1. Olaszország
2005.03.29. 09:09
remélem ez az első rész:)
Olaszország. Kedves emberek, kedves körülmények, mosolygó arcok. Sehol semmi furcsa, vagy természetfeletti. Tökéletes hely egy ember számára. De nem egy Vadásznak.
Buffy egy régi ház nappalijában üldögélt valamilyen olasz sorozatot nézve, amiből nem sok semmit értett. De jobb dolga nemigen akadt. Eleinte szerette a csöndet és a nyugalmat, ami körbevette, hogy nem kell minden nap világvégétől félnie, s hogy démonok vagy vámpírok csak igazán ritkán bukkannak fel a környéken. De majdnem egy év ide-oda vándorlás után Európában már nagyon unta. Általában valamilyen albérletben vagy motelben laktak, akárcsak most. Ezt a házat már majdnem két hónapja bérelték. Elég szűkös volt számukra, hiszen hatan laktak a három szobában.
- Buffy! Elpakolnál magad után? – szűrődött ki Dawn hangja a közös szobájukból – Már megint az ágyamra raktad a ruháid!
- Mindjárt, de most nem érek rá – magában gúnyosan meg is jegyezte, hogy bárcsak lenne valami dolga.
- Már megint azt a hülye sorozatot nézed? Nem is értesz belőle semmit – jött ki Dawn a szobából.
- De igenis értem! Nézd, itt ez a feketehajú csaj. Ez szereti az Antonio-t. És nézd, ez a másik fekete hajú is szereti az Antonio-t. És ez a fekete csaj… - Buffy oldalra fordította a fejét – nos, ez pont ugyanúgy néz ki mint az előző…
- Na jó, mindegy, átmegyek Dorotea-hoz. Majd jövök.
Buffy csak bólintott, s úgy nézte tovább a sorozatot, mintha halálosan izgalmas lenne. Dawn felvette a táskáját az egyik épphogy össze nem eső székről és kilépett a bejárati ajtón, majd egy hosszas civódás után egy vörös macskával, elhagyta a bérházat.
Éppen Antonio megcsókolta volna már végre valahára az egyik nőt, amikor megcsörrent a telefon. Buffy mérgesen állt fel, arra gondolva, hogy nem hagyják nyugodtan unatkozni a tévén, de amint meghallotta Marco hangját a telefonban, dühe elpárolgott. Alig egy hónapja jöttek össze, de a vadász nagyon jól érezte magát vele.
- Holnap délelőtt? Persze, nincs semmi dolgom – azzal mosolyogva tette le a telefonkagylót.
Miután otthagyták Sunnydale-t sokáig nem volt senki, akihez közelebb került volna. Eleinte végtelenül hiányzott neki Spike, de pár hónappal később megtudta, hogy él. Hogy él, és Los Angeles-ben van Angel-lel. Boldogság töltötte el a hír hallatán, ami csakhamar átváltott méregbe, majd csalódásba, hogy nem kereste meg, és ha rajta múlna ő nem is tudna róla, hogy a vámpír él. Pontosabban nem-él.
És most itt volt Marco, aki igazán kedvesnek, megértőnek és szórakoztatónak bizonyult. Ráadásul édesapja Amerikából származott így folyékonyan beszélte az angolt. Jó, azért egy kis olasz akcentussal, de ez csak még édesebbé tette. És a legjobb, hogy embernek tűnt. Semmi démoni, nem vámpír de még csak nem is titkos ügynök.
Gyorsan visszahuppant a piros kanapéra, ám már csak a feliratokat láthatta, az aznapi epizódnak vége lett. ’A francba is! Ráadásul csütörtök van, a holnapi rész elmarad valami idétlen focimeccs miatt, és hétfőig kell várjak a következő részig…’ Buffy mérgesen ment át a konyhába, hogy süssön palacsintát vacsorára. Volt egy olyan érzése, hogy mindenki jobban járna, ha Willow-ra bízná a dolgot, de hát akkor ő mit csinálhatna egész délután? Meg aztán ő is van olyan ügyes, mint Willow! Így hát elővette a szakácskönyvet és neki kezdett a sütésnek.
***
- Mi ez? – kérdezte Xandler az asztalnál ülve, s furcsa kifejezéssel nézte az előtte lévő nagy adag barna halmot.
- Palacsinta! Hát nem látod?? – jött a válasz Buffy-tól – Na, gyerünk, kóstoljátok meg!
- Buffy, a palacsinta nem barna… - szólalt meg félénken Willow.
- Dehogynem! Na egyétek már!
Xandler bizonyult a legbátrabbnak, vagy legéhesebbnek, ugyanis vett a furcsa valamiből egyet a tányérjára és megkóstolta. Nagyot nyelt, majd amint meglátta, hogy Buffy őt figyeli, gyorsan mosolyt erőltetett az arcára:
- Igazán finom… - majd miután a vadász kiment minden valószínűség szerint egy újabb adag ’palacsintáért’ odasúgta Willow-nak: - Nem megbeszéltük, hogy nem hagyod sütni?? – De Willow már nem válaszolhatott, ugyanis Buffy visszatért a szobába.
Giles állt fel leghamarabb az asztaltól, mondván, hogy nem éhes. Őt követte Dawn, aki a szobájában óhajtotta elfogyasztani a vacsoráját, hogy közben tudjon tanulni – s már dobta is ki az ablakon a macskáknak. A többiek ettek pár falatot, s csak utána vonultak vissza.
Későre járt már az idő, mindenki lefekvéshez készülődött.
Buffy a szobába ment, ahol Dawn az ágyára mutatott, jelezvén, hogy ideje lenne, ha a vadász lepakolná róla a ruháit. Buffy sóhajtott, s más választása nem nagyon lévén elpakolta felsőit.
Giles és Xandler a nappaliban aludtak egy kihúzhatós kanapén, mint mindig. Xandler feküdt belül mély álomba szenderedve, s közben halkan horkolt. Majd hirtelen megfordult ezzel lelökve Giles-t az ágyról. Az őrző idegesen arrébb lökte a horkoló fiút, majd visszamászott a paplanja alá. Minden éjszaka így volt ez, meg kellett küzdenie egy alvó emberrel a fekvőhelyéért, ugyanis ha Xandler egyszer már elaludt, akkor nem sok semmi ébreszthette fel.
Egyedül Willow és Kennedy szerettek egy szobában lakni, amin senki sem csodálkozott. Willow összekuporodva aludt az ágyon, vörös tincsei a párnájára omlottak. Kennedy is az álmok világában járt már, fél kezével átölelte Willow-t, s arcán halvány mosoly terült el.
***
- Dawn!!! Siess már! – kiabált be a fürdőszobába Buffy, s a nyomaték kedvéért dörömbölt az ajtón. Majd feladta, és fáradtan ült le a földre.
Xandler álmosan húzta fejére a takarót… A reggeli csata a fürdőért azon kevés dolgok egyike közé tartozott, ami képesnek bizonyult arra, hogy felébressze. Giles a konyhapultnak dőlve, felöltözve itta a teáját. Mindig ő kelt fel először, hogy ne kelljen részt vennie a fürdőszoba-harcban. Így ilyenkor fölényes pillantásokkal szemlélhette a veszekedést.
Willow álmosan, kissé elaludt hajjal jelent meg a szobájuk ajtajában, törülközővel a kezében, jelezvén, hogy ő is igénybe óhajtja venni a fürdőt, amire azonban nem túl sok esélyt látott egy-két órán belül. Irigyelte Kennedy-t, aki békésen alhatott közös ágyukban, hiszen ő csak hetente háromszor dolgozott, ő pedig minden hétköznap ülhetett az egyetemen. Tulajdonképpen neki sem lett volna muszáj, de hát ő mindig is tanulni akart.
Xandler kitápászkodott az ágyból, s megállt a fürdőszobával szemben. Buffy a semmibe meredt, így Xandler gyorsan kihasználta az alkalmat, s mikor nyílt az ajtó és kilépett Dawn, ő gyorsan beosont, s belülről bekulcsolta az ajtót. Buffy visszatérve a valóságba mérgesen pattant fel:
- Hééé!!! Ez csalás. Gyere ki azonnal! Én voltam itt előbb!
- De Te nem mész dolgozni – hallatszott Xandler hangja.
- De nekem fontos randim van! Áhh… Giles, mondd meg neki, hogy ez csalás! – mondta a vadász, akár egy négyéves kislány, de a figyelő csak lemondóan csóválta a fejét – Jó, ne is mondd… Megoldom egyedül is – tette hozzá sértődötten – Xandler! Ha azonnal nem nyitod ki, berúgom az ajtót!!!
- Pár perc és kész vagyok.
Buffy reményvesztetten ült le a piros kanapéra közvetlenül Willow mellé:
- El fogok késni… - mondta dühösen.
Willow hümmögött egyet, és szórakozottan bólintott, lábait törökülésbe húzva.
- Én is…
|