Egyszer az életben
2005.04.16. 09:06
Willow Tara... nekem egyébként is gyengém ez a dolog, de ez az írás, ez gyönyörű
Willow a Summers-ház padlásán kutatott egy régi varázskönyv után,amit Giles kért tőle.Úgy emlékezett,azt is felhozták ide,amikor a sok régi kacatot kiválogatták hetekkel ezelőtt.Most tetőtől talpig porosan ült egy halom játékbaba,félszemű mackó és régi hintaló között,homlokán egy fekete folt éktelenkedett.Az előbb kente rá kezével véletlenül,melege volt,mert a délutáni nap sugarai besütöttek az apró tetőablakon.Willow kinyújtotta elgémberedett lábait,majd kicsit odébb csúszott,hogy egy újabb kupac kacatot vizsgáljon át.Egy régi doboz akadt a kezébe,ezt is múltkor hozták fel,emlékezett is rá,amikor bedobta a többi régi ruha és könyv mellé.Most ahogy megemelte,furán súlyosnak tűnt,a múltkor ezt nem is vette észre,kicsit megrázogatta hát,hátha van benne valami.Tompa hangot hallott belülről,valami nekiütődött a doboz falának.Willow kíváncsian kezdte bontogatni a dobozt,gondosan le volt ragasztva minden sarkánál,a lány egyre kíváncsibb lett,s a nagy igyekezetben újabb koszfoltot húzott arcára kezével.Végre sikerült feltépnie a ragasztást,ahogy kinyílt a doboz,tompa puffanással egy kis könyv landolt Willow ölében.Semmi különös nem volt rajta,egy egyszerű barnakötésű könyvecske,se író,se cím...Willow kicsit csalódott volt,de úgy döntött,ha már ennyit vacakolt a doboz kinyitásával,akkor belenéz a könyvbe.Lassan nyitotta fel a vastag borítót,egy üres lapra lelt,s egy préselt lila virágra,óvatosan a borítóra fektette a kis virágot és úgy lapozott tovább,hogy az ki ne essen.A következő oldalon apró kacskaringós betűkkel egy dátum állt és pár sor bejegyzés.Willow szíve keserűen szorult össze.Ezeket a betűket száz közül is felismerné...Tara írása.Tara naplója.Nem tudta,hogy Tara naplót írt,mikor a lány meghalt és Wilow először tért vissza a házba, rettentő nehéz volt belépnie a szobájába,folyton emlékképek villantak be mindenről.Ahogy kicsit múlt az idő,egy lusta reggelen Wilow erőt vett magán és a régi holmikat összeszedegette egy dobozba.Nem nézegetheti örökre ezeket,nem temetkezhet bele a fájdalomba,mert ha hagyja,felemészti őt.Akkor felhozott ide mindent,és próbálta elfelejteni azt a rémálmot,azt a reggelt,amikor ott fent hoztak egy igazságtalan döntést,egy döntést,amivel megfosztották őt a boldogságtól.
Csak ült a padlás közepén,aza pró ablakon beszűrődőd narancs féynben és nézte a gyönyörű betűket.Nem olvasott,egy szót sem olvasott el...csak nézte,ujjaival végigsimogatta a fekete betűket,lassan lapozgatni kezdte a kis naplót,amíg elért az utolsó bejegyzéshez.Még a könyv fele üresen állt,de ettől a dátumtól fogva Tara nem írt többet.
Willow lesütötte szemeit,torkát mély fájdalom szorította össze,amikor olvasni kezdte a fekete betűkkel írt mondatokat.
Szeptember 12.
Azt hiszem,minden ember életében van egy nap,egyetlen nap,amikor átéli a teljes boldogságot,amikor úgy hajtja álomra a fejét,hogy azt mondja magában:
"Ha holnap nem ébredek fel,azt se bánom,mindent megkaptam,ennél soha boldogabb nem lehetek."
A mai nap egy csoda volt,képtelen sok szépséggel és...le se tudom írni...Talán nem is léteznek szavak,nem,nem léteznek...Hogy írhatnám le az érzést,amikor szerelmesen szeretnek?
A késő délutáni nap fénye beszűrődött az ablakon,az ágyon feküdtünk.A hátam a falnak vetettem,Willow az ölembe hajtotta a fejét,egyik kezemmel lágyan simogattam a haját,a másikal pedig összekulcsoltuk az ujjainkat.Az ablakon át néztem a fák sárguló leveleit,amint aranyszínbe vonják őket a szeptemberi nap sugarai.Erőtlen szellő rezgette a leveleket,s mintha táncba hívta volna őket,egy egy megfáradt barna levél feladta a küzdelmet és a szél hátára kelve engedelmesen keringőzni kezdett vele.
Willow mozdulatlanul feküdt az ölemben,majd óvatosan megmozdította a fejét és felnézett rám.Nem szólt egy szót sem,de a szeméből kiolvastam mindent..mindent amit úgyse tudott volna elmondani,magamhoz húztam,megcsókoltam a homlokát,majd összeölelkezve feküdtünk az ágyon.Hallgattuk egymás szívének dobogását,és ámulva vettük tudomásul szerelmünket.
A lemenő nap fénye körbevonta testünket és észrevétlenül hozta el az éjszakát.Willow most nyugodtan alszik a vékony takaró alatt,ütemesen ereszkedik fel-le a mellkasa, a hold megvilágítja a vonásait,amik most szebbek,mint valaha.Nem kapcsoltam villanyt,nem akarom felébreszteni,a hold kékes fényénél rajzolgatom ide a szavakat.Többé soha nem írok ebbe a naplóba...nincs mit leírnom többé... Ha holnap nem ébredek fel,azt se bánom,mindent megkaptam,ennél soha boldogabb nem lehetek...
Tara
Willow becsukta a naplót óvatosan,hogy a kis lila virág ki ne essen az első lapról.Falállt,lesöpörte magáról a port,ruhájába süllyesztette a kis naplót és szomorú mosollyal ajkán indult le a lépcsőn.
|