Caligo elment aludni, kicsivel később hatalmas durranás a lépcső irányából. Angel és Spike verekedtek össze, azon, ki aludjon Buffy szobájában, mire Buffy lelökte őket a pincébe. Caligo komótosan felállt, lés szétszedte őket, ami abból állt Angelt az egyik Spikeot a másik sarokba dobta.

-         És most aludjatok, mint a jó tömeggyilkosok! – és visszafeküdt a puha ágyba, Spike próbálkozott mellé feküdni, de a lány letolta mindig. Nem igazán figyelt rájuk, agya Darla körül forgott, persze szigorúan platóian. Arra gondolt, ha vele szemét volt, milyen lesz Willowval. Aztán eszébe ötlött, nem is lesz a boszorkánnyal. Miért töri ezen a fejét, ha tudja, most már végleg elszúrta. Még nem zárta le teljesen? Egy kihalt házat látott maga előtt, elindult felé, az ajtót Willow nyitotta ki, de öreg volt, ráncos, és … és gyönyörű még így is. Caligora nem tett kevésbé mély benyomást, mint mikor először látta meg. Kinyitotta az ajtót, mindegyik szobán végigvezette, mindegyik helyen egy gyilkosságot néztek meg a vámpír életéből. Az utolsó szobában egy jelenet, a fiatal Willow sír Caligo átöleli, duruzsol a fülébe, majd ellöki és elindul valahova messze.

-         Így ölted meg a fiatalságom vámpír – és a kalauza elfoszlik, és egyedül marad a síró lánnyal, majd felébred. Valószínű sikított, mert Angel hajol fölé. Eltaszítja magától

-         Azt hittem valami baj van…

-         Nincs semmi. Hány óra van?

-         Este 7 körül, Buffy kiengedhetne már minket… - filózott Spike

-         Bezárt? Ne már! – de nyílt az ajtó. A két fiú mint két kamasz futott fel Buffyhoz, Caligo is elindult, de őt az éhség vezette. A konyhában egy beszélgetés ment, mikor a vérhez sétált:

-         Bármikor feláldoznám magam érted – búgta Spike

-         Én már fel is áldoztam – kontrázott Angel

-         Szeretlek, nem emlékszel azokra az éjszakákra, amit együtt töltöttünk? – nézett mélyen a szemébe Spike

-         Én voltam neked az első – nézett hipnotikusan Angel is

-         Mindkettőtöket szeretlek… - Caligo épp a hűtőben keresgélt, erre a mondatra becsapta az ajtót, és beszélni kezdett

-         Egyiket sem szereted. Ha szeretnéd, az egyiket tiszteletből, a másikat szerelemből hagynád békén. Mi lelkes vámpírok nem vagyunk alkalmasak a szerelemre…

-         A saját nevedben beszélj! – morogta neki Spike

-         Ne általánosíts! – erősítette meg Angel

-         Akkor máshogy fogalmazok, egy vadász nem képes szeretni…

-         De Willow igen! – Buffy vitába szállt, a két vámpírfiú elhúzódott, ez nem az ő harcuk -  és szeret téged, te meg önzőzöl.

-         Nem vagyok önző! Tudom, így jobb neki!

-         Persze, ti vámpírok, meg az erkölcseitek. Csak ő tudja mi a jó neki, a barátja vagyok, és azt akarom, hogy boldog legyen. Ha ehhez feltétel vagy, hát legyen, téged is elvisellek. De ha megbántod őt, vagy elmész, megkereslek és…

-         És? Csúnyán nézel rám? Ejnye-bejnyézel? – Buffy szeme hideg volt

-         Megöllek…

-         Nem vagyok alkalmas rá, hogy boldog legyen velem.

-         Megpróbáltad? Szerintem félsz, Caligo. Mi van ha Willownak mégsem fogsz kelleni, ha pár év után szakítotok, ki foltozza majd össze szegény lelkecskéd? – Caligo megütötte, Angel és Spike támadott volna, de Buffy felnevetett – mi sem bizonyít jobban, mint ez a balegyenes…

-         Ne tereljük a szót rólad. Lehet félek, de nem használtam ki!

-         És az átok felbontása? Az mi volt…

-         Egy baleset, nem tudtunk uralkodni… neked ismerős lehet… - de a megjegyzései már nem hatoltak Buffy páncélja alá. A vadász tudta nyert, legyőzte szópárbajban Caligot, mi tagadás büszke volt magára. Caligo sértődötten elvonult, nagyon zavarta a vereség, a nappaliban összeütközött Willowval, megijedt. Csak nézték egymást, majd szótlanul elmentek egymás mellett, Caligo biztos volt benne, hamarosan elhagyja a várost…