Újra Sunnydale
2005.03.30. 06:29
hát semi sem tarthat örökké
Buffy sietve sétált az utcán. Körülötte olasz gyerekek sétáltak iskolába. Na de ők aztán nem siettek. Az olaszok sosem sietnek... Ha valamit, hát ezt megtanulta azalatt a pár hónap alatt amit itt töltött. Befordult a sarkon, egyenesen egy kis bárba tartott, ahova megbeszélték a találkát.
Egy hónapja itt találkoztak először. Buffy éppen állást keresett, és próbálta elmagyarázni a bár tulajdonosának, hogy ő nagyon jó munkaerő lesz, már dolgozott pincérnőként, és nagyon jó természete van, és hogy vele biztosan nem lesz probléma. Mindezt persze angolul. A tulajdonos pedig egy szót sem tudott angolul. Marco vendégként ült a bárban, egy darabig mosolyogva figyelte a lány szerencsétlenkedését, majd odament és segített neki. Persze a munkát nem kapta meg, hiszen elég nehezen tudta volna felvenni olaszul a rendelést, de egy vigasztaló-nyalókát azért kapott a tulajdonostól kárpótlásul, hogy ne legyen szomorú. Marco-val pedig elkezdtek találkozgatni. Spike óta ő volt az első, akivel biztonságban érezte magát. Szüksége volt rá.
Buffy az emlék hatására mosolyogva lépett be a bár ajtaján, s szemei rögtön rátaláltak a sarokban ülő férfira. Marco középmagas volt, szénfekete haja össze-vissza állt. Szemei is szinte feketének tűntek. Lehuppant mellé:
- Bocs a késésért.
Marco nem szólt semmit, csak mosolygott. Azzal a bizonyos mosollyal, ami mindig pirulásra késztette a vadászt.
- Öhm… Azt mondtad a telefonba, hogy elmegyünk valahova.
Marco bólintott, a mosoly nem tűnt el ajkairól.
- És hova?
- Meglepi…
***
Dawn és Willow együtt sétáltak az egyik kis sikátorban, az épületek szorosan körbefogták őket, de a napsugarak még így is találtak maguknak utat, s meleggel árasztották el az utcácskát. Dawn a város egyetlen angol kéttannyelvű gimnáziumába tartott. Willow pedig a közvetlenül mellette lévő, szintén kéttannyelvű egyetemre. Így legalább értették az órák anyagát.
Kiértek a térre, ahol a két épület állt. Mosolyogva mondtak egy-egy szia-t egymásnak, majd ki-ki ment a saját iskolája felé.
***
Xandler egy építkezésen dolgozott. Úgy tűnt, neki ez a sorsa. Na meg ehhez értett, és semmi máshoz. Szerencsére a szeme rendbejött, – amit teljes mértékben Willow varázslatának köszönhetett - így kaphatott állást. Teljesen megváltozott mióta eljöttek Sunnydale-ből. Komolyabb lett, csak néha-néha viccelődött, és azt is csak gúnyosan. Nagyon fájt neki Anya halála, még mindig nem dolgozta fel. Talán soha nem is fogja.
***
Giles otthon olvasott egy számára roppant izgalmas tudományos könyvet, Kennedy pedig egy újságban töltött ki egy szerelemtesztet – vagy valami hasonlót. Megfogadta, hogy most az egyszer nem csal, és nem nézi meg melyik válasz ér a legtöbb pontot. Nyelve hegyét kidugva karikázgatta a válaszokat, majd végezvén lapozott egyet.
- Három, három, kettő, három – mondta hangosan a pontértékeket – három, egy… Egy? Mi az, hogy egy???
Giles felpillantott a könyvéből, hogy megnézze min háborodott fel Kennedy, de megcsörrent a telefon. A figyelő odalépett és felvette.
- Szervusz… Hogy mi?... Persze. Azonnal indulok – s mielőtt a kanapén ülő lány annyit kérdezhetett volna, hogy ’mi az?’ elhagyta a lakást…
Kennedy csak bámulta a férfi után becsapódó ajtót, majd megrázva fejét visszatért a teszthez, hogy megtudja mire is kapott ő csak egy pontot…
***
Már estefelé járt az idő. Buffy egy csodálatos napot töltött Marco-val a vidámparkban. Nem is emlékezett mikor járt utoljára vidámparkban. Ezért szerette az olasz férfit. Felvidította. Csak most, lassan 23 évesen döbbent rá, hogy imádja a hullámvasutakat. És azokat a bigyókat amik ide-oda rángatóznak…
Mindenesetre a szép nap véget ért, s miután már sütött sütit, jobb dolga nem lévén ismét a tévénézésre szorult. Valamilyen akciófilmet nézett. Csak annyit értett belőle, hogy Tom Cruise a főszereplője… De azért nagyon elmerült benne, s érdekesebbnek találta, mint a másik adón menő romantikus filmet.
Kinyílt a bejárati ajtó, s Giles lépett be rajta. Buffy mellé sétált.
- Híreim vannak – mondta, majd levette és megtörülgette a szemüvegét.
- Ne most – de alighogy kimondta, vége lett a filmnek –Hé! Így nem lehet vége… ennek nem is volt vége! - azzal dühösen kapcsolta ki a készüléket.
Giles leült a fotelba:
- Nem is tudom, inkább várjuk meg a többieket.
Buffy megvonta a vállát, jelezvén, hogy neki aztán édes-mindegy. A konyhába sétált és kihozott egy tál furcsa, barna sütit.
- Én csináltam. Kóstold meg!
A figyelő bátorságot gyűjtve elvett egy szeletet.
- Ja, és ma Marco-nál alszom.
Giles prüszkölve köpött ki egy darabka sütit…
- Khm… Ti már ilyen… jóban vagytok?
A lány mosolyogva bólintott, az őrző csak bámult maga elé, majd megkérdezte:
- Willow és Kennedy hol vannak?
- A szobájukban… társosoznak… legalábbis azt mondták… - válaszolta Buffy szemeit forgatva.
- Uh… Rendben… Akkor megnézem…
- Hé Giles! Nem etted meg a sütid! – szólt utána csalódott arccal a lány.
***
Fél óra múlva már mindannyian a nappaliban ültek, Xandler is hazaérkezett a munkából. Nem igazán tudták mire vártak. Giles felállt:
- Nos, úgy néz ki, hogy… szóval Sunnydale-t az Amerikai Állam újjáépíttette.
A hírt döbbenet és némaság fogadta.
- De miért? És hogyhogy eddig nem tudtuk? – tette fel csöndesen a kérdést Dawn.
- Sunnydale-i lakosok kártérítést követeltek, hiszen házuk, vagyonuk mind odalett. Ha az állam megtagadja, nagy dobra verik… És mivel a város furcsa körülmények között egyszerűen eltűnt… Nagy sajtóhír lett volna. Így hát két választásuk maradt: kifizetik a károkat, vagy újjáépítik a várost. És gondolom az újjáépítés mögött hatalmas adócsalások vannak, úgyhogy nem nagyon közölték mással, csak az érintettekkel… Vagy… a másik, valószínűbb megoldás, hogy a sötétség erői újra felszínre emelték a várost…
- És, fennáll a lehetősége… - kezdte Buffy.
- Attól tartok igen. A Pokol szája újra megnyitja kapuit…
|