Beth

Elkapta szemét a férfiról, kicsit el is pirult, és az ölében összekulcsolt kezére tekintett. Elszégyellte magát, észre se vette és hosszú percekig bámulta azt az arcot, amely olyan furcsán ismerős volt. Több volt ez ismerősségnél. Bethben belül megmozgatott valamit Adam, egyfajta édes fájdalmat érzett.

Biztos a hőség miatt, gondolta Beth, olyan levegőtlen ez a vonat,és a hőség...igen biztos azért, az ember ilyenkor furcsa dolgokat képzel, lehet, egy kis napszúrást is kaptam. Homlokráncolva nézett ki és próbálta elfogadtatni magával a saját magyarázatát.

-Meleg van ma.-szólalt meg a férfi újra.

-Igen, nagyon meleg.-hagyta helyben Beth és újra Adamre nézett.-Először utazik erre?

-Nem, dehogy. A szüleim erre laknak, évente egyszer jövök meglátogatni őket.

-Értem. Nekem a barátnőm lakik itt, nyárra mindig meghív magától egészen kisiskolás korunk óta, tudja…

Adam nyílt tekintettel nézett Bethre és simogató hangján megkérdezte:

-Nem tegezdőhetnénk?

-Persze..persze…elnézést én csak…-Beth tekintete a férfi ingének kivágására siklott. Egy elég nagy kereszt lógott a nyakában vékony ezüstláncon. Hirtelen mintha nem a keresztet látta volna  anyakában, hanme egy kereszt lakaú vörös égés nyomot. A lány ijedten csukta be és nyitotta ki újra szemét, de akkor megint csak a keresztet látta ott. Adam furcsán nézett rá.

-Valami baj van?-felemelte a nyakából a nyakláncot és megforgatta ujjai közt.-Mindig magamnál hordom. Tudod…hm…de nem akarlak untatni…-elmoslyodott.

Beth összeszedte magát és az az édesbús mosoly el is feledtette vele előbbi képzelődését.

-Nem untatsz, szívesen…meghallgatlak. Bár a barátaim mindig azt mondják, inkább szónokolni szeretek, de ez nem igaz.-itt felnevetett csengő hangon , hátravetette fejét, mert eszébe jutott az amikor erkölcsi litániát tartott Alexnek és Winnie-nek, és annyira beleélte magát, hogy észre sem vette, és pár percen belül nyomtalanul eltűnt körülötte mindenki.

Adam

Csodálkozva nézte Betht. Ez a nevetés…Hirtelen bevillant neki egy kép. Egy sötét discoban állnak, felé fut a lány és boldogan mellé ugrik, ő felkapja és csodálkozva néz rá. A lány pedig kicsit hátrahajtja a fejét és felnevet. Sötétlila ruhája kiemeli alakját, szőke haja vállára omlik, kimelegedett a táncolástól…

Adam felnézett mikor Beth abbahagyta a nevetést és szórakozottan kijelentette, hogy micsoda hőség van, majd belefogott a mondandójába, amire a lány várt.

-Mindig magamnál hordom ezt a nyakláncot. Születésemtől fogva velem van. Tudod,amikor a szüleimhez kerültem…-itt bocsánatkérően nézett Bethre.- Bocsáss meg, nem is tudom, miért mesélek ilyeneket, valószínűleg van érdekesebb téma is,mint az én életem…

-Jelenleg egyetlen egyet sem tudnák mondani, folytasd csak.-bíztatta Beth  és igazi érdeklődéssel nézett Adamre.

-Szóval nem ismertem az igazi szüleim, kisbabaként egy kórház bejáratánál hagytak egy kis mózeskosárban. Egészséges voltam és erős, csodálták is ,hogy ilyen idősen hogy lehetett ekkora a súlyom, és…Hogy lehetett bennem ekkora élniakarás. A nevelőszüleim sokszor meséltek róla, hogy a nővérek csodagyereknek tartottak. Semmi nyoma nem volt annak,hoyg gondoskodtak volna rólam, és ami még furcsább, egyetlen nő sem szült akkor a városban, vagy a közelben, akinek úgymond, hiányzott volna a babája. Hm, hogy mondjam…anyukám mindig azt mondta, hogy soha nem felejti el a nővér furcsa tekintetét, ahogy kijelenti.

„Angyalok hozták ezt a kisfiút”. Egyébként ha már az angyaloknál tartunk, a kórház neve persze, nem a hivatalos neve, Angel. Vicces ugye? Talán tényleg angyalok hoztak a földre…-Adam elvigyorodott- oh, kicsit elkalandoztam, szóval a nyaklánc ormótlanul lógott a nyakamban, mindenki felfigyelt rá és az a kedves nővér úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére, nehogy valaki le találja venni rólam.

Adam hirtelen elhallgatott, mert Beth nagy szemekkel bámult maga elé.