Giles a szobájában üldögélt a kandalló mellett, nagyon fáradt volt, a szokásosnál is jobban fájtak a tagjai, pedig csak Buffyéktól sétált hazáig. Egy-két éve még ő nevetett volna ki bárkit, aki egy ekkora úttól kifárad, ám most meghajlott háttal próbálta kipihenni magát. Valamit akart még ma csinálni, csak...csak nem olyan könnyű arra emlékezni. Mit is? Gondolkozott, gondolkozott, de nem akart eszébe jutni, pedig valami fontos volt...vagy nem is olyan fontos? Talán csak 1-2 levelet akart átfutni...nem…nem levelek. Hm. Hát persze. A jövendölést akarta elolvasni újra. Ruby sorsának alakulását...

Közeledett a nagy harc, Ruby kirobbanó formában volt, több elismert boszorkány is érkezett a városba, akik lehetetlennek tűnő messzeségből érezték a gyülekező hatalmas erőket. Buffyék háza egyre inkább egy zarándokhelyre kezdett hasonlítani, mindenki támogatásáról biztosította Rubyt, ismeretlenek hajtottak fejet a nagysága előtt, ami teljesen érthetetlen volt a lány számára. Ő nem érezte, hogy bármiben felettük állna,főleg nem a tisztes, híres nagy tudású boszorkányok, harcosok felett, így kellemetlenül érintette a sok biztatás, ám megértette, hogy ez most több, mint puszta elismerés. Mindenki bizonyosságot szerezni jött. Bizonyosságot akarnak arról, hogy Ruby a kiválasztott, hogy a kezébe helyezhetik a sorsukat, az életüket.

Giles visszatért elkalandozó gondolataiból, s felállt, kihúzott az asztalából egy rejtett fiókot, kivett belőle egy bársonyba bugyolált kis tárgyat. Leült a kényelmes székébe vissza a kandalló elé és remegő ujjakkal kibontogatta a szalagot, amivel összefogta a bársonyt, széthajtogatta térdén az anyagot és egy papírtekercset vett a kezébe. Óvatosan fogta meg a megsárgult kitépett lapokat. Pontosan 18 éve őrizte ezeket. Amikor Ruby megérkezett, és Giles rátalált erre a jóslatra, nem akart hinni a szemének, többször átrágta magát rajta, nehéz volt a nyelvezete, többféle holtnyelv keverékéből íródott, eltartott egy ideig, míg pontosan megfejtette, akkor jól az eszébe véste, majd gondosan elrejtette a házában. Azóta egyszer sem pillantott bele, de most valami arra késztette, hogy újra elolvassa a szöveget. Tehát kezébe vette a papírokat és nekiveselkedett a terjedelmes soroknak:

„A világra a béke évei köszöntenek, a gonosz erőt gyűjt és készíti fel legnagyobb harcosait,” -igen erre emlékszem, nézett fel Giles és elrévedezve félhangosan mondani kezdte, amit 18 éve mondott Spike-nak Rubyról és az ő sorsáról: "A gonosz erőt gyűjt és készíti fel legnagyobb harcosait,erősebbeket,mint valaha,azt kell mondjam...még számunkra is legyőzhetetleneket. De hogy a világ egyensúlya ne boruljon fel, valahol a világra született ..."

Újra olvasni kezdte a szöveget:

„...valahol a világra születik  egy kiválasztott. Egy vadász, de sokkal több annál, ismeretlen és hatalmas erőkkel ruházzák majd fel...”

Giles újra felnézett, s mormolni kezdte:

"és ha eléri a 18 éves kort, eljön az idő, eljön a gonosz és meg kell küzdenie vele. Senki más nem veheti fel a harcot, csak ő, ez az ő csatája lesz, rajta áll majd mindenki sorsa.."

Szemével lassan követte a sorokat, tudta, hogy a végén következnek a legfájóbb mondatok, azok a mondatok, amik miatt Rubyt valójában győzelemre és egyben a halálra készítették fel, amiket Spike sosem akart elfogadni, amikről úgy tűnt, tudni sem akar, de ennek ellenére mindannyiuk fejébe befészkelte magát. A halál mint egy távoli fenyegető jövő várt a kis Rubyra, megírt és elkerülhetetlen sorsa a születése pillanatában dőlt el. Giles a távolba nézve mondta hangosan a jóslat legszörnyebb részét, amit kívülről tudott mindenki.

"A kiválasztott a vérével mossa el a gonoszt, a vérével megtisztítja a földet a gonosztól...s halálával új , szebb jövőt teremt a következő nemzedéknek"

Giles-ra még mindig olyan hatással voltak ezek a szavak, mikor először mondta el Buffynak és Spike-nak a jóslat egészét. Összeszorult a szíve, amikor a göndör hajú apróságra gondolt, aki bájos arcocskájával mindenki szívébe belopta magát. Az idős őrző most levette szemüvegét, megtörölgette, majd újra feltette orrára, s arra koncentrálva, hogy ne kalandozzon el, újra olvasni kezdte a jóslat végét, ám ekkor, a betűk összefolytak szeme előtt. Giles levette szemüvegét, újra megtörölgette, majd a sorokra nézve elámult. Nem a szemüvege volt piszkos, nem az öregség viccelte meg, a sorok egybefolytak, és mintha egy rakoncátlan varázsló játszadozott volna a papírral, a betűk új szavakká és mondatokká álltak össze. A szobán hideg fuvallat fújt végig, Giles megborzongott, de nem törődve a hűvös levegővel, olvasni kezdte az újdonsült sorokat:

„A kiválasztott az idő érkeztével elpusztítja a gonoszt, elhozza a békét és utódaival elsöpri a pokol teremtményeit.”

Giles hátradőlt kényelmes székében, a papírokat az ölébe ejtette, gondterhelt ráncos arcán egy pillanatra mosoly suhant át. Egy ember mosolya, aki már megpihenhet, akinek nincs miért már maradnia,akinek a szíve könnyű, és aki tudja, szerettei élnek és mindig emlékeznek majd a hangjára, az arcára, szavaira.

Ruby immár megmenekült, a sorsa megváltozott, a jövő ezernyi boldogsággal és csodával vár rá, és semmilyen gonosz el nem pusztíthatja.

"Holnap elmondom Buffyéknak, holnap elmondom, hogy nincs mitől félnünk, hogy Ruby lesz a győzedelmes harcos, az egyetlen, aki megmentheti a világot és meg is menti, és aki mindannyiunknál különb utódokat hoz majd a világra. Majd holnap...most olyan fáradt vagyok, de holnap...holnap..."-gondolta Giles. Végighordozta tekintetét a kandalló felett lógó képeken, meg-meg pihent az arcokon,kicsit elidőzött Anya és Xander esküvői képén, amint boldogan mosolyognak, sokáig nézegette Willow képeit, az egyiken mosolygott, még hosszú volt a haja, talán 20 éve is van ,hogy készült, a másik képen zavarban van, kezeit tördeli és úgy néz,mint egy kis nyuszi. Aztán jöttek Buffy képei, majd a közös fotók. Spike, Ruby, Buffy, ölelve egymást, valami olyan szeretettel, ami a kezdetek óta összefűzte őket. Aztán, mikor Giles szemei egyre fáradtabbak lettek, tekintetet megállapodott Ruby képén. Pár hete készült, s még nem volt idő keretbe tenni, csak a tükör szélére volt odacsíptetve. A képen Ruby épp a kertben nézett valamit elmélyülten, elszánt tekintete teljes ellentétben állt nevető arcával,a kis gödröcskékkel, amik azonnal láthatóvá váltak, ha mosolyra húzta ajkait .A kép pillanatfelvétel volt, de teljesen visszaadta a lány egész valóját, sugárzott belőle az erő, a megfontoltság és mind e mellet valami olyan gyermeki vonzerő és derűs bizakodás, ami a legszomorúbb, legkétségbeesettebb embereket is eltöltött volna a remény sugaraival.

Giles lehunyta szemeit és egy sóhajtással hátradőlt székében, még egy ideig érezte az ablakon beáradó friss levegőt, majd békés arccal álomba szenderült. Olyan álomba, amiből már senki fel nem ébreszthette.