Nem mindig voltam büszke magamra. Nekem sose volt senkim.
Valószínű ezért lettem olyan amilyen. Viselkedésemmel védtem magam
és lelkem. Szinte minden embernek van rendes családja, nekem ez se
adatott meg. Talán a vadászat mentett meg valamennyire…talán. Ha
egy kicsit öregszik az ember akkor megváltozik, néha akaratlanul, de
másként lát dolgokat. Vagy csak az, hogy öregszünk és a tűz kezd
elenyészni. Ez az élet. Életem sötétebb „korszakait” akkor éltem mikor
a remény elveszett és csak mentem, mentem de nem gondoltam bele
mit teszek. Végül is az élet késztet minket olyan dolgokra amire később
nem leszünk büszkék vagy éppen az pecsételte meg az életünket. Azt
életben fontos, hogy valaki álljon melletted, hogyha elbuksz segítsen
talpra állni, hogy szeressen valaki és hogy szerethess valakit, legyen
értelme az életednek. Tudom nem egyszerű a lét, senkise mondta hogy
az, de meg kell tanulni szembenézni vele. Különben egy megkeseredett
árnyék leszel nem más. Egyszer élünk. Élvezzük ki a létet, nem? Néha
kell kockáztatni, élvezni hogy élsz, tudni, hogy valamitől te is
különleges vagy. De vigyázz van amikor jobb ha nyugton maradsz és
megbújsz mint a kisegér. Az életben egy nagyon fontos dolog viszont
sose kerülje el a figyelmed:” A tetteidért vállald a felelősséget”. Ezt
sose felejtsd el. Megvetéssel társul. Az életet eldobni magadtól sose
jusson eszedbe, mindig jöhet jobb, fordulhat a kocka.