A kis lakásban minden szana-szét hevert. Ruhák, ágyneműk, háztartási eszközök voltak szétdobálva mindenfele, a kész bőröndök az ajtónál sorakoztak.

      Kennedy éppen nagy pakolás közepén tartott, amikor megszólalt:

- El sem hiszem, hogy elmegyünk. És ilyen hirtelen.

Willow felmászott az ágyra egy nagy adag ruhakupac tetejére és magához húzta a lányt.

- Tudod, hogy vagy holnap indulunk, vagy egy hónap múlva. A lakást csak egy hónapra tudjuk kibérelni. És hát, tudod, nekünk ott az otthonunk…

- Tudom. Csak már úgy megszoktam itt lenni.

- Én is – suttogta Willow alig hallhatóan, majd egy lágy csókot lehelt Kennedy ajkaira.

***

Buffy az ágyon feküdt, ujjait összekulcsolta a mellette pihenő Marco-éival.

- Tényleg eljönnél velem? – kérdezte.

A férfi bólintott. Képes lett volna mindent otthagyni, az egész életét a lányért. Szerette őt. És ezt Buffy is tudta. Érezte. Kimondhatatlanul jó érzés, ha valakit szeretnek. Meg kell becsülni. Ám Marco semmit sem tudott az egész vadászosdiról, és amúgy is, ha hagyná, hogy vele jöjjön, veszélynek tenné ki. Ha viszont nélküle megy, egyedül lesz. Megint. És annál semmit nem utált jobban. Szüksége van valakire.

Végül az önzőség mellett döntött, és a saját érdekeit nézte. De azért azt mégsem akarta, hogy Marco ne tudja mi vár rá.  „És akkor még mindig megváltoztathatja a véleményét, és minden valószínűség szerint meg is fogja.” Így nagy levegőt vett, s belekezdett élettörténetének mesélésébe. Persze csak nagyvonalakban. Nehogy túlságosan elijessze.

Marco könnyen fogadta a hírt. Azt mondta, az ő nagypapái is meséltek neki ilyenekről. Na igen, az olaszok nem nagyon izgatják fel magukat olyan apróságokon, mint vámpírok meg démonok. Tehát az utazók létszáma eggyel megnőtt Buffy nagy örömére.

***

Dawn félénken kopogott egy barátságos ház ajtaján. Egy szőke hajú, félénk lány nyitott ajtót. Első ránézésre látszott, hogy nem Olaszországból származott. Ausztriából költöztek ide.

- Szia – mondta feszengve Dawn.

- Szia – válaszolta elpirulva a lány.

Álltak egy darabig és nézték egymást, majd Dorotea észbe kapott és még jobban elpirulva behívta a küszöbön ácsorgó lányt.

- Csak azért jöttem, mert elköltözünk… Holnap… Csak… gondoltam elmondom – fejét lehajtva nézte a padlót.

A szőke lány szemében mintha könnycseppek jelentek volna meg:

- De… hiszen most költöztetek ide… - suttogta halkan. Angol-ja majdhogynem tökéletesnek hatott, hiszen Ausztriában intenzíven tanultak nyelveket.

Dawn csak bólintott, nem hitte, hogy jönne ki hang a torkán, ha megpróbálna beszélni. Kerülte a lány tekintetét, nem nézett a könnyes szemekbe. Lassan közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta annak puha ajkait. Majd megfordult, és kisétált az ajtón.

Dawn nem nézett hátra, szeméből kigördült egy könnycsepp. Dorotea az ő titka volt. Nem beszélt róla senkinek. Habár nem is nagyon volt miről beszélnie. Egy suliba jártak… És egy kicsit közelebb kerültek egymáshoz. De egy-két csóknál sosem történt több közöttük. Mindazonáltal biztosra vette, hogy Buffy kiakadna, ha megtudná. Így hát hallgatott… Ezt az aprócska titkot, Dorotea-t magával viszi majd a sírba…

***

Xandler egy kocsmában ült. Már a harmadik korsó sörnél járt. Nem, ő nem akart visszamenni Sunnydale-be… Ott éltek Anya-val, ott halt meg… Minden rá fogja majd emlékeztetni. Ezerszer megbánta már, hogy nem vette el feleségül… hogy akkora fájdalmat okozott neki. De már késő volt sajnálkozni, akkor kellett volna másként alakítani a dolgokat. Zsebéből előhúzott egy kisebb tőrt, amit Buffy cuccai közül nyúlt le. Hosszasan, elgondolkozva nézte a pengén meg-megcsillanó lámpafényt. Majd megrázván a fejét visszacsúsztatta zsebébe a tőrt, s inkább kért még egy korsó sört a bárostól.

***

A római reptéren egy, az Amerikai Egyesült Államokba induló repülő állt felszállásra készen. Buffy szorosan fogta a mellette ülő Marco kezét. Mögöttük Willow kényelmesen hajtotta fejét Kennedy vállára, Dawn pedig elgondolkozva nézte őket. Giles olvasott valami könyvet, ami a Pokol szájának megnyílásának lehetőségeit latolgatta, Xandler pedig elgondolkozva meredt maga elé.

A repülőgép kifutott és lassan emelkedett a magasba.

Buffy a kis ablakon keresztül nézte a tájat, s úgy suttogta magának:

- Bye-bye Európa… Bye-bye nyugodt élet… – azzal mosolyogva nézett Marco-ra.