Ott táncolt egymaga,

s körbevette őt

férfiak hada.

Csak néztem

hogy mással hogyan

kacérkodik éppen.

Elég volt egy nevetés

s máris tudtam,

őt sosem törli feledés.

Tüzes szemei rám néztek

s benne volt

minden apró részlet.

Tűzként lobogott vadsága,

táncában érződött

ereje, nagysága.

Hogy ő legyőzhetetlen

s a világ számára,

neve feledhetetlen!

Ő maga félelemmel teli,

de a félelmét

bűbája fedi.

Ismerem minden vonását,

kezén lévő képnek

minden kis rovását.

De őt magát nem,

mert ő

kiismerhetetlen.

Csak egy lány, de mégsem az

kiválasztott, neki

élete a harc.

De ő mindig csak játszik,

míg más

hidegségétől fázik.

Soha nem láttam többet;

őt kötél, s semmi

meg nem köthet.

De még előttem van a nevetés

melyet sosem

töröl feledés.

Előttem van a neve,

s hogy tényleg

elfeledhetetlen-e?

"Az enyém vagy!"

mondta határozottan.

"Ki vagy te?"

kérdeztem halkan.

"Csak egy lány, kit holnap

eltöröl a feledés!"

"Téged, soha!

Örökre bennem élsz!

Kérlek, áruld el a neved!"

Egy utolsót rámnevetett.

A nevem? Faith,

csupán ennyi és kész."

Majd futó léptekkel

elhagyta a várost,

elment az éjjellel.

De még most is

fülemben cseng utolsó szava,

S még most is látom,

hogy táncolt ott egymaga.

Még most is fülemben zúg a neve

S ma is remélem,

hogy egyszer újra táncolok vele.