Caligo : Gyere velem, add meg magad, neked adom az éjszakát |
Gyere velem, add meg magad, neked adom az éjszakát
2005.04.03. 07:54
Két nap telt el beszélgetésük óta, nem igazán érintkeztek, de ha mégis, megpróbálták a legtovább nyújtani. Például a konyhába voltak, és Willow kérte a kenyeret, Caligo volt hozzá legközelebb, odanyújtotta a kosarat, a boszorkány végigsimított a kézfején, és úgy vette el, miközben nem vették volna le egymásról a szemüket. Viszont nem beszélgettek. Maximum köszöntek, így is izzott közöttük a levegő. Dawnnak mindig nevetnie kellett, ha meglátta őket, mindenki más zavarba jött, a vámpír pillantása túl kifejező volt. Egyszer Spike jött látogatóba, mindenki a nappaliban lézengett, Caligo a falnak dőlve nézte a tévét, mikor elé ugrott Miss. Kitty, a vámpír elég érdekesen reagált, átváltotta az arcát, és kezét védelemre állította be. Spike nevetni kezdett, a macska megijedt, Willow karjába bújt, és fújt a támadójára, a boszorkány bután nézett:
- Ez csak egy macska! Mi a baj?
- Caligo utálja macskákat. Emlékszem éppen egy többgyerekes családot irtottunk ki, mikor megjelent a gyerek kiscicuskája, kedvenc vámpírnőm bezárkózott egy szekrénybe.
- Beleestem! És bezárult… nem ijedtem meg!
- Ahogy most sem – Willow nevetett – talán mégse vagy olyan bátor – és nyávogott egyet, a piszkáltat kirázta a hideg.
- Nem szeretem a macskákat, olyan… - kereste a jó szót – macskák, rossz emlékeket őrzök velük szemben.
- Meséld el! – és Dawn az ölébe húzott egy adag popcornt, imádta a lány történeteit, ha a vége gyilkolás, vér, kellemetlen helyzetek, akkor szerette legjobban hallgatni, ez a história izgalmasnak ígérkezett.
- Hát, nagyon régen kezdődött, vagy 360 éve. Fiatal voltam, gyerek, és volt egy macskám. – elpirult, Willow elmosolyodott, ritkán látja szebbnek, mintha elpirul – Frederick volt a neve, elég nagydarabra nőtt meg, és nem aludhatott bent az ágyamban, az udvaron kellett maradni, amit nagyon utált. Szóval egyik este kimentem mellé én aludni, szüleim nem tudtak róla, az ajtó elé feküdtünk le. Egy macska nem alszik túl nyugodtan, sokat forgolódott, és karmolt, ez még nem lett volna baj, de egy rossz mozdulattal ráfeküdtem a farkár, megvadult. Elfutott, én meg utána, egy erdőbe, egy nagy sötét erdőbe. Követni kezdtem, nem lehetettem több 8 évesnél, nem vettem észre, amit követek az egy kicsit nagyobb macska. Egy hiúz, egyszercsak megfordult és rám nézett, feltűnt, nem az én kiscicám. Hazáig futottam, ott az ágyamba fúrtam magam. Rövid idő után elaludtam, majd még ezen az éjszakán egy hatalmas sárga szempárra ébredtem fel, ami közvetlenül az arcomba bámul. Felsikítottam, Frederick megijedt, verekedni kezdtünk, majd elmenekült, azóta nem láttam. Szüleim másnap reggel nagyon megszidtak, a karmolások miatt, és eltiltottak a macskától. Ez a kiszabható legenyhébb büntetés, soha többet macska! – körbe nézett – jó nem túl érdekes történet! – kibuggyant a nevetés, mindenki elképzelte, ahogy a kis Caligo megpróbál ölelgetni egy hiúzt. Miss Kitty leugrott Willow öléből, és mint egy királynő a végszava után kiment a szobából. Caligo, mint egy macska, fújt utána. Spike megszólalt:
- Nekem miért nem mesélted el? Érdekes történet!
- Kuss, ha nem akarok, hogy beszélgessünk Williamről, hogy ő mitől félt. – cinkos mosollyal nézték egymást, majd Spike tekintetébe félelem vegyült
- Véres pokol, csend asszony! – Caligo felnevetett
- Most még nem, majd ha még valami rosszat teszel, vagy mondasz. Sakkot kaptál drágám! – Spike szitkozódva ment ki a szobából.
- Mesélj még! – kérte Dawn – de most valami, mást.
- Mára nincs több történetem, inkább megyek aludni.
- Mesélj arról, hogy lettél vámpír – nézett rá Willow – még sosem beszéltél róla.
- Egy gyönyörű éjszaka volt, kimaradtam. Semmi kedvet nem éreztem ahhoz, hogy hazamenjek a férjemhez. Inkább sétáltam, azt képzelve szabad vagyok. Tudtam, eléggé megkapom a magamét, ha nem érek haza időben a piacról, de már mindegy volt. Szóval az utcán jártam, mikor a hátam mögül egy mély hang hallatszott. „gyere ide, te lány, ne félj tőlem, mutatni akarok valamit”, persze, hogy megközelítettem, olyan titokzatosan nézett. Magas, barna férfi, élénk szeme gúnyosan mosolygott. „mit akar egy tisztességes nőtől az éjjel?” kérdeztem. „egy tisztességes hölgy nem sétálgat egyedül este, hazamegy a férjéhez” „honnan tudja, hogy házas vagyok?” „Figyellek!” „Nem hiszem el” „Egy házban élsz vele és a szüleivel, van egy nevelt fiad, és utálod az életed, most is arra gondolsz, milyen jó lenne, valahol máshol élni, valami mást csinálni. Örökre az éjszakában élni, ahol nem köt meg az álnok jog. Ahol nem vagy házas, és szabadon élheted ki titkos vágyaid, gyere velem, add meg magad, neked adom az éjszakát”
- Már tudom, honnan tanultál meg ilyen szépen beszélni. – jegyezte meg Willow
- Melephe is értett hozzá, rögtön a vérem adtam neki. Még aznap éjjel felébredtem, és a házunkba mentem. Mindenkit lemészároltam, kivéve a fiam. Őt elvittem egy baráthoz, nem voltam képes megölni. Alig volt 2 éves, mikor felnőtt, meggyilkoltam, de csak azért mert rám támadott, egyébként vámpírrá tettem volna, és még most is élnének. Ennyi, mehetek aludni?
- Nem akarsz… - próbálta Dawn
- Nem, fáradt vagyok, és jobb nem bolygatni Caligot.
- A gonoszság a részed, ha temeted, akkor is, félj tőle, ő a legnagyobb ellenséged. – Willow komoly arccal mondta ezeket, Caligo meredten nézte, ahogy hallotta saját szavait - beszélj róla, különben nem tudod feldolgozni.
- Köszönöm a tanácsot boszorkány, valahonnan ismerős, lehet megfogadom. – majd lement a pincébe, de sokáig nem tudott elaludni, Gondolatai első beszélgetésük körül forogtak, majd a másodiknál…
|