A 6 éves Daniel Osborne átlagos kisfiú volt. Iskolába járt és sokat játszott a barátaival.

Egyik este, miután anyukája lefektette, és jóéjtpuszit is adott neki, bármennyire is próbálkozott, nem tudott elaludni. Órákon keresztül forgolódott az ágyában, ám ekkor valami nagyon különös dolog történt.

Hirtelen fény ragyogta be a szobáját, és egy lányalak lebegett be a csukott ablakon. Odalépett a kisfiú ágyához és leült annak a szélére. Daniel ámulva nézte a lányt. Még soha nem látott hozzá foghatót. Karcsú és kecses volt, haja vörös, szeme pedig mélybarna színben játszott.

-         Te angyal vagy? – kérdezte.

-         Igen. És egy üzenetet hoztam. – a lány hangja olyan volt, akár a kellemes zene; lágy és dallamos.

-         Mi az üzenet?

-         Az, hogy bármi rossz is fog történni veled, soha ne add fel, tarts ki, amíg csak tudsz, s meglátod meglesz érte a jutalmad. – mondta a lány. – De most, hogy elmondtam, mennem kell…

-         Fogunk még találkozni? – kérdezte a kis Daniel.

-         Igen. – suttogta a lány.

-         De mikor? – nem tetszett a kisfiúnak, hogy a lány el fog menni.

-         Nemsokára… Ígérem. – mondta. – És ne feledd az üzenetet! – azzal a lány felállt, és ahogy jött, el is tűnt.

A kis Daniel pedig lehunyta a szemét, s rögtön el is aludt…

Pontosan 10 évvel később egy szörnyű esemény árnyékolta be Daniel életét. Unokaöccse, Jordi megharapta. Önmagában ez még nem lett volna olyan nagy baj, de Jordi vérfarkas volt. És mostmár Danielnek is végig kellett szenvednie minden hónapban a holdtöltét. Ám mindig, mikor átváltozott egyetlen dolog lebegett a szeme előtt, egyetlen kép segített neki túlélni. Az angyal, akit 6 évesen látott.Az angyal, aki végigkísérte az életét.

Egyik nap, mikor az iskolában sétált, észrevett egy lányt. Kecses volt és karcsú, vörös hajjal és sötétbarna szemekkel. Pontosan olyan volt, mint az angyal, aki mindig vigyázott rá. Hirtelen hasított belé a felismerés.

-         Ő az! – gondolta. – Persze, hogy ő az, hiszen megígérte, hogy még találkozunk.

Bár éretten, felnőtten gondolkodott, és már nem hitt az ilyen „gyerekes” dolgokban, titkon mindig remélte, hogy egyszer még viszontláthatja az ő kedves őrangyalát.

S most végre megtalálta!

Hetek és hónapok teltek el. Willow és Daniel pedig az idő múlásával egyre közelebb került egymáshoz. Először csak néhányszor találkoztak, aztán egyre többször, s nem sokkal később elcsattant az első csók is. Daniel végre úgy érezte, hogy felhőtlenül boldog, hiszen szeretett és szerették. Az őrangyala – Willow képében – vele volt és vigyázott rá. Buffy oldalán pedig sok démont, vámpírt és szörnyet legyőztek, túlélték a gimit és végre elkezdhették az egyetemet. Itt kezdődtek a gondok…