintha nem is ő lenne, gépiesen újra kérdezte, mi volt az a szó, s Adam homlokráncolva kijelentette:

-Angelus.

Adam

Ahogy Adam kimondta ezt a szót, émelygés kerítette hatalmába, valami mélyről jövő undor, újra féktelen gyorsasággal száguldott az időben,s hirtelen úgy érezte, kardot szorít a kezében. Kettőt suhint jobbra, de a lány kivédi az ütéseket a saját kardjával. A kardok összecsapódó fémes hangja visszhangzott a tudatában, egyenesen szúrt előre, majdnem megsértette vele a lányt, de az elugrott, s újra támadott. Cinikus mosoly terült el az arcán, érezni akart valamit, valami olyat, amit eddig még nem érezhetett…ennek a lánynak a vérét akarta megízlelni.

Adam rémülten vett egy nagy levegőt és úgy nézett Bethre, mintha rémálomból ébredne.

Beth azt hitte, a régi emlék van ilyen hatással a férfira és nyugtatólag meg akarta érinteni az arcát, de Adam hirtelen felugrott.

-Én..hozok valami firssítőt…öhm…hozhatok neked is?Az étkezőkocsiban … öhm..mindenféle gyümölcslé és….kávé és…-Adam zavartan dadogott, Beth kért egy üveg ásványvizet és Adam mint egy fuldokló botorkált pár üléssel hátrébb, ami üres volt. Nekidőlt a hideg ablaküvegnek, arcának jól esett ez a hűvös érintés, szemeit lehunyva próbálta nyugalomra inteni magát, de gondolatai megállíthatatlanul pörögtek.

Mi ez, mi ez? Ez nem lehet, mi történik vele?? Mik ezek? Miféle szörnyű látomás volt? Vagy csak képzelődik? A képzelete űz vele furcsa játékot? Vagy meg fog őrülni?? Ez a lány miatt van, vagy semmi köze hozzá? De ezelőtt soha sem érzett ilyet,soha egyetlen egyszer sem voltak látomásai, ő nem hitt a természetfelettiben, nem hitt őrangyalokban, szörnyekben, koboldokban, kísértetekben, látomásokban, az ő rendezett életébe ezek nem fértek bele. Megnyugtatta magát, hogy a rettentő hőség miatt lehet, csak amiatt lehet ilyen elcsigázott, ma még nem is evett semmit, talán amiatt volt az émelygés és a többi is. Összeszedte magát és elindult az étkezőkocsi felé. Két üveg jéghideg ásványvízzel tért vissza és óvatosan ült le Beth mellé, aki csukott szemmel ült, talán elnyomta a vonat zötykölődése. Adam letette az ásványvizeket az egyik üres ülésre és hátrahajtott fejjel nagyokat lélegzett.