Caligo felöltözött, és összepakolt. Egy aprócska bőröndbe rakta a cuccait, illetve inkább Buffy ruháit. Belenézett egy tükörbe, és nevetve szűrte le a tanulságot, nem látszik. Inkább végigtapogatta arcát, nem maradt heg, ugyanolyan tökéletes, mint 300 éve. Testén se marad seb vagy heg, és lassan visszaszerzi elveszett izomzatát is, de nem maradhat. Ennyi élősködés elég egy örökkévalóságra. Lerakta a pakkot a kanapéra, és felfele indult, hogy lerakja a levelet, amit Willownak írt. Nézte a papír a szép, kerek betűkkel, de olvasni már nem volt ereje, százszor olvasta el eddig, hogy tökéletes legyen. Angel és Spike Buffyval járőrözik valahol, most nem zavarják meg. A boszorkány szobájába érve egy képet pillant meg a falon, Willow mosolyog rajta, gyönyörű zöldes-kék szeme, mintha csak őt nézné, haját fújja a szél. Caligo elteszi zsebre a képet, hogy ha már ő nem tud emlékezni, emlékeztesse a fotó. A fényképen lévő boszorka az ágyában alszik, nem mosolyog, de elragadó. Caligo keze szinte öntudatlanul fut végig arcán. Lent csattan az ajtó, Willow felriad:

-         Mi csinálsz itt?

-         Semmit! – majd rohan lefelé, a járőrök fáradt fejjel lépnek be, Spike elkeseredetten mormog valamit, Buffy ideges

-         Csapatokat gyűjtött? – kérdezi ijedten Willow

-         De még mennyit! – válaszol Buffy – öltözz fel, Caligo szólj Dawnnak, hogy mi elmegyünk, zárja be a házat. - az utasított vámpír felrohan, Dawn alszik, óvatosan felébreszti, majd halkan, beszélni kezd:

-         Figyelj, van egy kis gáz, holnap találkozunk, zárd be a házat.

-         Én is akarok menni!

-         Kicsi vagy még, nem akarom, hogy életveszélybe kerülj. A lelkem nem bírná elviselni! – az utolsó mondatot, kicsit melódrámaian ejtette, Dawn elmosolyodott

-         De ígérd meg, hogy senkinek nem lesz semmi baja!

-         Emlékszel, amikor még gyenge voltam és sétáltunk? – bólintott – akkor is megvédtelek volna, és most is megvédem őket. Hülyén hangzik tőlem igaz?

-         Nem, úgy hangzik, mint egy átlagos lelkes vámpírtól: Félelmetesen. – lentről Buffy kiáltása hallatszott

-         Mennem kell, jó éjt, Dawn!

Kicsit fura volt, ahogy mentek, Buffy elől, mellette Angel és Spike, utánuk Willow és Caligo. Leginkább, mintha valami nagy leszámolásra készülnénk, pedig csak pár vámpírról volt szó. Spike odaszólt Caligonak:

-         Mint a régi szép időkben, megyünk öldökölni.

-         Igen, csak egy vadásszal, lélekkel, és a saját fajunk ellen.

-         Ne légy ünneprontó, a vér szaga mindenhol ugyanaz!

-         A harc heve mindenhol, egyformán forró – kacsintott a lány, úgy néztek egymásra, mintha egy titkot idéztek volna fel, Buffy kellemetlenül érezte magát, hogy a két vámpírnak ilyen múltja van. Egy épülthez értek berúgta az ajtót, 20 vámpírral kellett szembenézniük. Kinéztek egyet-kettőt fejenként, és ütni kezdték. Willownak annyi volt a dolga, hogy bezárja az ajtókat, hogy a fődémon, ne tudjon elmenekülni, miután ezt megtette, csak állt és várt, hogy minél több por legyen körülötte. Egy vámpírnak feltűnt egyedülléte, és megtámadta. Angel kiáltott a legközelebb lévő Caligonak, aki közbe akart lépni. Nem volt veszélyes akció, egyszerűen odamegy, és kinyírja a támadót. Már bele is vágta a karót, amikor megcsúszott, és a falnak esett. A falból egy fadarab állt ki, ami a hátába fúródott. Szeme elkerekedett, Willow felsikoltott, az utolsó gonosz vámpír hamuja a földre hullt. Mindenki megkövülten állt, már nem tudtak közbe avatkozni, már senkise tehetett semmit. Caligo nem esett porrá, csak előrelépett, testét lehúzta a karóról, és összeesett. Willow odarohant, ölébe vette a fejét. Angel szólat meg először:

-         Haza kell vinnünk! – szelíden kibogozta Willow karjaiból, és az ölében vitte, Caligo nagyon vérzett.

-          Mi lehet a legrosszabb? – kérdezte Willow könnyein át

-         Caligo halhatatlan, nem fog vele semmi történni. – Spike válaszolt, de látszott ő sincs nagyon meggyőzve igazáról. Mikor a házba értek, Dawn fogadta őket, ahogy meglátta, sírni kezdett:

-         Megígérte, nem lesz semmi baja!

-         Engem akart megmenteni – ölelte át a lányt Willow, eszébe villant a gondolat, ha meghal, az ő hibája lesz.

-         Gyere ide, Will! – hívta Spike miközben, lefektették az ágyra a sebesült, eszméletlen vámpírt, Buffy fent telefonált Gilesért. Spike egy papírdarabot mutatott:

-         Ezt a zsebébe találtam, a fotód mellett – és kezébe adta a levelet, és a mosolygó képet.

-         Ha meghal, csak a képen fogok mosolyogni… - kibontotta a levelet:

Willow!

Sajnálom, hogy nem volt bátorságom szemedbe mondani, hogy ma este elmegyek.

Remélem, meg tudod bocsátani nekem. Ez a levél azért íródott, hogy tudd köszönöm. Nem hagytál meghalni, ápoltál, szerettél. Lelket és új hitet adtál. Emlékezetem poros kötetei között a legfényesebb történet leszel. Egyszer, ígérem, meglátogatom a sírod, és viszek virágot, sot talán könnyet is fogok ejteni, de Te ne sírj.

Caligo

Willow halkan sírt, Spike nem esett pánikba, magához ölelte, de talán csak azért, hogy saját könnyeit elrejtse. Buffy és Giles jelent meg, Buffy is megölelte Willowt, és felvezette a nappaliba. Spike még egy mondatot otthagyott Gilesnak:

- Ha meghal, ha nem tudja megmenteni, én megölöm…