1. fejezet: Előzmények…

Szereplők: Willow

                   Spike

            Felébredtem… Éjszaka volt. Legalábbis a kőablakon ez látszódott… Kőablak?! Hol vagyok? Belül olyan üresnek éreztem magamat. Ugyanakkor hatalmasabbnak is. Furcsa. Talán….. De nem. Az nem lehet! HISZEN VÁMPÍROK NEM LÉTEZNEK!

            Mikor kiléptem a kriptából-….kriptából…..ez nem lehet…..-minden más volt. Látásom élesebb volt, hallásom, szaglásom is. Megláttam a Bronzt. De hisz…akkor Sunnydale-ben vagyok. Akkor……talán Ő is létezik…

            Muszáj megkeresnem. Talán…ő emlékszik rám. És segít nekem visszaemlékezni. Csak az a másik……ne legyen ott. Minden más. Mintha nem magam lennék. Nem emlékszem semmire. SEMMIRE. Csak azok a fények! Nem érdekes, majd még végiggondolom. Ha kitisztul a fejem. Ha majd nem leszek ennyire…éhes.

            És akkor megtaláltam, amit kerestem. Ott volt. A varázsdoboz. És ő ott ült az ablakban. És sírt. Igen, sírt. Ez rossz. Ez engem is elszomorít. Mikor beléptem a boltba, csend volt. Csak ő ült ott. És sírt. Fel sem nézett…csak sírt. Megpróbáltam közelebb menni hozzá, de nem mertem. Nem tudtam, hogy miért, de nem mertem. És akkor rám nézett. De nem dobbant a szívem, úgy, ahogy szokott, mikor rám néz. Lehet……hogy már nincs szívem?

            Az első, amit mondott, nem esett jól. Nagyon nem. Ha még dobogott volna, megszakadt volna a szívem. De nem tudott. Megkérdezte, amire nem tudtam a válasz, soha.

- Mit akarsz?

- Nem tudom.

Valami belül azt súgja, hogy azt válaszoljam, hogy téged. De nem tettem. Nem tudom miért…de nem. Valami nem engedi.

            Hajnalodott. A nap első sugarai a legrosszbbak. Félrehúzódtam. És akkor olyat láttam, amit álmomban se gondoltam volna. Ő is beljebb húzódott. Be mellém. De nem ért hozzám. Egy kis sarokban álltunk, egymás mellett, de mégis….mintha a végtelen messzeségben volna tőlem. Nem értem. Talán csak nem akart a naphoz érni. De vajon miért…

            És akkor, bent mellette az árnyékban,mikor éreztem az illatát…bevillant egy ujjabb kép. Kennedy. Ő erős. Willow, igen ő az. Már emlékszem. A boltban is. A lány…Willow. Azért fáj annyira, ha sír. A képben, ami bevillant…ki az. Kennedy…Willow…én…és….egy démon. Valamit kántál. Egy varázsigét talán….és akkor…hirtelen…vége…mindig, amikor végre rájönnék valamire. Viszont valami mást is érzek…ez valós…Willow…más lett…erősebb…lehet, hogy ő is…olyan, mint…ÉN?