Az Első dala
2005.07.02. 18:11
Az Első biztatja a sötétség teremtményeit
Csend éjszaka, most én beszélek
S én azt mondom, csendbe, kérlek
Különben fiaid foga tépi fel bársonyod
Úgy, hogy a földre dobsz minden csillagot
Mert a vámpírok, démonok gonosz ereje
Engem követ, s ők általam vezetve
Halkan veszik át az uralmat örökre
Ha egy vadász a földre nem születne
És nem szakítaná fel fekete papírom
Melyre a mindig sátáni terveim írom
Ha nem állna mindig szembe velem
S nem győzné le minden emberem
Már én s gyermekeim irányítanánk
A földet, s vele együtt az éjszakánk
De még ő él, nekem szót kell kérnem
Hogy elharsogjam lelkes beszédem
De ha szót kapok, minden elhal körülöttem
Tudják, hogy én a legmélyéről jöttem
Még a szél is lustán, lassan fúj, de figyel
Rám, és semlegességet színlel
De egyetlen szavamra tornádóvá érik
S hiába tesznek ellene, hiába nézik
Az Első szavára pusztítja a világot
Ő is, ahogy még rengetegen mások
Mert a gonosz nem alszik éjszaka
Hanem terveit buzgón fonogatja
És ha egyszer már nemcsak beszél róla
Hanem hirtelen váltja valóra
És emberek sikítva ásnak sírokat
Akkor jön el a legutolsó nap
És akkor kapok testet, hogy irányítsam
Azt, amit a világból meghagytam
De addig, csend éjszaka, csend
Titkomat nehogy kifecsegd
Vigyázd, jótékony sötéteddel végy meg
S én hálás leszek, örökké teszlek téged
De előtte egy esküt mormolok neked
A vadász hamarosan halott, ne feledd!
|