Daniel megismerkedett egy másik banda énekesnőjével. Kiderült, hogy ő is vérfarkas, és egy érzelmekkel és ösztönös cselekvésekkel teli telihold éjszakán egymáséi lettek. Akkor már minden csak róluk szólt, és csak az érzéseik vezették őket.

Másnap reggel Willow együtt találta őket. Mikor rájött, hogy szerelme megcsalta, egy világ omlott össze bene.

Daniel akkor ráébredt valamire. Veruca felnyitotta a szemét, hogy lássa, ő nem egy normális srác. Hanem vérfarkas. És nem maradhat Willow mellett, mert bármikor bánthatja. Ezért nehéz döntésre szánta el magát. Elmegy, hogy rendezhesse gondolatait.

Már épp készült indulni, amikor Willow belépett a szobájába.

-         Nem beszélhetnénk meg? – kérdezte, s szeme megtelt könnycseppekkel.

-         Nem. – suttogta Daniel.

-         Már… már nem is szeretsz? – Willow hangja állandóan elcsuklott a visszafolytott könnyek miatt.

-         Soha életemben… nem szerettem senki mást. – mondta Daniel és odalépett szerelméhez.

Még egyszer, utoljára megölelte, és már ment volna ki az ajtón, amikor hirtelen rájött mit is tesz.

-         El akarom hagyni a lányt, aki szeretek? Normális vagyok?! – mondta egy kis hang a fejében.

Kezéből kiesett a csomagja, odalépett Willowhoz és mélyen a szemébe nézett.

-         Meg tudsz bocsátani nekem? – kérdezte.

-         Igen. – suttogta a lány.

Átölelték egymást, s még hosszú-hosszú percekig ott álltak.

Daniel végre megértette az angyal szavainak igazi jelentését.

„Soha ne add fel…” Nem csak a vérfarkas-létre gondolt, hanem a szerelemre is. A fiú ott, helyben megfogadta, hogy kitart Willow mellett, amíg csak tud, s megvédi, akár az élete árán is…